„Nos, a szerbek tisztességes, becsületes emberek. Nem fogja ellopni” – nyugtatta ezzel Vlagyimir Putyin orosz elnök 2025. május 28-án este a Kremlbe privát találkozóra érkező Andrej Melnyicsenkót, amikor az elmondta neki, hogy vagyonának jelentős részét – közte a világ második legnagyobb műtrágyagyártó vállalatának, az EuroChemnek a tulajdonjogát – szerb–horvát feleségére, a Balkán szerte ismert énekesnő és modell Aleksandra Nikolic nevére kellett ráíratnia, hogy az EU ne foglalhassa le azt. (Az EuroChemet végül nem érintette szankció, mivel az veszélyeztette volna a világ élelmiszer-ellátását.) Az oligarchát ugyanis Putyin legszűkebb körének tagjaként tartották számon, így bő két héten belül szankciós listára került.
A vállalkozó tisztán emlékszik azokra a napokra, amikor rájött, hogy ambíciói füstbe mennek, és hiába épített évtizedekig egy globális vállalatot, ez a vízió valójában már nem létezik. Az ukrán invázió megkezdésének napján, 2022. február 24-én az elsők közt értesült a „különleges katonai művelet” lehetőségéről, Putyin ugyanis maga is elismerte nekik, hogy véletlenül úgy jött ki, hogy a korábban összehívott megbeszélés az ország nagyvállalkozóival pont egybeesik egy másik történéssel is. A megjelent oligarchák állítólag nem hittek benne, hogy ez komoly, meggyőzték magukat arról, hogy a háború nem törhet ki, mert az pénzügyi katasztrófa lenne minden jelenlévő számára. Mint az üzletember elmondta, nem ismerték fel, hogy ekkora a feszültség a Nyugat és az orosz politikai vezetés közt, hogy a szakítás valós veszély lenne.
Melnyicsenko számított a szankcionálására, így az 50. születésnapján, március 8-án megelőző ellenlépést tett: lemondott a családi vagyonkezelői alapoknál a kedvezményezetti státusáról, jobbnak látták, ha a luxusingatlanok, magánrepülőgépek és jachtok a neje nevére kerülnek, aki uniós állampolgár és soha nem élt Oroszországban. Néhány nappal később az olasz kormány mégis lefoglalta a trieszti kikötőben a világ egyik legdrágább és legnagyobb vitorlásjachtjának számító A-t (amelyről korábban mi is részletesen írtunk, és ami valójában az Andrej és az Aleksandra kezdőbetűjéről lett elkeresztelve, mint most elárulta). Melnyicsenko azonban nemcsak az EU -s bürokráciában csalódott, hanem európai üzleti partnereiben is, akik azonnal megpróbálták kihasználni szorongatott helyzetét.
Bízott abban, hogy a háborúnak hamarosan vége lesz, Dubajba költöztek és vártak. Aztán más üzletemberekhez hasonlóan ők is felismerték, hogy rosszul tippeltek, és mivel az európai szankciók feloldása sem tűnt valószínűnek, így hazaköltöztek Oroszországba, ahol vagyonukat másfajta fenyegetés várta. Mint fogalmaz, a tulajdonjogok Oroszországban mindig is „feltételesek” voltak. A háború azonban olyan kapzsiságot szabadított el, amelyet évtizedek óta nem lehetett látni. 2023 óta 60 milliárd dollár értékű vagyont államosítottak vagy adtak át a hűségeseknek – ez volt a legnagyobb tulajdon-átrendeződés az 1990-es évek tömeges privatizációi óta. 2023 augusztusában az ügyészek tőle is megpróbálták koholt váddal elkobozni egyik szibériai gyárát. Végül megállapodásra jutottak: a cég értékével egyező adományt kellett adnia egy Putyinnak kedves jótékonysági szervezetnek.
„Életemben először úgy érzem, hogy nincs más országom Oroszországon kívül.”
Andrej Melnyicsenko 1972-ben született Fehéroroszország második legnépesebb városában, Homelben, értelmiségi családban, apja fizikus volt, ukrán nemzetiségű anyja pedig orosz nyelvet és irodalmat tanított. Maga is kvantumfizikát hallgatott így az egyetemen, majd Moszkvába költözött, ahol megtalálta a szerencséjét: az elmúlt 35 évben egy ipari birodalmat épített fel, amely a műtrágyagyártáson túl érdekeltségekkel rendelkezik a bányászatban, energetikában és a logisztikai szektorban is, vállalatai termelik az orosz éves GDP közel egy százalékát. Melnyicsenko nem háborúellenes, de nem is háborúpárti fanatikus. Céghálózata hozzájárul a hadigazdaság fenntartásához, az üzemeiben előállított ammóniát lőszerek gyártásához használják, azaz felajánlja szolgálatait a kormánynak.
Az elmúlt húsz évben úgy viszonyult Oroszországhoz, mint egy külföldi befektető, azaz évente néhány hétre odarepült, hogy ellenőrizze a vállalkozásait. Az idő többi részében pedig vagy Svájcban élt, vagy szuperjachtján hajózta körbe a világot, úgy akart élni, mint a többi világpolgár milliárdos. (9,3 milliárd forintba került esküvőjén a világhírű Alain Ducasse sztárséf főzött a 300 vendégnek, akiket Whitney Houston, Christina Aguilera és Enrique Iglesias szórakoztatott a produkcióival.) De ennek oka volt az a kimondatlan megállapodás is, amelyet az orosz oligarchák Putyinnal kötöttek, amikor az hatalomra került. Azaz távol maradnak a politikától, és cserébe megtarthatják a vagyonukat, valamint élvezhetik a külföldi luxuséletüket. Az országot helyettük pedig majd a biztonsági szolgálatok egykori emberei uralják.
