A megrendült világrend nemcsak a megelőző nemzetközi rendszer felbomlásából származik, és egy újnak a születéséhez vezet, hanem azzal jár, hogy a régi elvek helyébe újak lépnek. […] a 21. század körvonalainak folyamatban lévő alakulása közepette a nemzetközi rendszer geopolitikailag új formát vesz fel, miközben szellemi tartalma is megújul
– írja Békés Márton, akit nemrég megjelent könyvének téziseiről kérdeztünk.
Arra a felvetésre, hogy a most zajló átalakulások valóban világrendszerváltást jelentenek-e, vagy csupán az ismert nemzetközi rend elhúzódó válságáról van szó, Békés Márton több, egymással összefüggő globális folyamatot sorol fel az előbbi alátámasztására.
Értelmezése szerint a 2008-as világgazdasági válság már megingatta a fennálló rend stabilitását. Ezt követte a koronavírus-világjárvány, amely nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és politikai értelemben is rendszerszintű kihívást jelentett. Az orosz–ukrán háború – amely immár negyedik éve tart – tovább mélyítette a geopolitikai törésvonalakat, miközben világszintű következményekkel járt az energiapolitika, az ellátási láncok és a biztonságpolitika területén. Mindehhez társul a globális Dél megerősödő, világméretű önszerveződése.
Békés szerint már pusztán a felsorolt példák is jelzik a világrendszerváltás folyamatának léptékét: világgazdasági válság, világjárvány, globális hatású háború, planetáris energiapolitikai átrendeződés, a globális Dél felemelkedése.
Ezek nem elszigetelt események, hanem egymással összefüggő, a Föld egészét érintő átalakulások.
Úgy véli, a folyamat gyökerei a 2000-es évek végére nyúlnak vissza, majd a 2010-es évek közepétől felgyorsultak, az orosz–ukrán háború pedig kifejezetten akcelerálta az átrendeződést. Ezt megelőzően az Egyesült Államok 2021. augusztusi kivonulása Afganisztánból – különösen Kabul gyors összeomlása – szintén azt jelezte, hogy a korábbi geopolitikai korszak lezárulóban van. A 2022 februárjában nyílt államközi háborúvá szélesedő orosz–ukrán konfliktus pedig végképp nyilvánvalóvá tette: történelmi léptékű változások zajlanak.
Nem csak hatalmi átrendeződés: korszellemváltás zajlik
Békés Márton elmondása szerint a „világrendszerváltás” kifejezést 2021 tavaszán használta először, majd 2022 végén a Kommentár folyóirat tematikus lapszámának is ezt a címet adták. Azóta a fogalom egyre szélesebb körben terjedt el, olyannyira, hogy 2025-ben az év szavává választották.
A történész-politológus szerint a kifejezés ereje abban rejlik, hogy két párhuzamos folyamatot is megragad. Egyrészt jelenti a világrendszer váltását: a nemzetközi erőviszonyok szerkezeti átalakulását. A 20. század második felét a bipoláris világrend határozta meg, amelyben két szuperhatalom állt egymással szemben. A hidegháború lezárultával egy nagyjából negyedszázados unipoláris korszak következett. Jelenleg pedig egy multipoláris világrend körvonalai rajzolódnak ki, amelyben több hatalmi központ formálja a globális politikát.
Másrészt a „világrendszerváltás” – a magyar „rendszerváltás” szó történelmi konnotációit is felidézve – nem pusztán szerkezeti átalakulást jelent. Békés hegeliánus megközelítésben érvel: a változás nemcsak az anyagi erőviszonyokban, hanem a gondolkodásmódban, a szellemiségben, a „korszellemben” is végbemegy. Nem csupán az a kérdés, mely hatalom dominálja a nemzetközi politikát, hanem az is, milyen eszmei keretek között értelmezzük a világot.
A világrendszerváltás tehát Békés Márton olvasatában egyszerre jelenti a geopolitikai struktúra átrendeződését és a világszellem irányváltását.
Éppen ezért tartja találónak a kifejezést: képes megragadni azt a komplex, többdimenziós átalakulást, amely egyre inkább meghatározza a globális folyamatokat.
