A skandináv filmek az utóbbi években sorra adják nekünk a nemzetközi szupersztárokat, elég csak Rebecca Fergusonra vagy Renate Reinsvere gondolni, egy kicsit régebbről pedig ott van nekünk Mads Mikkelsen és szinte az egész Skarsgård-család. Aztán van egy megbízható másodvonal, akik egyáltalán nem kevésbé tehetségesek, mint a fent említett nevek, sőt hazájukban és Európában abszolút húzóneveknek számítanak, ám mivel Hollywood még nem találta meg őket nagy feladattal, a nagyközönség kevésbé ismeri a nevüket.
Közéjük tartozik Trine Dyrholm is, akinek tehetségéről talán elég annyit elmondani, hogy dán színésznő létére eddig három Oscar-jelölt filmben (Lány a tűvel, Egy jobb világ, Egy veszedelmes viszony) játszott fontos szerepet, sőt egyszer még Pierce Brosnant is levette a lábáról a Csak a szerelem számít című filmben.
A Karlovy Vary-i Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott A vendég (Gæsten) valódi jutalomjáték Trine Dyrholmnak, aki él is a lehetőséggel, és az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, legkomplexebb anyakarakterét mutatja be nekünk
, aki váratlanul és hívatlanul toppan be az unokája keresztelőjére. (Fun fact: a film alapján a keresztelők Dániában nagy dolognak számítanak).
Trine Dyrholm és Simon Bennebjerg A vendég főszerepében (Forrás: KVIFF Press Department)
Anyám, az időzített bomba
Ismered az érzést, amikor valaki belép egy szobába, és hirtelen megfagy ott a levegő? Amikor a fesztelen jókedv helyét felváltja valamiféle megmagyarázhatatlan feszültség? Pedig valójában semmi nem történt, és senki nem szólt semmit. Még. Olykor a közös múlt, és az abból fakadó negatív tapasztalatok önmagában elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy már akkor sejtsük, miféle rossz fog történni, amikor az még meg sem történt.
Máig összeszorul a gyomrom például, amikor azokra a nagycsaládos karácsonyi eseményekre gondolok, ahová néhai édesapám is betoppant. Előre tudtam, hogy úgyis túl sokat fog inni, ami az este egy pontján balhéhoz, de minimum nagyobb vitához vezet majd, ezért már akkor hihetetlenül feszült voltam, amikor elkezdte inni az első sörét. És ez látszott is rajtam. Valami hasonlót érezhet Karl (Simon Bennebjerg) is, akinek a kisfia keresztelőjére váratlanul betoppan az édesanyja, Vibeke.
A fiú már évek óta nem beszélt az anyjával, akinek mentális problémáitól hosszú éveken át szenvedett, és bár az anyja mindenkivel szuperkedves, Karl érzi, sőt tudja, hogy egy időzített bomba toppant be a családi bulira, ami bármikor felrobbanhat.
Csakhogy a társaságból egyedül Karl és a nővére van tisztában azzal, mire is képes Vibeke, így a férfi feszültsége a többiek számára sokáig teljesen indokolatlannak, sőt irracionálisnak tűnik. Hiszen mi bajt okozhatna egy ennyire kedves, jó fej és nagylelkű nő?
Trine Dyrholm A vendég főszerepében (Forrás: KVIFF Press Department)
Anya csak egy van. De milyen?
A dán filmek jó részének van egy sajátos bája: mintha csak egy színház társulata készítené őket, figyelve arra, hogy több egyenrangú karakter kapjon szerepet. Végig egy közösség munkájának érezzük a végeredményt. A vendégben a fókusz három karakteren van, Vibekén, a fián, Karlon és Karl önfeláldozó nővérén, Rikke-n (Josephine Park csodálatos az anya szeretetére ácsingózó, de azt soha meg nem kapó lány szerepében), aki azután is az anyja mellett maradt segíteni, miután az öccse bedobta a törölközőt. Őket egészíti ki még Karl felesége, anyósa és apósa, valamint Rikke új szerelme: a többi vendég inkább csak szemtanúja és elszenvedője a történéseknek, nem aktív szereplője.
