Szécsi Noémi az interjúban többek között elmondja,
hogy a közmédiába valószínűleg a Magyar Narancsban megjelenő tárcái miatt nem mehetett be;
nem lehet Jókaival úgy foglalkozni, hogy elmondjuk a beszédeket, csinálunk jókais táskát meg kvízt;
ha nem készül még egy-két izgalmas Jókai-filmfeldolgozás, akkor az egész mehet a kukába;
Az arany ember az életközepi válságról szól, egy 12 éves gyerek nem fogja érteni;
a fiatalok már angol–magyar keveréknyelven kommunikálnak Jókai korának némettel és latinnal keveredő, XIX. századi magyar nyelvéhez képest;
sokszor megélte, hogy lenyúlták az ötleteit, a munkáját;
amikor titokzatos meggazdagodásáról volt szó, az első millióról, mindenki tudta, hogy miről beszél;
azt azért Jókai is látta, hogy egy színésznő nem lehet főhősnő, annyira erkölcstelennek és normaszegőnek tekintik – de csak színésznőt tudott szeretni.
Olvasnak ma az emberek Jókait? Egyáltalán érdeklik őket az irodalomról szóló beszélgetések?
Valóban volt szociológiai hozadéka is a Jókai 200-nak, mert nagyon sok könyvtárban jártam, és egyrészt láttam, mi működteti ezeket – mert nem a pénz, azt, ugye, tudjuk. Leborulok a könyvtárosok előtt, mert puszta lelkesedésből tartanak életben közösségeket, a könyvtárak a közösségépítés sejtjei számos településen. Másrészt nem és kor szerint is kirajzolódik valami: a tanárokon kívül nagyrészt nyugdíjas hölgyekkel találkoztam, akiknek van idejük, és olyan hobbit választanak, ami a könyvtárhoz köti őket. Nem tudom, az idősebb férfiak mit csinálnak inkább ilyenkor.
Horgásznak.
Vagy gyűjtők: például a bolhapiacon szoktam velük találkozni. Szóval ezek a hölgyek akkor voltak fiatalok, amikor a Jókai-filmek készültek. Diákokkal sokkal kevésbé találkoztam, ha viszont igen, az mindig nehéz feladat volt, mert szinte alig van kapcsolódási pont. De az biztos, hogy engem a könyvtárosok vittek be az államilag finanszírozott Jókai 200 programsorozatba.
Kiválasztották, mint egy katalógusból?
Sokan hitték azt, hogy „kijelölt személy” vagyok, de nem. A könyvtárosoknak Jókai-programot kellett szervezniük, és valahogy úgy alakult, hogy én lettem ennek egy favorizált figurája. Biztosan adtak egymásnak is tippeket, hogy kit lehet meghívni. A köztévébe nem mehettem…
Ön is tiltólistán volt?
A tiltólistán túl létezett eseti megfontolás, kvázi öncenzúra, és mivel én Nem és nem címmel gendertémájú tárcákat is írok a Magyar Narancsba, ez kizáró ok lehetett. Legalábbis az a közmédiás munkatárs, aki tavaly márciusban jelezte, hogy a szerepléshez mindenkinek „átvilágításon” kell átesnie, erre utalt. Ahogy utólag hallottam, „senki se tudja, hogy ki döntött”, de előzetesen le kellett adni a szereplőlistát. 2026. április 12. óta viszont már két meghívást is kaptam.
A Noémi név hatása
Addig pedig maradtak a könyvtárak. A Jókai és a nők című könyvében azt írja, hogy először is a szüleinek köszöni, hogy a Noémi nevet kapta, mert már ezzel is kapcsolódott Jókai világához.
Az arany embert először, kilencévesen nem sikerült elolvasnom, és azért próbáltam meg újra, mert a nevem miatt nagyon érdekelt. Láttam a filmet, és reméltem, hogy a könyvből pluszinformációkat fogok megtudni Noémiről. Számomra ez egy misztikus könyv, ami soha, egyetlen pillanatig sem volt unalmas, és tényleg azt gondoltam, hogy a nevem engem is bevon az irodalmi mitológiába. Hozzátartozik az identitásomhoz, hogy egy romantikus hősnőről kaptam a nevemet, és eszerint kell cselekednem.