A világrend átalakul, a kérdés csak az, kik lesznek a pólusok
Békés Márton új könyvének központi tézise, hogy a 21. század meghatározó geopolitikai kerete a multipoláris világrend lesz. Ezzel kapcsolatban felvetettük: nem éppen az ellenkező irányba mutat-e mindaz, amit Donald Trump külpolitikai fellépésében látunk? Nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok – „America First” jelszóval – az unipoláris korszak visszaállítására törekszik?
Békés válasza egyértelmű: az unipoláris világrend visszaépítésére már nincs lehetőség. Az 1991 és 2016 közötti időszak az Egyesült Államok globális dominanciájának kísérlete volt, amely nemcsak katonai és gazdasági, hanem kulturális fölényt is jelentett. Ez a korszak azonban lezárult.
Az amerikai stratégia ma már nem globális hegemóniára, hanem inkább regionális érdekérvényesítésre irányul.
A bipoláris modell visszatérését sem tartja valószínűnek. A hidegháború idején két szuperhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – strukturálta a nemzetközi rendszert, miközben létezett egy harmadik világ is, az el nem kötelezett országok köre, amely az 1955-ös bandungi konferencia elvei mentén szerveződött. Akkor azonban ezek az államok nem rendelkeztek jelentős gazdasági, technológiai vagy eszmei befolyással. Ma más a helyzet. A globális erőviszonyok jóval összetettebbek. Az Egyesült Államok mellett Oroszország – földrajzi kiterjedése és katonai potenciálja révén – továbbra is jelentős tényező. Kína az elmúlt évtizedekben világgazdasági és technológiai nagyhatalommá vált. India mára a világ legnépesebb országa. Emellett számos regionális középhatalom is növekvő befolyással bír. A demográfia, az energiahordozók és a ritkaföldfémek stratégiai jelentősége új szereplőket emel fel.
Békés szerint a jelenlegi folyamatok nem illeszthetők bele egy új hidegháborús logikába. A világ nem két szemben álló blokk mentén szerveződik. A „nyugati táboron” belül is repedések láthatók: az Egyesült Államok és az Európai Unió számos stratégiai kérdésben eltérő pályán mozog, miközben a NATO-tagok között is feszültségek érzékelhetők. Törökország például egyszerre tagja a nyugati szövetségi rendszernek és közeledik a globális Dél fórumaihoz, miközben saját regionális integrációs projektet is épít a türk államok együttműködésén keresztül.
A globális Dél szerveződései – mint a BRICS vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezet – nem klasszikus katonai-politikai szövetségek, hanem rugalmas platformok. Ezek nem egységes doktrínára épülnek, inkább pragmatikus együttműködési keretek. A BRICS például kimondja, hogy tagjai nem alkalmaznak egymással szemben szankciókat, és a kínai finanszírozási modellek sem politikai-ideológiai feltételekhez kötöttek. A szerveződés logikája tehát eltér a nyugati intézményrendszerétől.
Mindezek alapján Békés úgy látja:
a multipoláris világrend kialakulása ténykérdés, nem hipotézis.
A valódi kérdés nem az, hogy lesz-e többpólusú rendszer, hanem az, hogy miként rajzolódnak ki ezek a pólusok. Vajon három nagyhatalom – az Egyesült Államok, Oroszország és Kína – alkotja majd a fő erőcentrumokat? Vagy regionális tömbök szerveződnek, például észak-atlanti, eurázsiai, afrikai vagy latin-amerikai pólusok? Az sem kizárt, hogy a század közepére akár egytucatnyi jelentős állam osztozik a befolyáson – Nigéria például demográfiai és energiapotenciálja révén már most is esélyes erre.
A nagyhatalmak kora után a nagytérségek jönnek?
Békés Márton Világrendszerváltás című könyvének két kulcsfogalma a „kooperatív realizmus” és a „nagytérrend”. Utóbbi alatt olyan geopolitikai berendezkedést ért, amelyben a világ nagy, civilizációs alapú térségekre tagolódik. Ezek a térségek saját kulturális, politikai és gazdasági logikájuk mentén szerveződnek, illetve egymással erőegyensúlyban működnek.
