Összesen három pofátlan és veszélyes vezetői döntés felvételeit szedte össze a Budapesti Autósok oldala. Mind a hármat személyautók fedélzeti kamerájával készítették.
Az első felvételen látható Skoda sofőrje szemmel láthatóan nem tanulta meg, hogy „busszal nem vitatkozunk”. A busz a szélső sávba sorolt volna, az autó sofőrje azonban nem adott elsőbbséget neki, így összeértek. Az autós ezután felhajtott a zöldterületre, és keresztbe állt a busz előtt, majd amikor a busz sofőrje kiszállt, az autós egyszerűen elhajtott.
A második jelenet Veszprém külső körgyűrűjén, a Csatári és a vámosi elágazó közötti szakaszon készült. A felvételen egy autós látható, aki a megszűnő besorolósáv ellenére sem sorol vissza, hanem a füvön folytatja a teljes kocsisor előzését.
A beküldő végül beengedte maga elé a szabálytalankodó sofőrt, aki azonban köszönet helyett még be is mutatott neki.
A jelenet jól példázza, hogy egyesek számára a szabálytalan manőver sem elég, még sérelmezik is, ha mások ezt szóvá teszik.
A harmadik eset Újpesten történt, ahol egy autós a járdát használta gyorsításra. „A járdán vett repülőrajtot, majd kézifékes fordulattal irányba tette a »vasat« Újpesten a pilóta” – írta meg a felvétel beküldője.
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
![]()
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!