Nem lehet megmondani, hány munkaórát foglalkozott Jókaival, mert gyerekkorában kezdte, tehát negyven éve. Minden könyvét olvasta?
12 és 17 éves korom között volt egy nagy Jókai-korszakom, aztán amikor már kinevetik az embert, ha azt mondja, hogy szereti Jókait, akkor igyekeztem karcosabb írókat választani. Már íróként, a nőtörténettel és a XIX. század iránti érdeklődésemmel jött vissza Jókai. Akkor kezdtem el olvasgatni a hagyatékokat, a hozzá kapcsolódó nők írásait, és döntöttem el, hogy megírom ezt a könyvet. Akkor szinte mindent elolvastam, illetve újraolvastam.
Jókai környezetében sok nő írt, azokból mint forrásokból korábban is dolgozott, és azt állítja, hogy ekkor, az elmúlt tíz évben állt össze önben valami Jókairól. Mire jött rá?
Egyrészt ő a legnagyobb magyar író a XIX. században, egy zseni. Nagyon kevés hozzá fogható szellemi kapacitású és perspektívájú író van a magyar irodalomban, és úgy látom, csak a felületét kapargatjuk annak, ami az ő művészete. Megpróbáljuk kiszedni belőle azt, amit a legkönnyebben ki lehet, de sok minden van még a mélységben.
Mi van a mélyben?
Most hosszan lehetne beszélni ismét a kultúrpolitikáról meg arról, hogyan tudunk viszonyulni egy ilyen régi íróhoz. Fontos, hogy megértsük: nem raktárosok vagyunk, ha a kulturális hagyomány őrzéséről van szó, hanem ezt időről időre meg kell valahogy dolgozni. Én még annak ellenére is, hogy azt gondolom, nagyon sokat tettem tavaly Jókaiért, meg sokat dolgoztam ezzel az egésszel, úgy érzem,
egyelőre nem tettem meg mindent, amit meg lehetne, továbbra is tartozom valamivel azért, hogy megnyissak befogadói csatornákat.
Nem lehet ezt már úgy kezelni, hogy ünneplünk, elmondjuk a beszédeket, azt, hogy nagyon nagy ember volt Jókai, csinálunk jókais táskát meg kvízt, és elmondjuk az életét – ez már édeskevés. Lehet, hogy ez volt az utolsó nagy alkalom, hogy Jókaival foglalkozzunk, és nem használtuk ki. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Rózsafalvi Zsuzsanna által rendezett Jókai-kiállítása például szép és méltó megemlékezés, de ezenkívül viszonylag sekélyen szántottunk, hogy úgy mondjam, mindannyian, akik ebben benne voltunk.
A Tímea név népszerűsége
Mi ennek az oka?
Az anyag mennyiségéből fakadó nehézségek, finanszírozási nehézségek, a magyar könyvpiac meg a magyar ízlés sajátosságai, és még sorolhatnánk, de ha nem készül legalább még egy-két izgalmas filmfeldolgozás, akkor ez az egész mehet a kukába. Talán részenként lehet még Jókai életművét valamilyen módon megdolgozni. Ő mint regénygyáros, sajtóvállalkozó, művész és polihisztor is érdekes jelenség, de a regényeivel kapcsolatban már kevés az értelmezés nélküli kosztümös adaptáció.
Nehéz a ketrecből kitörni. Én sem tudtam forradalmat csinálni a magam szerény eszközeivel.
A Jókai-moziadaptációk múlhatatlan érdeme, hogy a korszak legnagyobb színészei vonulnak fel bennük. Meggyőződésem például, hogy a Tímea név népszerűsége Béres Ilonának köszönhetően lángolt fel, hiszen korábban csak a Noémit hozta be a regény a névanyagba. Mindazonáltal ezek a filmek nem voltak rosszak, de nem voltak annyira jók sem.
A kor színvonalán készültek a 60-as években.