A történész-politológus szerint a technológiai fejlődés, a közlekedés és a kommunikáció forradalma, valamint a globális pénzügyi rendszerek összekapcsoltsága rendkívül sűrű államközi hálózatot hozott létre. A globalizáció – amelyet egy ötszáz éve tartó történelmi folyamatként értelmez – olyan technológiai eszközrendszerrel párosult, amely példa nélküli mértékben kapcsolta össze a világot. Ugyanakkor ellenmozgások is megfigyelhetők: a koronavírus-járvány idején az ellátási láncok akadozása deglobalizációs hatást váltott ki, Oroszország kizárása a SWIFT-rendszerből pedig éppen a globális pénzügyi összefonódás fegyverként való alkalmazását mutatta meg. Hasonló kettősség figyelhető meg az amerikai vámpolitikában is, amely bizonyos országokat közelebb, másokat távolabb helyez az Egyesült Államok gazdasági terétől.
Békés úgy látja, a globalizáció és a deglobalizáció dinamikájából egyfajta szintézis születik: nagy regionális térségek formálódnak. Példaként említi a Sanghaji Együttműködési Szervezetet, amely területileg is összefüggő régiót alkot, és gazdasági, politikai együttműködése révén működőképes nagytérként értelmezhető. Hasonló tendencia figyelhető meg Délkelet-Ázsiában az ASEAN esetében is, ahol a belső feszültségek ellenére egyre hangsúlyosabb a közös érdekek megfogalmazása, és amelynek több tagállama a következő évtizedek gazdasági növekedésének várományosa.
Az Egyesült Államok stratégiájában is regionális fordulatot lát. A Monroe-doktrína 19. századi elve – amely az amerikai kontinensre vonatkozó kizárólagos befolyást hirdette meg – a Trump-korszakban új értelmezést kapott. A történész-politológus szerint az amerikai külpolitika ma már nem globális hegemóniára, hanem egy megerősített észak-amerikai és nyugati féltekei nagytér biztosítására törekszik. Ebbe a gondolatkörbe illeszkedik Grönland stratégiai jelentőségének hangsúlyozása, Kanada szorosabb integrációjának felvetése, valamint a közép- és dél-amerikai térség befolyásolásának szándéka.
Az Egyesült Államok a korábbi, brit–amerikai gyökerű, globális tengeri hatalmi logikáról egy inkább kontinentális fókuszú stratégiára vált. A cél nem a teljes világrend irányítása, hanem egy saját nagytér gazdasági, technológiai és biztonsági stabilizálása
– fogalmaz Békés.
Hangsúlyozza: a nagytérrend egyelőre inkább elméleti perspektíva, mintsem kialakult realitás. Nem feltétlenül egyes államok vagy klasszikus nagyhatalmak határozzák meg a jövőt, hanem az általuk létrehozott regionális együttműködések. Amennyiben ezek a nagytérségek megszilárdulnak, éppen ezek hozzák létre a multipoláris világrendet.
A verseny marad, a háború nem szükségszerű
Békés Márton könyvének másik kulcsfogalma a „kooperatív realizmus”. A történész-politológus szerint ez a megközelítés szakít a kilencvenes és kétezres évek globális perspektívájával, amelyet a liberális nemzetközi rend és a neoliberális gondolkodás határozott meg. Úgy véli, a liberalizmus univerzalista értéktartalmát le kell választani a globális látásmódról, miközben a Föld egészét figyelembe vevő, planetáris szemlélet megmarad.
Békés azt állítja, hogy a 21. században nincs visszatérés sem az eurocentrikus világképhez, sem a hidegháborús, amerikai–szovjet bipoláris struktúrához. A nemzetközi politikát planetáris léptékben kell értelmezni. A kooperatív realizmus ennek megfelelően az idealizmus és a realizmus szintézise kíván lenni: a realizmus belátja, hogy a nemzetközi kapcsolatokban továbbra is az erő, a terület, a geopolitikai helyzet és a demográfia a meghatározó tényezők, ugyanakkor a jelenlegi technológiai és gazdasági összekapcsoltság szintjén a közvetlen katonai konfrontáció elkerülése alapvető érdek.