Mint Melnyicsenko a lapnak elmondta, a kormány mindenfajta önállóskodást fenyegetésnek tekint, bármilyen kezdeményezés – ráadásul egy gazdag üzletember felől – a rendszer megkérdőjelezéseként is értelmezhető, a csendes alkalmazkodáson túl minden lépés kockázatot jelent. Ukrajna lerohanása után a világ arra várt, hogy a gazdag és befolyásos oroszok majd felszólalnak a háború ellen, de csendben maradtak. A Nyugat szankciókat vetett ki rájuk, részben azért, hogy ők majd nyomást gyakorolnak Putyinra. Mint Melnyicsenko elmondta, az üzleti elit azonban már régen feladta, hogy megpróbálja befolyásolni a politikát. Az üzletember szerint azonban ennek ellenére maga Putyin is tartott attól, hogy az oligarchák elárulják őt. Ehelyett a szankciók visszaterelték őket az ölelésébe, sokan hazaköltöztek, vitték a pénzüket is, ezért is lehet, mint egy korábbi cikkben részletesen is írtunk róla, hogy a moszkvai luxusingatlanok négyzetméterárai már Párizzsal vagy Londonnal vetekednek.
Ama bizonyos egy órás négyszemközti esti beszélgetésen az oligarcha ezekkel a szavakkal fordult az elnökhöz: „A világ végül nem olyan lett, amilyennek gondoltam. Nincsen globális világ. Nincsenek globális szabályok…Ön ezt hamarabb megértette, mint mi. Az elit hibája, hogy saját sorsát elválasztotta Oroszországétól. Az a feltételezett nyugati garancia, amely tulajdonjogaik védelmét ígérte, csaknem a vagyonukba került”. Majd megköszönte az orosz vezetőnek, hogy segített neki felismerni az igazságot. Mint az Economist írja, Putyin elégedett lehetett. Évek óta figyelmeztette ugyanis az orosz oligarchákat arra, hogy valójában nem látják őket szívesen Nyugaton. Az egyik legjelentősebb pedig elismerte, hogy igaza volt.
Szeretne jobban részt venni a közéletben, hogy a hazája javát szolgálhassa
Melnyicsenko az interjú mellett egy esszét is írt az Economistra, amiben felvázolja Oroszország jövőjéről alkotott elképzelését, aminek középpontjában a szuverenitás gondolata áll – nemcsak az államé, hanem az eliteké és az állampolgároké is. Az üzletember az ukrajnai inváziót egyértelműen Oroszország és a Nyugat közötti háború kirobbanásának tekinti. Úgy gondolja, aggasztóan nagy az esélye annak most már, hogy a konfliktus más országokra is átterjed, és nem zárja ki a taktikai nukleáris fegyverek alkalmazását sem Ukrajna európai támogatóinak megfélemlítése okán.
Melnyicsenko szerint az egykori szovjet köztársaságokból érkező emberek bevonzása, valamint azok visszacsábítása, akik elhagyták az országot, az egyetlen módja annak, hogy Oroszország gazdaságilag életképes legyen. „Elsősorban a saját polgáraival kell törődnie, és kiszámíthatónak és ésszerűnek kell lennie a külvilág számára. Lehet, hogy nehéz partner lesz a Nyugat számára, de nem egy fekete lyuk.” A legriasztóbb lehetőség az számára, hogy Oroszország anarchiába zuhanhat netán egy polgárháborúval, miközben hadurak küzdenek az erőforrások és a nukleáris fegyverek feletti ellenőrzésért – ekkor gyermekeinek nem lesz ott jövőjük, vagyona meg elveszik. (Mint a lap írja, ez a félelem elég valóságos volt ahhoz, hogy a Biden-kormányzat arra törekedjen, hogy elkerülje Oroszország megalázását Ukrajnában.)
Melnyicsenko azt az eshetőséget sem zárja ki, hogy Oroszország idegen hatalmak ellenőrzése alá kerülhet, lehet, hogy Kína fogja uralni, amely nyersanyagforrásként és az USA-val szembeni ütközőzónaként használná. De szerinte az is előfordulhat, hogy egy felőrlő háború után Oroszország talán teljesen el is szegényedhet, ami az erőszakos nacionalizmust táplálna, amely egy napon ismét konfliktust okozhat. Az utolsó forgatókönyv szerint Oroszország bezárkózna ostromlott erődként az önfenntartásra berendezkedve, megfosztva a növekedés lehetőségétől és a külföldi tőkétől, miként Észak-Korea. Állítólag erről az eshetőségről aktívan vitatkoznak is a Kremlben.
A cikkben Melnyicsenko arra ösztönzi a nyugati országokat, hogy álljanak ellen a kísértésnek, hogy a háborút a végsőkig folytassák, ehelyett meg kell találniuk a békés együttélés módját Oroszországgal. Ehhez szükséges szerinte a „szuverenitás” biztosítása, ami nagyon hasonlítana Kína be nem avatkozás iránti követelésére. Melnyicsenko viszonya a beszélgetés során elég ambivalens Putyin személyéhez. Egyrészt tiszteli, de mintha az is lenne a vágya, hogy az elnök ossza meg a hatalmát; azonban nem demokráciáról fantáziál itt, hanem egy oligarchia által irányított rendszerről és reformokról, aminek most egyelőre nincs sok realitása. Mint a cikk fogalmaz, habár a rezsim elmozdíthatatlannak tűnik, de ugyanígy tűnt 1913-ban és 1986-ban is. Azok a kormányok viszont néhány évvel később megbuktak.
(Borítókép: Andrej Melnyicsenko 2026. április 16-án. Fotó: Contributor / Getty Images)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!