Nemes Nagy Ágnesnek van egy híres esszéje, és abban ő is azt kifogásolja, hogy csak akciófilmet látunk Jókaiban, nem tudunk ennél messzebb menni. A regények és Jókai belső ellentmondásait kellene meglátni. Az író maga is félt attól, hogy ezeket nagyon-nagyon kitegye, de belerakta a műveibe. Az arany ember tökéletes példája a személyiségéből és művészetéből fakadó ellentmondásoknak.
Mik ezek az ellentmondások?
Sok probléma van például Az arany emberrel. Egyrészt ez egy életközepi válságról szóló regény, és ha odaadják a 12 éves gyerekeknek, akkor már zsenge korban sikeresen megutáltatják velük Jókait. Nem fogják megérteni, mit érez az ember a 40-es éveiben, hogy eljutott idáig az úton, és lehet, hogy már nem tud visszafordulni.
Ami van, azt nem akarja, de képtelen kilépni belőle.
Jókai azt a fantáziát hozza létre, hogy mi lenne, ha valaki mégis képes lenne erre – és Noémi jelenti ezt az álmot. Milyen érdekes olvasata lenne a regénynek, ha nem azt kritizálnánk, milyen módon zsákmányolja ki ezt a fiatal nőt a hatalommal rendelkező férfi, hanem úgy olvasnánk, hogy ez egy álom arról, hogyan tudnánk visszafordulni az életünkben, ami egyébként nem lehetséges.
Tehát Timár Mihály mindezt csak álmodja?
Olvashatjuk úgy, hogy az egész Noémi-rész egy álom, nem a valóság. Ha azt nézzük, hogy mi a kontextusa ennek Jókai életében, akkor tudjuk, hogy ő ment tovább, és nem volt Senki szigete, csak bement a dolgozószobájába, és elképzelte, hogy mi lenne, ha kilépne ebből a mókuskerékből. Nem lépett ki. Szóval ez nem egy 12 éves kori könnyű, nyári olvasmány.
És A kőszívű ember fiai?
Az egy fokkal jobb, mert ott fiatal, lázadó emberek állnak a középpontban. De sok rétege magyarázatot igényel. Számomra most tárulnak fel az összefüggések, amikor már ennyi tárgyi meg kontextusbeli ismeretem van hozzá, de ők hogy a fenébe értenék ezt?
Nem lehet, hogy a regényeknek több rétege van? Hogy megérti a gyerek a kaland szintjén, a mélységét meg később?
De már nyelvileg sem tudja megközelíteni. Ők már angol–magyar keveréknyelven kommunikálnak Jókai korának némettel és latinnal keveredő, XIX. századi magyar nyelvéhez képest. És mindannyiunk szövegértése romlik a technológia térhódítása miatt. Pedig Jókai hogy hitt a technikai vívmányok megváltó erejében!
Jókai legendája
A Jókai és a nők című könyvével egyrészt meg akarta menteni Jókait az utókornak, másrészt le akarta bontani azt a legendáriumot, ami köré épült.
Igen, de ez a lehetetlennel határos, nagyon nehéz vállalás. Az emberek ragaszkodnak ezekhez a legendákhoz, és újra meg újra ugyanazokra a dolgokra kíváncsiak, ami nekem kevésbé áll az érdeklődésem fókuszában. Performanszszerű befogadást igényelnek, azt, hogy valamennyire megdolgozott információt tegyünk eléjük az irodalomról, és ők úgy érzik, irodalmat fogyasztanak azáltal, hogy elmennek ezekre a performanszokra. És valóban, mert valaki még ennyit sem vesz magához. Így tudnak közel kerülni az irodalomhoz, és ez is nagy dolog, ennek is örülhetünk, de hazaérve nem fognak Jókait olvasni, mert sokan ezzel késznek tekintik a Jókaival való foglalkozást.
Miket kérdeznek, ami önt kevésbé érdekli?
Azt akarják tudni, hogy milyen ingatlanjai voltak Jókainak, hol lakott, mit szeretett enni, és hogy volt ez a házasságokkal. Ki volt az igazi szerelme? Vajon jól bánt-e vele Nagy Bella, a fiatal lány, akit idős korában vett feleségül, vagy bántotta őt a családja? Meg hogy sok pénzt keresett-e, és valójában mennyit? Ilyesmi.
