A tragikus idény ellenére is az eddigi legjobb hangulatú baseball-, arányaiban pedig a legjobb kihasználtságú stadionélményemet kaptam Bostontól. A Red Sox itt-ott kissé talán már elavult, ám részben épp ettől utánozhatatlan hangulatú, ikonikus otthonában, a Fenway Parkban több ezer skót futballfanatikussal együtt haraptam egy nagyot az amerikai sportkultúra újabb szeletéből. Az újabb, zsinórban negyedik elszenvedett vereség ellenére is emlékezetes délutánon…
A bostoniak sok mindenre büszkék lehetnek: a világ egyik legismertebb egyetemére vagy éppen sportcsapataikra. Utóbbiak közül is kiemelkedik a New England Patriots mellett a Boston Red Sox, amely több mint egy évszázada a város egyik legfontosabb jelképe. Az 1901-ben alapított klub az amerikai baseball egyik legpatinásabb együttese, története pedig tele van olyan fordulatokkal, amelyek miatt azok is hallottak róla, akik egyébként nem követik az MLB-t.
A Red Sox az első évtizedeiben az amerikai baseball egyik uralkodó csapata volt, ám történetét hosszú időre meghatározta, hogy 1919-ben eladta legendás játékosát, George „Babe” Rutht a New York Yankeesnek. A következő 86 évben hiába vártak újabb World Series-győzelemre a bostoniak, miközben az innen 300 kilométerre fekvő ellenlábas a sportág egyik legsikeresebb klubjává vált. A szurkolók ezt az időszakot később csak Babe Ruth átkaként emlegették. A várakozás végül 2004-ben ért véget, amikor a Red Sox történelmi meneteléssel megszerezte első bajnoki címét 1918 óta. Azóta további három World Seriest nyert, és ismét az MLB meghatározó klubjai közé tartozik.
A csapat otthona a már emlegetett Fenway Park, amely 1912 óta szolgálja a klubot, és jelenleg a liga legrégebbi használatban lévő stadionja. Nyugodtan kijelenthetjük, nem pusztán sportlétesítmény, hanem afféle városi zarándokhely. A csapat szurkolói az Egyesült Államok egyik legfanatikusabb sportközösségét alkotják, akiket a nyolc és fél évtizedes sikertelenség csak megacélozott, és aztán a Fenway Sports Group színre lépése után érkező győzelmek sem kényelmesítettek el. Erre ékesebb példa az aktuális idénynél nem is kell. Bostonban a baseball sok családban generációról generációra öröklődik, a Red Sox pedig abszolúte a városlakók identitásának része – még akkor is, ha esetleg nem rendszeres meccsre járók.
A stadion hangulatához a közös éneklések rengeteget tesznek hozzá. Ilyesmivel New Yorkban sem a Nicks, sem a nagy rivális Yankees otthonában nem találkoztam. A legismertebb hagyomány a Sweet Caroline-é, amely a nyolcadik inning közepén csendül fel, és amelynek refrénjét tízezrek éneklik együtt. Nem volt ez másképpen csütörtökön sem, a Toronto Blue Jays elleni találkozón, amely bár pocsékul indult, épp a nyolcadik inningben vett a hazaiak számára kellemes fordulatot…
A győzelmek után rendszerint a Dirty Water szól, ami egykoron Boston erősen szennyezett folyóvizeire utalva erős öniróniából honosodott meg, míg az utóbbi években a Take Me Home, Country Roads is a közönségkedvencek közé került. A skótokkal kiegészült „előadásban” kifejezetten meghatóra is sikeredett ezúttal.
A közös éneklés szerepe sok tekintetben emlékeztet arra, amit a Liverpool otthonában, az Anfield Roadon él át az ember, a You’ll Never Walk Alone alatt: a stadion ilyenkor mintha kiszakadna a valóság szövetéből, néhány percre egészen emelkedetté válik a hangulat, és maga a sporttevékenység mit sem számít.
A különbség inkább az, hogy míg a liverpooli himnusz mély érzelmi és történelmi jelentőséggel bír, addig a Sweet Caroline inkább az öröm és az összetartozás ünnepe.
Nem véletlenül említem a Liverpoolt. A két klubot ugyanaz a tulajdonosi kör, a Fenway Sports Group kapcsolja össze. A Red Sox lényegében a Szoboszlai Dominiket, Kerkez Milos és Pécsi Ármint is foglalkoztató brit futballcsapat „édestestvére” immáron másfél évtizede. A bostoni székhelyű vállalat 2002-ben vásárolta meg a baseballcsapatot, majd 2010-ben a Liverpoolt is. A tulajdonosok mindkét klubnál az adatalapú döntéshozatalra, a hosszú távú építkezésre és a pénzügyi stabilitásra helyezték a hangsúlyt.
A Red Sox 2004-es feltámadása és a Liverpool modern kori sikerei sokak szerint ugyanannak a sportvezetési filozófiának a bizonyítékai. Izgalmas párhuzam akad a Fenway Park és az Anfield Road között is, hiszen bár mindkét létesítmény esetében szó volt anno a teljes bontás lehetőségéről is, az FSG végül a felújítások, bővítések és a régi értékek megóvása mellett döntött.
