DSC 9612


Barta Lóránt

Magyar Péter részvételével adták át hétfőn a kecskeméti Mercedes-gyár új részlegét. Az eseményen azonban nem vett részt Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármester, akit erre – elmondása szerint – éppen a miniszterelnök kért meg.

Magyar Péter miniszterelnök részvételével adták át a Mercedes új gyárrészlegét hétfőn Kecskeméten, amivel a világ második legnagyobb Mercedes-gyára lett a magyarországi.

Szemereyné Pataki Klaudia arról számolt be közösségi oldalán, hogy a miniszterelnök arra kérte, hogy ne vegyen részt az eseményen.

Tiszteletben tartottam Magyar Péter miniszterelnök úr azon kérését, hogy a Mercedes üzem új gyáregységeinek mai átadóján sem én, sem városházi munkatársaim ne vegyünk részt. Így a személyes találkozásra nem nyílt lehetőség. Ettől függetlenül én továbbra is nyitott vagyok a párbeszédre, a közös munkára Kecskemét érdekében

– fogalmazott.

A polgármester korábban a kecskeméti egyetemet fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) felügyelőbizottságának tagja volt, amely érintett az MNB-botrányban. Az egyetem állami forrásból összesen 144 milliárd forinthoz jutott. Ebből 127,5 milliárd forintot az alapítvány 2021-ben rendkívül alacsony, mindössze 2,5 százalékos kamatra adott kölcsön az MNB-alapítványokhoz tartozó Optima Befektetési Zrt.-nek. A kölcsön nagyrészét az egyetem évek óta nem kapta vissza.  

(Borítókép: Magyar Péter 2026. július 13-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!