Ez is része…
…a legendának. Nekem azt volt a célom ezzel a könyvvel, hogy beleágyazom a műveket, és hátha ezek kapukat nyitogatnak.
Mint egy adventi kalendárium:
ahol kinyílik, ott van egy részlet. Kaptam is olyan visszajelzést, hogy bizonyos idézetek megnyitottak egy-egy regényt az embereknek, és aztán valóban el is olvasták. Mondjuk, 30 százalékban ennyi eredményt elkönyvelhetek. A másik az, hogy az irodalomban az autofikció (kitalált elemekkel színesített önéletrajzi mű – a szerk.) korszakát éljük, és lehet, hogy az emberek pontosan az ezen technika által kialakított olvasási és kultúrafogyasztási szokások miatt már erre fogékonyak, vagyis egy másik ember életére. Az én könyvem mindenesetre sok esetben felkészülésként, forgatókönyvként is szolgált a többi megemlékezéshez.
Vagyis sokan, úgymond, ebből dolgoztak?
Amikor 2025 februárjában elkezdődött a Jókai-emlékév, semmi nem volt kész, csak az én könyvem. Február 18-án kijött a Jókai és a nők, és akkor még csak én álltam a gáton, csak később jöttek a többiek.
A könyvvel mindent el tudott mondani Jókairól?
Vannak ötleteim, hogyan lehetne őt újraolvasni, megdolgozni, de most már nem fogom elmondani, hogy mások megvalósítsák – hátha még akarok ezzel foglalkozni. Azt azért már sokszor megéltem, hogy lenyúlták az ötleteimet, a munkámat. De rezignált is vagyok. Tavaly pályáztunk Jókai és a nők címmel dokumentumfilmre is a Kertész Intézethez egy rendezővel – nem tudom, ki kapta meg, de Szabó Szonját, aki a legutóbb A Lechner-örökség címmel készített dokumentumfilmet egy jelentős XIX. századi alakról, és engem, a Jókai és a nők szerzőjét nem ítélték alkalmasnak arra, hogy elkészítsük a Jókai és a nők dokumentumfilmet. Hogy ki készíti el? Kíváncsian várom. Már ha az utolsó pillanatokban kiszórt pályázati pénzek nyomán lesz egyáltalán valami.
Titokzatos meggazdagodások
Jókai a nőtörténetből jött, de ez visszafelé is hat. Tehát a nők által írt forrásokból kiviláglott Jókai alakja, a Jókai-regényekben szereplő női karakterek, típusok pedig visszahatnak a nőtörténetre, szinte forrásként használhatók. Így tehát az ön két nagy témája oda-vissza erősíti egymást.
Abszolút. Ráadásul bizonyos tekintetben elmondhatom, hogy ez a kötet a pályám csúcsa, mert valószínűleg soha többet nem utazom már ennyit Magyarországon egy könyvvel. Már csak azért sem, mert a férjem ősztől a Bécsi Egyetemen tanít majd, és Ausztriába költözünk – ezáltal nekem is új korszak kezdődik magyar íróként, új kihívásokkal. De ez a nagy érzelmi és intellektuális bevonódás sokat jelentett, mert valahogy utazás közben éltem át igazán, hogy „nemes küldetésben” vagyok.
Direkt ment vonattal, mint egy XIX. századi hősnő?
Nem tudok vezetni, autóm sincs, úgyhogy ez volt az egyetlen opció, de tényleg volt benne valami romantikus, és a MÁV-nak köszönhetően különböző kalandokban, regényes fordulatokban volt részem, mint például amikor két pótlóbusz egymásnak ment. Nem, ez inkább már örkényi volt.
Az ország lelkiállapotáról is lejött valami?
Láttam, milyen anyagi helyzettel küszködnek a könyvtárak, és azt is érzékeltem, milyen poénokra reagálnak az emberek. Amikor Az arany emberben valaki titokzatos meggazdagodásáról volt szó, az első millióról és egyebekről, akkor mindenki tudta, hogy miről beszélek. Megérdemelne egy új adaptációt az a történet, amikor valaki „a haverok” révén meggazdagszik, és utólag lelkiismeret-furdalása támad, hogy ő vajon lopott-e, vagy sem.
