Nem indult zökkenőmentesen a világbajnoki közvetítés a hazánkban jogtulajdonosnak számító M4 Sportnál, már a Mexikó–Dél-Afrika nyitómérkőzés során külső szolgáltatói problémába ütközött az online adás elérhetősége, így többen nem tudták követni az eseményeket.

De a felvezetőműsor is rögtön egy érdekes megszólalással kezdődött. A csatorna állandó szakértője, a korábban 28-szoros magyar válogatott futballista, Dragóner Attila a nézők köszöntése után úgy fogalmazott: „Természetesen a férfi szurkolóknak ez hatalmas ünnep és öröm” – utalva a vb-t megelőző hatalmas várakozásra, de rögtön közbe is szólt Berkesi Judit műsorvezető, hogy ez nem csak a férfi szurkolókra igaz.

Az egykori futballista ezután rákontrázva folytatta: „Előre is leszögezném, hogy elnézést kérünk a női szurkolóktól, ugyanis öt hétig hiányolni fogják a párjukat, ugye ahogy említetted, rengeteg mérkőzés vár ránk.”

Ez már hevesebb reakciót váltott ki Berkesiből, aki csak szimplán annyit mondott: „Már most ellenkezni fogok veled, mert női szurkolók is sokan lesznek a nézők között.”

Dragóner tovább magyarázkodva, talán már kicsit csillapítva is kedélyeket ezután arról kezdett el beszélni, hogy a világbajnokság egy olyan négyévente megrendezésre kerülő esemény, amelynél a férfi szurkolók már előre megtippelik ki lesz a bajnok, ki lesz a gólkirály, így érthető a várakozásuk – majd az Öltözőn Túl nevű Facebook-oldal felvétele véget ér.

Mondjuk azt érdemes megjegyezni, hogy ez az utolsó megszólalás is teljes mértékben igaz a női szurkolókra.

A szünetben aztán a volt válogatott elnézést kért a mondataiért, és megjegyezte, hogy a női nézők is örülnek a focinak.

A teljes videót alább nézhetik meg:

(Borítókép: Dragóner Attila 2023. március 13-án. Fotó: Zöld Fanni / Index)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!


Inda Press Kiadó

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!