„Ezek a vádak valószínűleg mindig elő fognak kerülni. Mi pontosan tudjuk, hogy semmi közük a valósághoz, ezért nem is szeretnék ezzel foglalkozni” – jelentette ki az Anglia ellen megnyert (2–1) világbajnoki elődöntőt követő sajtótájékoztatón Lionel Scaloni, az argentin futballválogatott szövetségi kapitánya, amikor szóbakerült, hogy sokan vádolják a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) azzal, hogy szándékosan segítik a címvédőt, mindez pedig alááshatja a sikert, amit az újabb döntőbekerüléssel elértek.
A 48 esztendős szakember szerint azonban a pályán látottak önmagukért beszéltek ezúttal is. Úgy fogalmazott, csapata mindig akkor mutatja meg az igazi erejét, amikor nehéz helyzetbe kerül, és ez az Anglia elleni elődöntőben is így történt.
„Támadtunk, helyzeteket alakítottunk ki, kapufát rúgtunk, sokáig egyszerűen csak nem akart bemenni a labda. Mégis végig hittünk benne. Számomra ez a legfontosabb: a karakter és az akaraterő. Ha kiestünk volna, akkor is úgy indultunk volna haza, hogy mindent otthagytunk a pályán. A bekapott gól után mutattuk meg igazán, mit jelent nekünk a futball. Ez már nem a taktikáról szólt, hanem a hitről és a szívről” – fogalmazott.
A sajtótájékoztatón természetesen Diego Maradona neve is előkerült – újfent. A dél-amerikai újságírók felidézték, hogy negyven éve, az 1986-os világbajnokságon is épp Anglia legyőzésével jutott döntőbe a válogatottjuk. A szövetségi kapitány ugyanakkor igyekezett elkerülni az összehasonlítást. Hangsúlyozta, Maradona öröksége egyedülálló, épp ezért felesleges is a jelenhez mérni.
„Akkor még nagyon fiatal voltam. Persze Diego második gólja Anglia ellen örökre a futballtörténelem része marad, és a mai mérkőzés is történelmivé válhat, de egészen más okokból. Most viszont nincs idő hátradőlni: pihennünk kell, fel kell készülnünk a döntőre. Persze ezt az estét még meg kell élni, mert nem sokszor adatik meg az embernek, hogy ilyen boldog lehessen. Holnaptól viszont már csak a döntő létezik” – jelentette ki céltudatosan.
Scaloni az elődöntő utáni sajtótájékoztatón
Fotó: Steph Chambers – FIFA / Getty Images Hungary
Elárulta, az elődöntő előtt a kezdőcsapat kijelölése jelentette számára a legnagyobb fejtörést, mert több futballista sem volt teljesen egészséges. Ennek ellenére senki sem keresett kifogásokat: a játékosok vállalták a kockázatot, mert úgy érezték, a csapat érdeke ezt kívánja.
A kapitány felidézte, hogy néhány nappal korábban az Egyiptom elleni nyolcaddöntőt nevezte epikus mérkőzésnek, de úgy érzi, az Anglia ellen látott fordítás még azon is túlmutatott.
„Valóban egyre nehezebb megfelelő szavakat találni. Az Egyiptom elleni mérkőzés különleges volt, de azt hiszem, ez még annál is nagyobb élmény. Ismerem ezeket a játékosokat. Hihetetlenül elszántak. Jó értelemben makacsok. Nem nyomasztja őket a felelősség. Nézzék meg Messit: az utolsó húsz percben is minden labdáért visszalépett. Montiel pedig úgy játszott, mintha az utolsó meccse lenne. Amikor ilyet lát az ember, rájön, hogy ezek a játékosok ugyanazzal az örömmel futballoznak, mint gyerekként. Nem azon jár az eszük, mi lesz, ha hibáznak. Egyszerűen csak játszanak.”
Scaloni szerint éppen ez a mentalitás teszi különlegessé ezt a válogatottat. Úgy fogalmazott, több játékosa is nehéz körülmények közül jutott el a legmagasabb szintre, ezért a nyomás inkább ösztönzi, mint bénítja őket.
Mindez pedig reményei szerint a vasárnapi, Spanyolország elleni fináléban is hasznukra lesz majd. Azt ugyanakkor hozzátette: bármit is hozzon a New York/New Jersey-i csata, a következő hétfőn is felkel majd a nap, és biztos abban, hogy a végeredménytől függetlenül olyan vb-t zárnak, amelyre joggal lehet büszke egész Argentína.
A párosítás pedig több szempontból is pikáns.
„Mindenki tudja, hogy Spanyolországban élek, spanyol családom van, és vasárnap – bármennyire is sajnálom – meg kell próbálnom felülmúlni De la Fuente urat, akivel remek a kapcsolatunk” – mondta, amikor felidézték neki, hogy egykori spanyolországi légiósként, és napjainkban is Mallorcán élve aligha közönbös számára a döntős ellenfél kiléte.
Argentína vasárnap olyat tehet, amire legutóbb 64 éve volt példa: Olaszország (1934 és 1938) és Brazília (1958 és 1962) után mindössze a harmadik együttes lehet a futball-világbajnokság történelmében, amely képes megvédeni a címét.
Legutóbb az is épp a dél-amerikai riválisnak jött össze, hogy címvédőként egyáltalán a döntőig elverekedje magát: az 1994-ben, az Egyesült Államokban megnyert arany után 1998-ban ezüsttel kellett beérjék Ronaldóék.
Az angol válogatottat irányító, a vezetés tudatában több, kifejezetten deffenzív cserét végrehajtó Thomas Tuchel arról beszélt, nem érzi úgy, hogy eltaktikázta volna magát a húzásaival.
