Az HBO-sorozatok sosem olyan egyszerűek, mint amilyennek első ránézésre tűnnek, főleg igaz ez a kábelcsatorna vígjátékaira. Mert hát ezek sosem színtisztán komédiák, gondoljunk csak az Entourage-ra, a Barryre, a Csajokra – mindegyiket összeköti, hogy a nevettetés sosem felhőtlen, mindig ott settenkedik némi dráma és tragédia a főszereplők múltjában. Jelen esetben az HBO Maxra március 2-án felkerült DTF St. Louis is ezen a mezsgyén jár, a főszerepekben az időjárás-jelentő Clark Forrest (Jason Bateman) és a jelnyelvi tolmács Floyd Smernitch (David Harbour) különösen viharos körülmények között ismerkednek össze egymással, és minden szép, minden jó is közöttük, amíg egyikük erőszakos halált nem hal.
Mint nagyon sokszor, a vérontás féltékenységből, egy nő miatt, egészen pontosan Floyd neje miatt megy végbe. Ránézve a Freaks & Geeks egykori felfedezettjére, a Carolt játszó Linda Cardellinire, nem is csodálkozik az ember.
Persze nem csak az 50 éves Cardellini bájaival igyekszik eladni magát a sorozat, melyet Steven Conrad írt és rendezett egy személyben. Conrad munkásságával kapcsolatban a vájt fülűeknek elég annyit megemlítenem, hogy a kreatív szakember hozta össze minden idők egyik legfurább és legkomplexebb sorozatát, az Amazon Prime-on mostanság is elérhető, 2015-től 2018-ig futott Patriotot, amit a mai napig nem tudok hova tenni igazán. Zseniálisan megírt, szívfacsaró dráma és eszement, fárasztó humorral megtömött sztori egyszerre. Valami hasonlót tudnék elmondani a DTF St. Louisról is, melyre nyilván páran rá fognak kattintani, már csak azért is, mert az Ozark gyűlölt közönségkedvence, Jason Bateman és a Stranger Things seriffje, David Harbour az egymással barátkozó és viaskodó főhősök. De hogy hány embert vet ki magából a sorozat? Az már más kérdés.
A pilotját ennek az új HBO-sorozatnak nagyon élveztem, nem is vitás, ámbár a 48 perc alatt, amíg tartott, legalább tíz évet öregedtem. A készítő újfent összekotyvasztott egy olyan mixet, ami a mainstreamhez szokott nézők gyomrát meg fogja ülni, de aki hajlandó rá, hogy két elcseszett figura lelki világában vájkáljon, és egy valóban tragikus szerelmi háromszöget megismerjen, ami nyomorba dönt minden résztvevőt – már akit nem halálba –, az igazi érzelmi hullámvasútra számíthat. Öveket bekötni.
Mind Floyd, mind pedig Clark küzdenek a középkorúsággal, a kapuzárási pánikkal, de nem csupán ennyi a közös a két fickóban, hanem az is, hogy a feleségeiktől elhidegültek. Míg az időjós hülye beosztása nehezíti meg, hogy az asszonnyal bármiféle intimitást átéljenek közösen, addig a tévében jelelő Floyd azért nem tud teljesíteni az ágyban, mert olyan sportruhában látta a nejecskéjét túl sokszor, ami az érdeklődését örökre lelohasztotta. De nem csak ez a probléma, Linda Cardellini is vágja a pofákat, amikor Harbourt Batman-képregényt forgatva, a nagy hasát vakarászva, egy szál megsárgult alsógatyában kénytelen nézegetni minden áldatlan napon.
Jön tehát a nagy ötlet, a „down to fuck” alkalmazást kell leszedni, mely azt ígéri a megfáradt házasoknak, hogy új embereket az életükbe hozva egy kicsit megsózza a szexuális életüket, s onnantól kevésbé érzik majd magukat szenvedő szerencsétleneknek.
Az egy rész alapján nem derül ki, hogy az appra végül is szükségük lesz-e hőseinknek, az viszont igen, hogy a két nagy sorozatsztár, Bateman és Harbour kisujjból lehozzák ezt az abszurd, néha groteszkbe hajló dramedyt. A DTF St. Louisban jókora potenciál lapul, már csak a főszereplők miatt, akik élményszámba megy, amint az amerikai város szép Helénáját kerülgetik. És akad némi elhintett szomorúság is a háttérben, köztük az, hogy a jelnyelvi tolmács a fiával nem találja a közös hangot, és úgy tűnik, titokban melegpornót nézeget. De a meteorológust sem kell ám félteni, aki esténként úgy hintázik, hogy a szomszédban pucsító szomszédlányra rálásson, miközben az napozni készül. Talán ez a pár jelenet jól körülírja, mire számítson az egyszeri néző, amikor leül az HBO újdonsága elé. Mármint… erre felkészülni rendesen nem lehet, de aki a Patriotot látta, az tudja, hogy fel kell kötni most is a gatyát. Ezt a szériát telefonozgatva nem lehet nézni, megköveteli a figyelmet, de meg is hálálja.
Abban nem vagyok biztos, hogy a gyilkosságos, whodunnit-szál kellett-e bele, meglátjuk, hogy a maradék hat epizódban miképp bontják ki. Csak reménykedni tudok benne, hogy a már meghalt központi karaktert visszahozzák, amennyire lehet, és a jelen mellett a múltban is nyakig merülünk. Lesz miben, úgy tűnik, hogy a DTF St. Louis cselekménye, és kibontása nem lesz olyan egyszerű, mint mondjuk a Knives Out-trilógia.
Nem is baj mondjuk, ha tippelni kellene, én azt mondanám, hogy a DTF St. Louis rétegsorozat marad majd, amit rajtam kívül az az öt ember, aki megnézi, nagykanállal fogja habzsolni. A többiek az első tíz perc után le fogják lőni, hogy vontatott, egyáltalán mi ez? De az HBO-dramedykhez kell némi elvontság, és ha sznob akarok lenni, akkor kifinomultság is. Megbántani viszont tényleg nem akarok senkit, tessék bepróbálni, hátha meglepetést okoz, és odaszögez a tévé elé, mint velem is megtette.
8/10
A DTF St. Louis első epizódja már streamelhető magyar felirattal az HBO Maxon.
Puzsér Róbert és barátai szellemes, indulatos, mégis mély és kíméletlen beszélgetései a sorozatok világáról.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!