A LeakBase néhány év alatt több mint 142 ezer regisztrált felhasználóval és több mint 215 ezer üzenetváltással a sötét net egyik központi fórumává vált, ahol ellopott jelszavakat, banki adatokat és kiberfegyvereket cseréltek, adtak-vettek egymás között a felek. Most úgy fest, ennek ilyen formában egyelőre vége, ugyanis az Egyesült Államok és az Európai Unió hatóságai egy nemzetközi rendőrségi akcióban csaptak le rá.

A fórumot 2021 óta üzemeltették angol nyelven elérhető szervereken, és folyamatosan frissített, hatalmas mennyiségű kompromittált adatot tartalmazott – többek között e-mail-címeket, hitelkártya- és bankszámla-adatokat, valamint belépési adatokat –, amiket a bűnszervezetek könnyen felhasználhattak fiókok feltörésére vagy pénzügyi csalásokra.

A hatóságok március elején koordinált nemzetközi razziát indítottak a LeakBase ellen: összesen 14 ország rendőrei vettek részt a műveletben, amely során lefoglalták a fórum adatbázisát, valamint több domaint, és figyelmeztető üzeneteket helyeztek el az oldal helyén megjelenő értesítéseken.

A razzia nem csak az infrastruktúra kiiktatását jelentette: a hatóságok körülbelül 100 végrehajtási intézkedést hajtottak végre világszerte, köztük házkutatásokat és letartóztatásokat is.

A vizsgálat során kihallgattak több gyanúsítottat, és legalább tucatnyi embert őrizetbe vettek.

A LeakBase-en lefoglalt adatbázis most a hatóságok kezében van – beleértve a privát üzeneteket és a felhasználói IP-naplókat is –, ami jelentősen megkönnyítheti a bűnözők azonosítását. Az akció a korábban felszámolt hasonló fórumok, például a RaidForums és a BreachForums elleni fellépések sorába illeszkedik, és jól mutatja, hogy a hatóságok egy összehangolt, nemzetközi művelet keretében képesek hatékonyan fellépni a digitális alvilág szereplői ellen.

Ezek is érdekelhetnek:


Pillanatok alatt kiderítheted, hogy az e-mail-címed érintett-e ismert adatszivárgásban
Gyerekjáték az egész.


Mi az az AI-féreg, és miért olyan veszélyes?
Az AI-rendszerek megfertőzése a kiberfenyegetések új korszakát jelenti.


Közel már, hogy a kvantumszámítógépek minden titkosítást feltörnek
A posztkvantum kiberbiztonságban új védelmekre lesz szükség.

(Forrás: Justice.gov, TechCrunch; nyitókép: Getty Images)