Egy daganatos, hematológiai vagy neurológiai beteg Spanyolországban ma lényegesen nagyobb eséllyel juthat hozzá a legkorszerűbb gyógyszeres kezeléshez, mint egy magyar páciens. Miközben Nyugat-Európában az innovatív terápiák több mint háromnegyede elérhető a betegek számára, a közép-kelet-európai régióban ennek alig a harmada, Magyarország pedig még ettől is elmarad. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerint ez már nem csupán egészségpolitikai probléma: a korszerű gyógyszerekhez való hozzáférés a magyarok életkilátásait, a munkaerőpiacot és végső soron az ország gazdasági versenyképességét is befolyásolja. Az Indexnek nyilatkozó Szalóki Katalin, az AIPM igazgatója úgy látja, a legnagyobb akadályt nem az orvosi tudás vagy a technológia hiánya jelenti, hanem az innovatív gyógyszerek kiszámíthatatlan társadalombiztosítási befogadási rendszere.
A magyarok kevesebbet élnek
Az AIPM által ismertetett nemzetközi adatok alapján Magyarország az elmúlt években fokozatosan veszített korábbi pozíciójából a régióban. Miközben Szlovénia, Lengyelország, Horvátország és Bulgária egyre gyorsabban közelít a nyugat-európai egészségügyi rendszerekhez, Magyarország felzárkózása megtorpant. A különbség pedig nem csupán statisztikákban mérhető, hanem abban is, hogy egy beteg milyen gyorsan és milyen eséllyel fér hozzá a legújabb kezelésekhez.
A finanszírozási adatok jól mutatják a lemaradást. Az úgynevezett EU4-országokban – Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban – az egészségügyi közkiadások a GDP 8,17 százalékát teszik ki. A közép-kelet-európai régió átlaga ezzel szemben megközelítőleg 5,5 százalék,
Magyarországon pedig mindössze 5 százalék.
A kisebb ráfordítások hosszabb távon az életkilátásokban is megjelennek: míg az EU4-országokban a várható élettartam megközelíti a 83 évet, Szlovéniában 82 év, a régió átlaga 78 év, Magyarországon pedig csupán 77 év. Az AIPM szerint ezek a számok azt jelzik, hogy az egészségügyre fordított források nem egyszerű költségvetési tételek, hanem közvetlenül meghatározzák a lakosság egészségi állapotát és várható életkilátásait.
Hasonló különbségek rajzolódnak ki a gyógyszerfinanszírozásban is. Az EU4-országokban évente átlagosan 487 euró jut egy ember gyógyszerellátására, ami jelenlegi árfolyamon több mint 170 ezer forintnak felel meg. A régiós átlag 218 euró, vagyis körülbelül 77 ezer forint, míg Magyarországon mindössze nagyjából 100 euró, megközelítőleg 35 ezer forint. Ez a különbség végül a betegek számára is kézzelfoghatóvá válik: míg Nyugat-Európában az innovatív gyógyszerek 76 százaléka elérhető, addig a közép-kelet-európai országokban csupán 31 százalékuk, Magyarországon pedig ennél is alacsonyabb a rendszerszintű hozzáférés.
Nemcsak a választék szűkebb, hanem a várakozás is jóval hosszabb. Az EU4-országokban átlagosan 445 nap alatt kerül be egy új gyógyszer a támogatott rendszerbe, míg a régióban ehhez átlagosan 705 nap szükséges. Ez mintegy 260 napos különbséget jelent, vagyis egy magyar vagy más közép-kelet-európai beteg csaknem kilenc hónappal később juthat hozzá ugyanahhoz a korszerű kezeléshez, mint egy nyugat-európai páciens. Az AIPM szerint ez különösen azoknál a betegségeknél jelent komoly hátrányt, ahol a gyors terápiaváltás vagy egy új gyógyszer mielőbbi alkalmazása közvetlenül befolyásolja a gyógyulás esélyeit.
A szervezet szerint ezért az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférés ma már jóval több, mint egészségügyi kérdés. A korszerű kezelések hiánya nemcsak a betegek és családjaik életminőségére hat, hanem a munkaképességre, az egészségügyi ellátórendszer terhelésére és végső soron a gazdaság teljesítményére is. Szalóki Katalin úgy fogalmazott: minden új hatóanyag befogadása a reményt és a gyógyulás lehetőségét jelenti a magyar betegek számára, ezért az innováció támogatása közös társadalmi érdek. Ehhez azonban olyan rendszerre lenne szükség, amely kiszámíthatóan és rendszeresen dönt az új gyógyszerek támogatásáról, hogy a tudomány eredményei valóban eljuthassanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk.
Miért nem jutnak el Magyarországra az új gyógyszerek?
A számok tehát egyértelműen jelzik a lemaradást. A kérdés azonban az, hogy miért alakult ki ez a helyzet, és miért fordulhat elő, hogy egy Európában már bizonyított gyógyszer évekkel később jut el a magyar betegekhez. Szalóki Katalin szerint a magyar betegek lemaradásának oka nem az, hogy a hazai orvosok ne ismernék a legkorszerűbb terápiákat, vagy hogy a technológia ne állna rendelkezésre. A probléma gyökere szerinte az innovatív gyógyszerek társadalombiztosítási befogadásának kiszámíthatatlansága.