Jókait feleségek, unokahúgok és nevelt lányok szemén keresztül látjuk, és van, akinek az alakja a regényekben is visszaköszön. Azt gondolnánk, hogy nagy formátumú nők vették körül, de első feleségének, Laborfalvi Rózának is ő építette fel a nimbuszát, miközben hamar öregedő és – mire Jókai sikeres lesz, ő már – sikertelen színésznő, sőt „házisárkány” volt.
Szerintem a XIX. században még egyáltalán nem működött, de most is nagyon nehezen működik, hogy két alkotó ember egymás mellett ki tudjon teljesedni. Az érdekes az, hogy azt azért Jókai is látta, hogy egy korabeli regényben egy színésznő nem lehet főhősnő, mert annyira erkölcstelennek és normaszegőnek tekintik – de csak színésznőt tudott szeretni. Második felesége, a fiatal Nagy Bella, valamint Lukinics Ottília is színésznő volt, utóbbiról mintázta Noémi alakját. Mindkettő az özvegy édesanyjával kereste fel az írót támogatás reményében, és Jókai segítette is őket. Nagyon jószívű volt, sokan pumpolták. A regényei is tömve vannak árva lányokkal.
Nagy Bella és Jókai házasságáról azt írja, hogy a felszínes történeten túl senkit nem érdekel az ő közös szenvedésük.
Mindenki valami fekete-fehér történetet akar hallani, és nem tudják elképzelni, hogy ez nagyon komplex. Jókai egész élete és a művészete is ettől szenved, hogy bele akarjuk szuszakolni a jó és rossz harcába, de a házasságai sem voltak egyértelműen jók vagy rosszak. Bellával is nehéz elképzelni, hogy harmonikusan illeszkedhetett volna ez az egész. Az életkori különbség, a vagyoni különbség, a kulturális különbség, a vallási különbség és még egymillió dolog nehezíthette a kapcsolatukat, és akkor még ott volt a család. De bizonyára voltak pillanatok, amikor ez az egész jó ötletnek tűnt.
Említsünk meg még egy nőalakot, Jókai Rózát, aki Jókai duplán törvénytelen unokája volt, és sokat harcolt a „betolakodó” Nagy Bellával.
Vele kapcsolatban az egyik legérdekesebb kérdés, amire az emberek mindig is kíváncsiak voltak, hogy valóban Andrássy Gyula volt-e az apja. Ebben a témában a történészek és az irodalomtörténészek között érdekellentét feszül, utóbbiak ugyanis elzárkóznak attól, hogy ezen elgondolkozzanak. Pedig el kéne fogadni, hogy mindenki ember, és mindez nem változtat azon, hogy milyen nagy államférfi volt. A XIX. században nagyon sok helyen végigvonul ez a titkos történet, hogy valójában ki kinek a gyereke, és nagyon meglepődnénk, ha kiderülne, hogy, mondjuk, bizonyos emberek titokzatos felemelkedése vajon minek köszönhető. A törvénytelen gyerekek sztorija a korszak alternatív történelmét adja ki.
Az utolsó utazós Facebook-bejegyzése alá azt kommentálta Szabó T. Anna, hogy kortárssá tette Jókait.
Lenyűgöző, hogy Anna végig milyen aktívan kiállt e mellett a projekt mellett, szívesen forgatja a könyvet, és a gyakorta magával hurcolt kisebb könyvtárnyi kötet között is ott van. Lehetne ezt még fokozni, de valóban ez a legfontosabb, hogy dolgozzuk meg úgy Jókait, hogy megtaláljuk benne a kortárs elemeket. Ehhez az ő korát és a sajátunkat is egyformán jól kell ismerni.
Azt írja valahol, hogy Jókainak azért nincs monográfiája, mert ahhoz fel kellene áldoznia valakinek a saját életét, olyan hatalmas az életmű.
Igen, az én életem már biztos kevés erre, de ahogy az utolsó bejegyzésben írtam, lehet, hogy már köztünk jár valaki, aki egyszer majd megcsinálja.
(Borítókép: Szécsi Noémi 2026. június 10-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!