Tuchel nem hisz az átkokban, de abban sem, hogy elcserélte volna magát…
Fotó: Ryan Pierse – FIFA / Getty Images Hungary
„Teljesen kiegyenlített mérkőzés volt, de persze a történetet mindig a végkimenetel alapján mesélik el. Ha az utolsó fél órát nézzük, akkor Argentína megérdemelten nyert. Ha viszont az első 55 percet, akkor szerintem teljesen megérdemelten vezettünk 1–0-ra. Ez tulajdonképpen két teljesen különböző mérkőzés volt: az egyik a gólunkig tartott, a másik utána kezdődött. Ilyenkor, minél nagyobb a vereség súlya és minél nagyobb az esemény jelentősége, annál nagyobb a fájdalom. De az ellenfél tiszteletéhez tartozik, hogy el tudjuk ismerni a sikerét. Ez a legfontosabb. A második feladat pedig az, hogy felálljunk ebből, reagáljunk, tanuljunk a történtekből” – kezdte a német szakember, aki az első lehetett volna a vb-történelemben, aki idegenajkú szakvezetőként juttat csúcsra egy csapatot…”
Az egyik brit riporter felidézte, Tuchel rendkívül sokat beszélt a torna eddigi részében a játékosok mentalitásáról. Argentína ellen viszont ismét úgy tűnt neki, hogy egy tipikusan angol történetbe csöppent: megszerezték a vezetést a kieséses szakasz kulcsmeccsén, aztán visszaálltak védekezni – sikertelenül.
„Jobban szeretem ezeket futballszakmai oldalról megközelíteni. Nem hiszek különösebben abban, hogy ez valami angol betegség, vagy átok, hogy ezek a dolgok újra és újra megismétlődnek. Más edzőkről, más játékosokról, más helyzetekről és más ellenfelekről beszélünk. Ma elmaradtunk attól, amit nyújtani szerettünk volna. Nem voltunk elég aktívak és dominánsak egyik játékrendszerben sem. 4–4–2-ben, később 5–3–2-ben, majd 5–4–1-ben sem. Az aktivitás alatt azt értem, hogy nem nyertük meg a párharcokat, nem voltunk elég kezdeményezők, nem tudtunk közel kerülni az ellenfélhez, amikor nála volt a labda. A tizenhatoson belüli pozícióink később jobbak lettek, mert már három belső védőnk volt, de továbbra sem tudtuk megállítani a második hullámban érkező játékosokat, és a beadásokkal is meggyűlt a bajunk. Nem voltunk elég fizikálisak. Szerintem 4–4–2-ben is lehet aktívan védekezni, és bármilyen rendszerben lehet labdabirtoklást kialakítani. Mi viszont nem tudtuk megtartani a labdát, amikor igazán fontos lett volna. Nem tudtunk kijönni a nyomás alól, és nem tudtuk fordítani a hajrá menetén. Ezt futballszakmai problémának látom, amelynek ugyan én is része vagyok, az oldalvonal mellől próbáltam megoldani. Nagyon sajnálom a játékosaimat, mert közel voltunk. De el kell fogadjuk, hogy ez a helyzet, nem jött össze a döntő.”
„A szurkolás egészen elképesztő volt. Szinte idegenbeli mérkőzésnek éreztük, de erre számítottunk – tért át egy újabb kérdés apropóján az atlantai atmoszférára, ahol a lelátó jó kétharmada érezhetően a címvédőnek szorított. – Ennek ellenére olyan teljesítményt nyújtottunk, amire büszkék lehetünk. Nagy alkalom volt, nagy ellenféllel szemben. A világbajnokot próbáltuk kiejteni, egy rendkívül tapasztalt csapatot. Tényleg akkor játszanak a legjobban, amikor hátrányba kerülnek és nagy kockázatot vállalnak. Ilyenkor látszik meg igazán a technikai minőségük. Kiválóan járatják a labdát, minden rést megtalálnak. Rendkívül versenyképesek, kár kételkedni ebben. Mi is azok vagyunk, de ma ők jobban kihasználták azt a helyzetet, hogy úgy a végjátékban azt érezhették, már nincs veszítenivalójuk. Többet kockáztattak, és ez a legjobbjukat hozta ki belőlük, sajnos a mi kárunkra” – tette hozzá Tuchel, aki elismerte, most még nehéz arra gondolnia, hogyan rázza fel a társaságot a szombat esti bronzmeccsre, ugyanakkor azt is tudja, hogy egy világbajnoki érem lehetősége ritkán adódó alkalom…
Labdarúgó-világbajnokság, 2026
Elődöntő
Anglia–Argentína 1–2 (0–0)
Atlanta, Mercedes-Benz Stadium. 71 ezer néző. Vezette: Ismail Elfath (amerikai)
Anglia: Pickford – R. James (Burn, 82.), Stones (Toney, 90+6.), Guehi, Spence (Rashford, 90+6.) – Rice (O’Reilly, 82.), Anderson – Rogers, Bellingham, Gordon (Konsa, 72.) – Kane.
Szövetségi kapitány: Thomas Tuchel.
Argentína: E. Martínez – Molina (Montiel, 72.), C. Romero, Lisandro Martínez (Otamendi, 72.), Tagliafico (La. Martínez, 81.) – G. Simeone (De Paul, 72.), Parades (N. González, 64.), Enzo F., Mac Allister – Messi, J. Álvarez.
Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
Gólszerző: Gordon (55.)., ill. E. Fernández (85.), Lautaro (90+2.)
Korábban
Böngéssze az Index világbajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is. Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja.
Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról. Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!
(Borítókép: Lionel Scaloni és Lionel Messi öleli meg egymást az Anglia elleni fordítást követő ünneplés közben. Fotó: Patrick Smith – FIFA / Getty Images Hungary)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!