A „kooperatív” jelző arra utal, hogy az államok közötti verseny nem szükségszerűen vezet háborúhoz. Békés egyik fő kijelentése az, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak az energiabiztonság, a kereskedelem, a kultúra és a technológiai együttműködés mentén kell szerveződniük. A verseny megmarad, de nem eszkalálódik fegyveres konfliktussá. Úgy látja, a legerősebb együttműködések a nagy civilizációs térségek között alakulhatnak ki.
A történész-politológus elismeri, hogy a világrendszerváltásról alkotott képe optimista. A multipoláris világrendtől erőegyensúlyt és nagyobb egyenjogúságot vár, miközben a szuverén nemzetállamiság, az állami protekcionizmus és a nemzeti kohézió erősödését is valószínűsíti. Arra a felvetésre, hogy a multipolaritás inkább fokozott geopolitikai rivalizálást és agresszív konfliktusokat hozhat, azt válaszolja: éppenséggel az unipoláris korszak sem volt mentes az erőszakos beavatkozásoktól és destabilizáló háborúktól.
A nemzetközi rendszer szerkezete önmagában nem determinálja a konfliktusok intenzitását.
Békés hangsúlyozza: a mai globalizált világban az államok kölcsönösen egymásra vannak utalva. Egy regionális konfliktus gyorsan átterjedhet más kontinensekre – gazdasági, migrációs vagy biztonságpolitikai következmények formájában. A közel-keleti háborúk európai migrációs hullámokat indítottak el, az orosz–ukrán háború pedig nem maradt a frontvonalak között, hanem energiaellátási, gazdasági és stratégiai kérdéseket vetett fel egész Európában. Hasonlóképpen a latin-amerikai válságok is túlmutatnak saját térségükön. A nemzetközi politika ma a „pillangóhatás” logikája szerint működik: egy helyi konfliktus globális következményekkel járhat.
Éppen ezért Békés szerint minden nagy- és középhatalom – így Magyarország is – abban érdekelt, hogy a konfliktusokat deeszkalálja. Meggyőződése, hogy a békés együttműködés esélyét növeli, ha az államok saját civilizációs hagyományaik és értékeik mentén, önazonosan lépnek fel a nemzetközi térben. Számos nagy- és középhatalom – a Közel-Kelettől a Kaukázuson át Ázsiáig – tudatosan épít saját civilizációs identitására. Európával kapcsolatban kritikusan fogalmaz: az Európai Unió intézményi vezetése kevésbé jeleníti meg ilyen módon a kontinens kulturális és történelmi örökségét.
A világrend új logikája: nem alá-fölé rendeltség
Békés Márton gondolkodásának egyik további kulcsfogalma – a multipoláris világrendhez kapcsolódva – a „mellérendelő világrend”. Ezen olyan nemzetközi berendezkedést ért, amelyben a hatalmi pólusok nem alá-fölé rendeltségi viszonyban állnak egymással, hanem elvileg egyenrangú, szuverén szereplőkként működnek együtt. A rendszer logikája nem hierarchikus, inkább párhuzamos: az államok egymás mellett, nem egymás fölött rendezik be kapcsolataikat.
Békés szerint Magyarország gyakorlati politikája több ponton is ezt a megközelítést tükrözi. Az ország az Európai Unió és a NATO tagjaként a nyugati szövetségi rendszer része, egyúttal igyekszik önálló mozgásteret is fenntartani. Nem tartja ellentmondásnak, hogy Magyarország egyszerre ápol szoros kapcsolatot Washingtonnal és törekszik pragmatikus együttműködésre keleti, illetve a globális Délhez tartozó országokkal.
A mellérendelő szemlélet Békés olvasatában azt jelenti, hogy az államok kölcsönös tisztelet alapján, egymás belügyeibe való beavatkozás nélkül, gazdasági és kereskedelmi együttműködés mentén építik kapcsolataikat. Idesorolja a magyar–török, a magyar–szerb, valamint az azeri vagy kínai relációkat is. Ezekben a felek „szemmagasságban” tárgyalnak egymással, és kölcsönös előnyökre törekednek.
A koncepció mögött civilizációs gondolkodást is lát. Úgy véli, a mellérendelés logikája erősebben jelenik meg a kelet-ázsiai és dél-ázsiai filozófiai hagyományokban – például a konfucianizmusban vagy a hindu világértelmezésben –, mint a nyugati, történetileg gyakran hierarchikus berendezkedésű politikai kultúrában. Ugyanakkor hangsúlyozza: a nemzetközi politikában egyre több szereplő mozdul ebbe az irányba, még az Egyesült Államok is, amikor regionális érdekszférájának megerősítésére törekszik.
