Kevés rosszabb dolog eshet meg egy hivatásos futballistával, mint lemaradni egy világbajnokságról. Persze nem a San Marino-féle mikroállamok játékosaira kell most gondolni (bár a bravúr lehetőségét véletlenül sem szeretnénk elvenni), hanem a kijutási álmokat tornáról tornára dédelgető nemzetek focistáira, akik egy sikertelen selejtezősorozat után búslakodva könyvelik el: „Talán majd négy év múlva.”

A tény, hogy hazánk is ebbe a közegbe tartozik (már 40 éve) bizony elszomorító, főleg ha azokat a külföldi lapok által összeállított, a 2026-os nyári vb-re nem kvalifikáló játékosokból összeállított álomtizenegyeket szemlézzük, ahogy a BBC-nél három magyar válogatott futballista, név szerint Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Willi Orbán is befért az olyan neve mellé, mint a georgiai Hvicsa Kvarachelia vagy a lengyel Robert Lewandowski.

Talán csak egy fájdalmasabb eshetőség van, ami ilyenkor az embert érheti – amikor egyedül a sérülés akadályozza meg abban, hogy részt tudjon venni nemcsak a futball, de a világ legnagyobb presztízsű sporteseményén is. Ezen szomorú, de általános jelenség pedig az idei tornára is érvényes, sőt, valódi sztárparádét lehetne tartani a sérültek neveit nézve.

Bátran kijelenthetjük, a legnagyobb veszteséget a brazil válogatott szenvedte el, az ötszörös bajnok „Selecao” ugyanis három alapembere nélkül utazhat a tornára. Rodrygo még márciusban szenvedett súlyos térdszalagszakadást a Getafe ellen meglepetésre 1–0-ra elvesztett bajnoki mérkőzésen a Real Madrid színeiben, a vb-selejtezők során egyébként a gólokkal hadilábon álló braziloknál mindössze három góljával második volt a házi góllövőlistán a 25 éves szélső.

Ráadásul a jobb szélen alternatívának számító Estevao sincs bevethető állapotban, miután a Chelsea 19 éves játékosa áprilisban a Manchester United ellen több hónapos pihenést igénylő combsérülést szenvedett el. 

Rodrygo (jobbra) hiánya Neymart (balra) segítette a kerethirdetéskorRodrygo (jobbra) hiánya Neymart (balra) segítette a kerethirdetéskor

Fotó: Sports Press Photo / Getty Images

A védelemben is nélkülöznie kell Brazíliának, a szintén madridi Éder Militao 2026 nagy részét térdsérülés miatt az oldalvonalon kívül töltötte, végül áprilisra felépült, ami jó előjel is lehetett volna vb-részvételének, azonban nem sokkal később összeszedett egy combizomsérülést, ami gyors felépülés helyett műtétet igényelt.

Azért nincsen minden veszve a dél-amerikaiaknál, bár elől azért jelentősen megtépázódtak, Raphinha és Vinícius Jr. kisegítésére a sérüléshullám pont a korábban már kegyvesztettnek vélt, 34 éves Neymarnak adta meg a lehetőséget, hogy utoljára vb-győzelemre próbálja vezetni hazáját, míg a védelem belsejében az elmúlt években világklasszissá váló Arsenal-játékos, Gabriel Magalhaes segítheti ki a csapatkapitány Marquinhost.

Kettejük kapcsolata pedig, ahogy azt a BL-döntőben láthattuk, igencsak rendben van.

A többi, végső győzelemre is esélyes nemzeteknél is akadnak kimaradók, Németországot az utolsó pillanatokig üldözte a balsors, már az Egyesült Államokban edzőtáborozva sérült meg a Bayern Münchennél szereplő 18 éves reménység, Lennart Karl, aki a 2025–2026-os szezonban 40 tétmérkőzésen kilenc gólt és nyolc asszisztot jegyezhetett. 

A támadószekcióból korábban az 59-szeres válogatott, Serge Gnabry is kiesett. A szintén müncheni, 30 esztendős szélső még áprilisban szenvedett izomsérülést, és nagy kérdés, hogy láthatjuk-e még valaha világtornán szerepelni.

Serge Gnabry (balra) és Lennart Karl (jobbra)

Serge Gnabry (balra) és Lennart Karl (jobbra)

Ez még inkább igaz a 34 éves Marc-André ter Stegen esetében. Hiába választhatott három kapust is Julian Nagelsmann szövetségi kapitány, az elmúlt évek sérülései és a Barcelonánál elvesztett kezdőkapus státusz után idén már nem került a „Nationalelf” 26 fős keretébe a német játékos.

A története első vb-sikerét kergető hollandok szintén fontos hiányzókkal számolhatnak. A Manchester Unitedben játszó Matthijs De Ligt november óta harcképtelen hátproblémák miatt, azóta pedig ismét a kés alá feküdt, ugyanis nem a tervek szerint haladt a rehabilitációja. Angliában augusztusra teszik a visszatérését, a vb azonban még szóba sem jöhet a 26 éves hátvédnél. 

Honfitársa, Xavi Simons minden bizonnyal fontos szerepet kaphatott volna az „Oranje” kezdő tizenegyében, azonban a Tottenham középpályása a csapat első (!) 2026-ban aratott áprilisi győzelme során térdszalagszakadást szenvedett, így az is kérdéses, hogy egyáltalán a 2026–2027-es idényben pályán láthatjuk-e.

Érdemes lehet még megemlíteni Jerdy Schouten és Jurrien Timber hiányát is. Előbbi első számú pótlása lett volna a Frenkie De Jong és Ryan Gravenberch kettősnek a középpályán, áprilisban elszenvedett keresztszalag-szakadásával ez a szerep viszont a 35 éves Marten de Roonra hárul, míg utóbbi a jobbhátvéd poszton kezdhetett volna, azonban nem tudott időben felépülni ágyéksérüléséből az Arsenal kulcsembere, így Ronald Koeman szövetségi kapitány nem kockáztatta meg a szerepeltetését.

Franciaország és Spanyolország, a vb-trófea két legfőbb várományosa egy-egy sztárja nélkül száll repülőre. Előbbinél a Liverpoolhoz tavaly nyáron 95 millió euróért átigazoló Hugo Ekitiké maradt ki a keretből, akinek áprilisban a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben szakadt el az Achillesz-ina, míg a 2010-es győztesnél a Barcelona-nevelt, a két évvel korábbi Európa-bajnok csapatban is kulcsszerepet kapó Fermín López dőlt ki.

A 23 éves középpályás május közepén szenvedett lábközépcsonttörést, így hiába futott remek szezont (48 tétmeccsen 13 gól és 17 assziszt), Lamine Yamaléknak nélküle kell a csúcsra érniük.

GettyImages-2276473904

A kisebb nemzetek közül kérdés nélkül Japán járt a legrosszabbul. A meglepetésre mindig esélyes, az elmúlt két tornán rendre legjobb 16 közé jutó ázsiai nemzet két legismertebb játékosát, Mitoma Kaorut és Minamino Takumit kénytelen nélkülözni. 

Mindenesetre a számos hiányzó ellenére is egy remek, sztárokkal tűzdelt világbajnokságnak nézhetünk elébe, amelynek a legfontosabb tudnivalóiról alább olvashatnak bővebben.

Böngéssze az Index vb-mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is! Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja. 

Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról!  Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!

(Borítókép: Estevao [balra] és Rodrygo [jobbra] hiába számítanak alapembernek a brazil válogatottban, sérüléseik miatt nem tudnak részt venni a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Fotó: Jean Catuffe / Getty Images)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!


Inda Press Kiadó

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!