Az AIPM igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon az elmúlt két és fél évben mindössze egyszer, az elmúlt öt évben pedig csupán kétszer született döntés új innovatív terápiák társadalombiztosítási befogadásáról. Ez rendkívül kevés annak fényében, hogy világszerte évente több tucat új gyógyszer jelenik meg, amelyek közül számos alapjaiban változtatja meg egyes súlyos betegségek kezelését.
„Természetesen nem minden új készítményt kell automatikusan finanszírozni, de az már súlyos probléma, hogy az Európában elérhető innovatív terápiák csupán töredéke jut el a magyar betegekhez” – mondta.
Elmondása szerint az AIPM évek óta napirenden tartja ezt a kérdést. A szervezet a korábbi és a jelenlegi kormányzattal is egyeztetett, és mindkét oldal részéről azt az ígéretet kapták, hogy kiszámíthatóbb gyógyszerbefogadási környezet kialakítására törekednek. Szalóki Katalin szerint kedvező fejlemény, hogy ismét önálló Egészségügyi Minisztérium működik, ugyanakkor a döntések nem kizárólag egészségpolitikai kérdések: azokban a pénzügyi és nemzetgazdasági szempontok is meghatározó szerepet játszanak. Éppen ezért úgy véli, szemléletváltásra lenne szükség. Az innovatív gyógyszerek finanszírozását nem kiadásként, hanem befektetésként kellene kezelni – mondta.
Szerinte egy korszerű kezelés nem csupán egy beteg életminőségét javítja. Ha valaki tovább marad munkaképes, kevesebb időt tölt táppénzen, ritkábban kerül kórházba, és később alakulnak ki súlyos szövődmények, annak az egész társadalom és a gazdaság is haszonélvezője. Ezért az innovatív gyógyszerek valódi értékét nem lehet pusztán a beszerzési áruk alapján megítélni.
Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyógyszeripar maga is jelentős szerepet vállal a finanszírozásban. Különböző visszatérítési konstrukciók révén Magyarországon a gyógyszergyártók a finanszírozás mintegy harmadát átvállalják, vagyis az állami ráfordítás mellett jelentős iparági forrás is megjelenik a rendszerben.
A lengyel nagyobb eséllyel éli túl, mint egy magyar
A régiós összehasonlítás különösen jól érzékelteti a különbségeket.
Míg Lengyelországban az Európában már engedélyezett innovatív terápiák mintegy 50 százaléka elérhető a betegek számára, Magyarországon ez az arány mindössze 21 százalék.
Ez azt jelenti, hogy ugyanazzal a daganatos, hematológiai vagy neurológiai betegséggel egy lengyel beteg jóval nagyobb eséllyel juthat hozzá a legmodernebb kezeléshez.
Szalóki Katalin szerint ez azért különösen aggasztó, mert az orvostudomány fejlődése rendkívül gyors. Számos olyan betegség van, amely tíz évvel ezelőtt még halálosnak számított, ma azonban korszerű gyógyszerekkel hosszú éveken, akár évtizedeken át kezelhető. Éppen ezért minden elvesztegetett hónapnak valódi következménye lehet a betegek életére.
A jelenlegi rendszerben ugyan létezik az úgynevezett egyedi méltányossági eljárás, amely lehetőséget ad arra, hogy egy beteg a még nem támogatott gyógyszerhez is hozzájusson, az AIPM szerint ez nem jelent valódi megoldást. A siker attól is függhet, hogy a kezelőorvos ismeri-e az adott terápiát, vállalja-e a jelentős adminisztrációt, illetve hogy a beteg állapota megengedi-e a hosszadalmas eljárás kivárását. A mai információs környezetben ráadásul a betegek pontosan látják, milyen kezelések érhetők el más európai országokban, ezért egyre nehezebben fogadják el, hogy ezekhez Magyarországon csak kivételes esetekben juthatnak hozzá.
Szalóki Katalin szerint a jelenlegi gyakorlat gazdaságilag sem kedvező. Az állam eseti döntésekkel finanszírozza a kezeléseket, így nem tud olyan ármegállapodásokat kötni a gyógyszergyártókkal, mint egy előre tervezhető, rendszeres befogadási rendszerben. Ez végső soron sem a betegeknek, sem a finanszírozónak, sem az iparágnak nem előnyös. Éppen ezért abban bízik, hogy a jövőben évente legalább egyszer vagy kétszer rendszeresen születnek majd döntések az innovatív gyógyszerek társadalombiztosítási befogadásáról, ami jelentősen lerövidíthetné a jelenlegi várakozási időket.
„Az idő sok esetben életet jelent”
– fogalmazott Szalóki Katalin, aki szerint ez jól szemlélteti, hogy a korszerű terápiákhoz való hozzáférés nem csupán finanszírozási kérdés, hanem a betegek életkilátásait meghatározó döntés.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Andrea Savorani Neri / NurPhoto / Getty Images)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy igaz történet, ami nem hagy nyugodni! Egy apa. Egy titok. Egy világ, ami összedől. A Pelicot-ügy valódi története: bátorság, túlélés és az igazság kimondása
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!