Az amerikai Tolkiennek is becézett, 77 éves George R. R. Martinra nem csak ezt a jelzőt lehet ráaggatni, a szerzőt simán nevezhetnénk a sárkányok atyjának is, aki a modern fantasy egyik legmeghatározóbb alakja. Még úgy is, hogy a legutóbbi kötet, a Sárkányok tánca bő 15 évvel ezelőtt került polcokra, és A tűz és jég dala hátralévő két könyve, a The Winds of Winter és az A Dream of Springs még a kanyarban sincs. Egyben egy kicsit fricska is Martint a sárkányok atyjaként emlegetni, mert az írónak jelen pillanatban nem az ezen tematika körül forgó Sárkányok háza a kedvenc sorozata, hanem A Hét Királyság Lovagja. Sőt, George R. R. Martin a Sárkányok házát kifejezetten gyűlöli, hiába dolgozott az első évadon, azt követően, hogy a showrunner, Ryan Condal a második etapból lényegében kihagyta a mestert, Martin már olyanokat kezdett mondani, hogy
Ez már nem az én történetem.
Martin úgy felhúzta magát a látottakon, hogy közzétett egy botrányos, mostanra az HBO hathatós közreműködésének köszönhetően törölt blogposztot is az oldalán, amely egy cikksorozat első darabja lett volna. A szerző ebben részletezte, mik a legnagyobb problémái a Trónok harca sárkányos spin-offjával, miért megbocsáthatatlan bűn bizonyos kulcsfontosságú karakterek összegyúrása, kihagyása. Azt viszont George R. R. Martin nagy hangsúllyal kijelentette, és ebben nem is lehetett elhallgattatni, hogy a sorozatos és mozgóképes adaptációk legnagyobb rákfenéje, hogy az írók képtelenek a forrásanyaghoz tartani magukat. Egyénieskednek, ezzel tönkretéve a feldolgozást. Martinnal egyébként lehet vitatkozni, egyetérteni vele, az azonban tény, hogy egy sokat látott, már a 80-as évekban staff writerként tévécsatornáknál dolgozó, máig executive producerkedő és különböző szériáknak, videójátékoknak besegítő alkotóról van szó.
A Sárkányok házának nem tett jót, hogy anno, az utólag visszanézve zseniálisra sikeredett első évadot követően Miguel Sapochnik egyszerűen megdobbantott a sorozat mellől 2022-ben. Majd jöttek a hollywoodi sztrájkok, köztük az írósztrájk, amely megkötötte az immár magányos készítő, Ryan Condal kezét. Nem nyúlhatott hozzá a második évad forgatása alatt, nem csiszolhatott a párbeszédeken, nem alakíthatott menet közben a szkripten, ami nyilvánvalóan rányomta a bélyegét a végeredményre. Sőt mi több, a Warner Bros Discovery vezetőségének változása állítólag a büdzsé megnyirbálását is magával hozta, és emiatt történhetett meg, hogy a második etap a Trónok harca-hagyományoktól eltérően nem tíz, hanem csak nyolc epizódból állt.
Na és mit csináltak a maradék két résszel az alkotók? Fogták az évadzáró előtti részt és a tényleges évadzárót, és átcsúsztatták a harmadik, az HBO Maxon június 22-én, hétfő hajnalban debütáló évad elejére.
Az anyasorozatot sokan azért kedvelték, mert egyetlen olyan évadot sem kaptunk a Trónok harcából, amely rögtön egy nagy háborús jelenettel indított volna. Mindig az alapozáson volt a hangsúly, a karakterek először a tárgyalótermekben, szavakkal vívták a háborújukat egymás ellen, és csak akkor vitték a csatamezőre a konfliktust, amikor elkerülhetetlen volt. Mindezt mi, nézők abból éreztük, hogy a feszültség már konkrétan tapintható volt a tévéképernyőn, amikor Havas Jon előhúzta a kardját, vagy Daenerys eleresztette a sárkányait. Épp emiatt a Sárkányok háza harmadik évados nyitánya értelmezhetetlen, hiába ikonikus pillanat a Battle of the Gulletnek nevezett tengeri ütközet, mert az azt felvezető események 2024-ben maradtak. A második etap meg nem volt olyan jó, hogy bárkitől elvárható lenne, hogy az új részek miatt újranézze az eddigieket.
