Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízszintje, a kialakult helyzet a vízhiányon túlmutatva a tó köré épült használati és fejlesztési modell korlátaira is rávilágít – hívta fel a figyelmet Boromisza Zsombor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense a Másfélfokban megjelent írásában. Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő a kedden közzétett cikkben hangsúlyozta: a természeténél fogva változékony, sekély tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik. Kulcskérdés, sikerül-e a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani.
Június 20-án, 19 órakor az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centiméterrel van a 2022 szeptemberében mért negatív rekord alatt. Boromisza jelezte, a nyári intenzív párolgási időszak még előttünk áll, és számottevő csapadék-utánpótlás hiányában a helyzet tovább romolhat. Ha a következő hónapokban a korábbi száraz nyarakhoz hasonló, havi 6-8 centiméteres nettó vízszintcsökkenés következik be, akkor ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat.
a közbeszéd a látványos vízhiány miatt elsősorban a kiszáradás, a vízpótlás és a turisztikai problémák körül forog, a helyzet azonban ennél összetettebb.
A Velencei-tó természeténél fogva nem állandó vízszintű, átlagos mélysége alig másfél méter, ezért különösen érzékenyen reagál a párolgásra és az időjárási szélsőségekre. Természetes vízforgalma alapján a Velencei-tó olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, a vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik.
Nem a vízhiány a legnagyobb kihívás a Velencei-tónál
A szakértő szerint a klímaváltozás miatt a kisvizes időszakok várhatóan gyakoribbá válnak, ezért a tó természetes dinamikájának megértése egyre fontosabb. Az egyre súlyosabb gondokat viszont nem önmagukban a tó jellegzetességei és a klímaváltozás hatásai okozzák, hanem az, hogy a Velencei-tó körül az elmúlt másfél évszázadban olyan vízgazdálkodási, partszabályozási és turisztikai fejlesztések valósultak meg, amelyek egy kiszámíthatóbb, állandóbb vízszintű üdülőtavat hoztak létre.
A nyílt vízfelület, a strandok, a kikötők és a horgászhelyek sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé váltak. Emiatt az alacsony vízállás nemcsak természeti jelenségként, hanem társadalmi és gazdasági problémaként is jelentkezik. Boromisza szerint az alacsony vízállás ugyanakkor nem kizárólag veszteségekkel jár. Miközben valódi kockázatokat jelenthet a vízminőségre, a halállományra és az üdülési használatra, bizonyos természetes folyamatokat is felerősíthet.
A 2021–2022-es alacsony vízállás idején bekövetkezett halpusztulások például elsősorban nyílt vízi és idegenhonos halfajokat érintettek, miközben a szabályozás előtti, a mocsarasabb tókarakterhez jobban alkalmazkodó csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek. A mocsári növényzet terjedése, a természetes élőhelyek regenerációja, és több védett madárfaj kedvezőbb helyzete pedig azt mutatja, hogy a tó egyes részei ilyenkor közelebb kerülhetnek eredeti, természetközelibb állapotukhoz.
Ezért nem pontos minden alacsony vízállást automatikusan ökológiai katasztrófaként értelmezni.
Boromisza szerint a Velencei-tó jövőjéről szóló viták gyakran a vízpótlás körül forognak, ám ez önmagában nem jelent hosszú távú megoldást. Rövid távon szükség lehet vízgazdálkodási beavatkozásokra, a legkritikusabb helyzetek kezelésére, de ha a cél kizárólag a korábban megszokott vízállás és tókép visszaállítása, akkor ugyanaz a probléma újra és újra előállhat.
A szakértő szerint a valódi megoldás az alkalmazkodás: a vízgyűjtő területeken – főként a talajban – történő vízmegtartás erősítése, a parti élőhelyek helyreállítása, a parti védőművek felülvizsgálata, valamint olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések, amelyek figyelembe veszik a tó természetes változékonyságát. A tó korábbi szerepét – mint Boromisza Zsombor fogalmaz – „nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni, és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani”.
A Velencei-tó jövőjének kulcskérdése ezért nem pusztán az, honnan lehetne több vizet szerezni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában egy természeténél fogva változékony tóhoz igazítani a használatunkat és a fejlesztési elképzeléseinket” – olvasható a cikkről készült, MTI-hez eljuttatott összefoglalóban.
(Borítókép: A Velencei-tó 2026. május 19-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!