Vibeke valamilyen, a filmben nem megnevezett mentális betegséggel küzd, ami erős hangulatingadozással járhat, és ha nem veszi be a gyógyszereit – amire erősen hajlamos –, könnyen elszabadul körülötte a pokol. Most azonban látszólag kiegyensúlyozott, így Karl viselkedése és reakciója az, ami a családi esemény többi vendége számára bunkónak és túlreagálásnak tűnhet. Mert amit kívülről látunk csupán annyi, hogy itt van egy anya, aki szeretné, ha a fia végre figyelne rá és szeretné őt, és nem zárná ki a nemrég született unokája életéből. Jogosnak tűnik, nemde? Csakhogy a jelen lévők közül senki sem látja, hogy Karl miken ment keresztül az anyja, Vibeke oldalán, amiknek hatására képtelen benne megbízni többé. És ez még akkor sem megy neki, ha a nővére kezeskedni próbál a hétvégén az anyjuk viselkedéséért.
Trine Dyrholm A vendégben (Forrás: KVIFF Press Department)
Egy majdnem Dogma-film
A vendégben jelen van az a fajta filmes tisztaság, amiért annak idején a dán Dogma-mozgalom filmjeit megszerette a világ. Egyszerűsége és természetessége megkapó, képei nem érződnek komponáltnak, a kamera inkább együtt lélegzik és mozog a szereplőivel, a sokszereplős, de zárt közeg (az egész sztori egy tengerparti szállodában játszódik) pedig előhozza a nézőből az érzést, hogy ez a sztori színházban ugyanolyan jól megállná a helyét, mint mozivásznon. Egyáltalán nem érződik rajta, hogy egy első filmes rendező munkája, mivel Mads Mengel biztos kézzel vezeti színészeit, jól adagolja a feszültséget, a filmben bemutatott szituációk természetesnek hatnak, a dialógusok életszerűek és még arra is gondja van, hogy a filmje fokozódó feszültségét időnként humorban oldja fel, jól ráérezve, hogy életünk sötét pillanatait sokszor csak a humor segíthet túlélni.
A film ügyesen játszik azzal, hogy nemcsak Vibeke mentális problémáira nem ad diagnózist, valójában azt sem tudjuk meg, hogy mióta nem szedi a gyógyszereit:
Trine Dyrholm nem a betegséget játssza el, hanem egy szélsőséges érzelmektől szenvedő embert.
Vibeke figurája apró lépésenként szabadul csak el: egyre tovább megy, aztán egy ponton tényleg robban, és akkor kő kövön nem marad. Érződik, hogy a rendező személyesen is érintett a témában. Hitelesen mutatja be, hogy egy-egy ilyen helyzetben a családtagok mennyire tehetetlennek érezhetik magukat, ahogy azt is, hogy nincs olyan mágikus segédvonal, ami ezekben a megsemmisítő erejű szituációkban gyors megoldást kínálna.
A vendég nemcsak azt mutatja be, hogy nincs nagyobb feszültségforrás az életünkben a közeli családtagjainknál, hanem azt is, hogy a bajok ellenére képesnek kell lennünk arra is, hogy ne csak eltávolodjunk egymástól, hanem amikor szükséges, képesek legyünk tenni egy lépést egymás felé. Egyetlen hétvége alatt nem oldható meg egy család nagy problémája, és a filmnek szerencsére esze ágában sincs ilyen irányba menni. A reményt és a fent említett apró, egymás irányába tett lépést azonban megadja nekünk, így a sztorija minden sötétsége ellenére végeredményben egy reményteli filmet látunk.
A vendéget a Karlovy Vary-i Filmfesztivál versenyprogramjában láttuk. A magyar forgalmazásáról egyelőre nincs információnk.