A drámaiságot illetően a Battle of the Gullet elhasal, főleg, hogy jórészt olyan karakterek küzdenek egymással a tengeren, akiknek a sorsa engem speciel kicsit sem érdekel. A Velaryonokról sajna az időhúzás jut eszembe, akárhányszor feltűnnek a képernyőn, és még az epizód végén a nagy csavar, egy fontosabb szereplő elhalálozása sem üt annyira szíven, mint Ryan Condal azt az írószobában eltervezte. A Sárkányok házán az sem segít, hogy érződik rajta, hogy ezúttal kevesebb pénzt öltek bele, az ember szemét szúrják a sárkányok, a hátukon ülő lovasok, és bár eddig sem vártuk, hogy A Gyűrűk Urát megszégyenítő ütközeteket kapjunk, ezúttal különösen kilóg a lóláb, amikor a látványosnak szánt snittekről van szó. Egyszerűen a rossz, bénán kinéző különleges effektek kirántják az embert a műélvezetből, nem hiszem el, hogy Westerosban járunk ilyenkor, hanem szinte látom a lelki szemeim előtt a steril stúdiót és a blue, green screeneket, vagy a jó ég tudja, ezúttal mit használtak az alkotók.
Kongatom a vészharangokat, és a Tisztelt Olvasó azt is hihetné ezek alapján, hogy a Sárkányok háza új évada úgy gány, ahogy van. Pedig dehogy, már az eredetileg a második évad zárórészének szánt folytatás, a harmadik etap második epizódja sokat emel az összképen. Még mindig úgy érzem, hogy a sorozat egyik legizgalmasabb figuráját és legjobb színészét, azaz a Daemon Targaryent alakító Matt Smitht elherdálja a széria, és nem engednek neki elég teret a készítők, a folytatásban Daemonék és főleg a Rhaenyrát alakító Emma D’Arcy viszont különösen kitesznek magukért.
A Sárkányok háza az új évadban merészeket lép, nem lehet megvádolni azzal, hogy egy helyben toporogna, mint, mondjuk, a From (Kiút). Ehelyett pár nagyobb fordulattal az alkotók szépen újra elhelyezik a figurákat a sakktáblán. Minden eddiginél szorultabb helyzetbe kerül az Olivia Cooke-féle Alicent Hightower, szorul a hurok Aegon II (Tom Glynn-Carney) és tanácsadója, Lord Larys Strong (Matthew Needham) nyaka körül, míg Corlys Velaryon (Steve Toussaint) az utódlása miatt vekeng, és nagyon úgy tűnik, hogy hiába a hirtelen jött békésebb helyzet, igazából patthelyzetről van szó, aminek mindenképp vérengzés lesz a vége, újfent.
A fantasyk műfajára nagyon haragszom, miután megnéztem a Sárkányok háza új évadának első négy epizódját, rájöttem ugyanis eközben, hogy az írók ebben a műfajban nagyon szeretik a varázslókat, a nagy mellű hercegnőket, a kőkemény, szótlan lovagokat és álnok tanácsadókat. Egyet azonban mindig mellőznek, hogy
úgy igazán megmutassák, hogyan is telik egy középkori uralkodó napja.
Na, ebből a szempontból a Sárkányok háza most minden hiányt pótol, én meg vagyok győződve, hogy a harmadik évad harmadik epizódját az Emmy-gálát a szemük előtt tartva rakták össze a készítők. Ahogy körbejárják, hogy az egyre idegesebb és leterheltebb Rhaenyra mikkel néz szembe uralkodóként nap mint nap, ahogy Emma D’Arcy az egészet eljátssza, minden pénzt megér. A végére mi, nézők is megérezzük, milyen érzés lehet uralkodóként egész Westeros lelki terhét a vállunkon cipelni.
Meg merném kockáztatni, hogy a Rhaenyra királykodását bemutató epizód nemcsak ennek a sorozatnak a csúcspontja, hanem a Trónok harca televíziós univerzumában is egy dicsőséges pillanat. Ami megköveteli, hogy George R. R. Martin minden neki nem tetsző változtatás ellenére egy picit magába nézzen, és elgondolkozzon rajta, hogy Ryan Condal lehet, hogy mégis néha betalál. Persze az elromlott és megállt falióra is mindennap kétszer a jó időt mutatja, de kötve hiszem, hogy egy ilyen sorozatrész a véletlen műve lenne. Még úgy sem, hogy a negyedik rész már ehhez képest túl hosszú, elnyújtott lett, és egy kicsit elvette megint a kedvem az etap maradék négy epizódjától.
Hullámzó a Sárkányok háza harmadik évadának minősége az általam látottak alapján, de úgy tűnik, még mindig pislákol némi remény a Targaryenekben, és még a Velaryonokba is tudnak némi értelmet csempészni az írók, amikor épp a tengeri család nem a fodrozódó vizet bámulja egy teljes etapon keresztül. Lehet, hogy összességében nem lesz akkora nézői és kritikuskedvenc ebből a spin-offból, de temetni sem érdemes még azt. Főleg, hogy az olyan színészek, mint Emma D’Arcy, köszönik szépen, egyedül is elviszik a show-t, ha arra van szükség.
7/10
A Sárkányok háza harmadik évadának első négy része alapján készült a kritika, az évadkezdő epizód június 22-én fut be az HBO Maxra.
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lépjen be a házasság legnagyobb dilemmájába!
A döntés az Ön kezében van!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!