A Toronto Blue Jays játékosa, Vladimir Guerrero Jr. (#27) hazafut a bázisokon, miután szóló hazafutást ütött az első inningben a Boston Red Sox ellen a bostoni Fenway Parkban 2026. június 18-án
Fotó: Jaiden Tripi / Getty Images Hungary
Klubfilozófiáján keresztül a Red Sox egy másik ismert baseballsztorihoz, a Moneyball világához is kapcsolódik. Bár a film az Oakland Athletics forradalmi adatvezérelt szemléletéről szól, a Red Sox volt az egyik első nagy klub, amely felismerte ennek a megközelítésnek az értékét. A bostoni vezetők a 2000-es évek elején modern statisztikai elemzésekkel egészítették ki a hagyományos játékosmegfigyelést, és sok szakértő szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a klub 86 év után megtörje az átkot.
A Red Sox így nemcsak baseballcsapatként, hanem a modern sportirányítás egyik mintapéldájaként is beírta magát a sporttörténelembe.
Izgalmas adalék, hogy Ian Graham, a Liverpool korábbi adatelemzője a tavaly megjelent, Hogyan nyerd meg a Premier League-et című könyvében részletesen mesél arról, az FSG vezetőinek nyitottsága miként alakította át apránként az angol élvonalbeli csapatok hozzáállását a kérdéshez, ezen belül pedig a Liverpool belső világát is, mire Jürgen Klopp 2016-ban megérkezett a csapathoz.
Ha valaki a vörösök – mármint az európai vörösök – idényére azt mondja, pocsék volt (címvédőként az azóta már menesztett Arne Slottal csak az ötödik helyre futottak be az angol futballbajnokságban, és egyetlen más trófeát sem tudtak elhódítani), az aligha talál szavakat a bostoniak aktuális szezonjára. A Red Sox jelenleg kifejezetten nehéz időszakot él meg: a Toronto elleni, június 18-i vereséget követően a mérlege 29 győzelem és 43 vereség, amivel az Amerikai Liga keleti divíziójának sereghajtója.
A szezon elején sokkal többet vártak a klubtól, a pályán azonban egyelőre semmi nem működik igazán: a támadójáték akadozik, a csapat több fontos sorozatot elveszített, és egyre többen beszélnek arról, hogy Bostonban ismét hosszabb átmeneti időszak következhet. A figyelem ezért egyre inkább a jövő és a fiatal játékosok felé fordul. A szezon elején menesztették Alex Cora menedzsert, jelenleg Chad Tracy irányítja a csapatot, miközben a helyi sajtóban egyre gyakrabban merül fel, hogy a Red Sox az átigazolási határidő közeledtével inkább eladóként jelenhet meg a piacon…
A Blue Jays három mérkőzésen söpörte ki a Red Soxot a Fenway Parkból, ami újabb fájdalmas fejezetet jelentett a nehéz idényben. A problémák messze túlmutatnak ezen az egy találkozón. A Toronto elleni hárommeccses párharc során a Red Sox mindössze egyszer tudott pontszerző helyzetből ütést bemutatni – mindezt 29 lehetőségből. A második mérkőzésen 13 futót hagyott a bázisokon, a harmadikon pedig hiába egyenlített a nyolcadik inningben – épp a Sweet Caroline pillanatai után –, végül nem tudott fordítani.
A Fenway Parkban azonban csütörtök este sem a tabellára figyeltek a legtöbben. A 4–3-as vereség ellenére egészen különleges hangulat lengte be a stadiont, köszönhetően a már emlegetett skót futballfanatikusoknak. A világbajnokság miatt Bostonban tartózkodó drukkerek közül rengetegen váltottak jegyet a mérkőzésre, és gyakorlatilag az első perctől az utolsóig végigénekelték a kissé felhős és nagyon szeles, ám szerencsére csapadéktól mentes délutánt. A lelátókon újra és újra felhangzott a „No Scotland, No Party”, amely időnként egész szektorokat mozgatott meg, és még azok figyelmét is magára vonta, akik valóban csak a baseballélményért és a Red Sox vágyott győzelméért mentek ki.
A skótok ráadásul nem elégedtek meg a saját rigmusaikkal. Amikor megszólalt a Sweet Caroline, természetesen azonnal bekapcsolódtak, de több alkalommal is a saját dalrepertoárjuk szövegével vették át az irányítást. A baseballban megszokott rövid szünetek után sem hagyták abba az éneklést, hanem perceken át folytatták a nótázást, mintha egy futballstadion vendégszektorában lennének.
A Red Sox vereségére talán némi sebtapasz a helyieknek, hogy a meccsen olyan hangulat uralkodott, ami többek elmondása szerint sem szokványos, bár az elmúlt napokban azért előfordult – ezt pedig a skótok mámoros szerepvállalásának köszönhettük. Nem túlzás: néhány órára úgy tűnt, mintha a futball-világbajnokság beköltözött volna az MLB egyik legikonikusabb stadionjába.
Labdarúgó-világbajnokság, 2026
Emlékeztető
Csoportkör, C csoport, 1 forduló
Brazília–Marokkó 1–1 (Vinícius 32. ill. Szaibari 21.)
Haiti–Skócia 0–1 (McGinn 28.)
2. forduló
június 20., 0.00: Skócia–Marokkó
június 20., 2.30: Brazília–Haiti
Böngéssze az Index világbajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is. Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja.
Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról. Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!
(Borítókép: Kocsmár-Tóth István / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!