Békés kritikus az Európai Unió intézményi vezetésével szemben. Úgy látja, az uniós bürokrácia nem feltétlenül az európai társadalmak érdekeit képviseli, és nem biztos, hogy hosszú távon fenn tudja tartani jelenlegi irányvonalát. Az energiaválság kapcsán példaként említi Szlovákia és Csehország mozgását, amelyek szerinte bizonyos kérdésekben eltérő utakat keresnek.
Arra a kérdésre, hogy Európa önálló pólussá válhat-e egy multipoláris rendszerben, vagy inkább az Egyesült Államok nagytérstruktúrájába tagozódik be, Békés történelmi párhuzamot hoz. A második világháború után Nyugat-Európa az amerikai stratégiai rendszer részeként működött. Később az európai uniós elit és az amerikai politikai vezetés között szoros szövetség alakult ki. Az Egyesült Államok stratégiai irányváltása azonban új helyzetet teremtett, amelyhez Európának alkalmazkodnia kellene.
Békés úgy véli, Európa akkor lehet valódi pólus, ha a nemzetállamok építő versengésére és együttműködésére épülő, önálló európai rendszer jön létre. Szerinte a kontinens történelmi felemelkedése – a reneszánsztól a kora újkoron át a modern fejlődésig – éppen ebből a belső dinamizmusból fakadt. Ebben a keretben Magyarország helyét a nyugati civilizáción belül, az európai kontinens részeként látja, de olyan államként, amely a mellérendelő együttműködés elvét követve több irányba is nyitott.
Mi a valódi tét Magyarország számára?
Békés Mártont a közelgő áprilisi országgyűlési választások nemzetközi összefüggéseiről is kérdeztük. Miközben a kampányban a kormányoldal és az ellenzék egyaránt a választás tétjéről beszél, arra voltunk kíváncsiak, milyen jelentősége van a voksolásnak a világrendszer átalakulásának perspektívájából.
A történész-politológus egyértelműen fogalmaz:
szerinte Magyarország nemzetközi mozgástere akkor biztosított, ha Orbán Viktor marad a miniszterelnök, és Szijjártó Péter a külügyminiszter.
Úgy látja, az elmúlt másfél évtized tapasztalata azt mutatja, hogy a jelenlegi kormány képes a világ meghatározó nagyhatalmaival „szemmagasságban” tárgyalni, miközben a Magyarország számára fontos közép- és regionális hatalmakkal is pragmatikus kapcsolatot ápol.
Békés szerint ennek nincs valódi alternatívája egy olyan korszakban, amikor a nemzetközi rendszer átalakulóban van, és a globális erőviszonyok újrarendeződnek.
Magyarország érdeke az a stratégia, amely egyszerre őrzi a nyugati szövetségi rendszerben betöltött tagságot, és kapcsolatokat épít más hatalmi központokkal.
Ezzel szemben kockázatosnak tartja azt a külpolitikai irányt, amely az ország mozgásterét kizárólag a brüsszeli vezetéshez kötné.
A történész-politológus hangsúlyozza: a nemzetközi térben való eligazodáshoz nemcsak politikai ambíció, hanem tapasztalat, kiterjedt kapcsolatrendszer és stabil intézményi háttér is szükséges. Ennek fényében meghatározó tényező, hogy Orbán Viktor az elmúlt 36 évből 20 éven át töltötte be a miniszterelnöki tisztséget.
Békés Márton arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi nemzetközi környezet nem tekinthető „békeidőnek”. Az orosz–ukrán háború, az energiaválság, a világgazdasági bizonytalanság és a közel-keleti konfliktus olyan kihívásokat jelentenek, amelyek szerinte tapasztalt és felkészült vezetést igényelnek. A választás tétje így nem pusztán belpolitikai kérdés, hanem az is, hogy Magyarország miként tudja pozicionálni magát az átalakuló, multipolárissá váló világrendben.
Békés Márton: Világrendszerváltás
Kommentár Alapítvány / 2026 / 206 oldal
Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!