Kispest, naná, hogy Kispest. Öcsit – a fiatalabbaknak Öcsi bácsit – minden Kispesthez kötötte. Itt lakott, az Unió Sport Kispest SE edzője volt 2005-től 2014-ig, futballban a Honvédnak drukkolt, és itt is szállt sírba hétfő délben, ezen a verőfényes, meleg, de mégsem kánikulai júliusi napon.
Mekkora edző volt? Óriási. Tényleg. Kovács Istvánt, vagyis Kokót – akit ő sohasem hívott Kokónak, hanem atyai szeretettel csak Pistinek – az 1996-os atlantai olimpia dobogójának legfelső fokára juttatta harmatsúlyban. 2005-ben Bedák Palit, Pimpát világbajnoki ezüstéremig repítette – mit repítette: korholta, szidta, nyüstölte – Mienjangban, a kínai Szecsuán tartományban, ahol állítólag a kaola macik (sic!) élnek. (A félrement bon mot nem Öcsitől származik…) Ha Kokó tisztelte és imádta Öcsi bácsit, akkor Pimpa egyenesen istenítette. És az 1997-es budapesti világbajnokság diadalmenete is az ő műve volt.
De a Harcsa fivérek sikerei mögött is Öcsi bácsi állt, ahogy Káté Gyuszi és Klasz Árpi győzelmei sem születtek volna meg a „nagy oltogató” szakmai és emberi hozzájárulása nélkül. És Erdei Zsolt 1997-es világbajnoki aranyérmében is bőven benne volt a keze, könyékig, szövetségi kapitányként, még ha Madár klubedzője Klein Csaba volt is.
Mert ha az ember egy légtérben volt Szántóval, akkor egy pillanatra sem hagyhatott alább az ébersége.
Minden másodpercben számítani kellett egy – virtuális – balhorogra. Ezt mindnyájan tudtuk, akik éveket, évtizedeket töltöttünk el a bűvkörében. Persze egészen más, ha az ember egy búcsúbeszédben hallja mindezt, a szeretett tanítványtól, Kokótól. Öcsinek Pistitől.
21
Kovács István Kokó beszédet mondGaléria: Kokó, Erdei Zsolt és Kubatov Gábor is végső búcsút vett a legendás edzőtől(Fotó: Tövissi Bence / Index)
„Nála a mérce mindig nagyon magas volt. Olyan magas, hogy azt talán senki sem tudta megugrani. Pár éve újra visszanéztük az atlantai döntőt. [Azt az atlantai döntőt, amelyben Kokó élete legcsodálatosabb teljesítményével a padló alá iskolázta a kubai Arnaldo Mesát – a szerk.] Talán ha egy menettel volt elégedett, a másik kettőre azt mondta, hogy nem is emlékezett, hogy ennyi hiba volt benne… ”
De ez még messze nem minden. Szántó egy alkalommal teljes komolysággal kijelentette – ezt is Kokótól tudjuk –, hogy Muhammad Aliból is egész jó bokszoló lehetett volna… ha van egy jó edzője.
Mondjuk, olyan, mint ő…
Szántó egyenes volt és őszinte, már-már gyilkosan őszinte. Egy alkalommal így biztatta a versenyzőjét:
„Élj a mának! Merthogy a múltad értékelhetetlen, jövőd nincs ebben a sportágban, tehát az egyetlen lehetőség, hogy a jelenre koncentrálj… ”
És bármennyire hihetetlen, mindezt szeretetből mondta.
Jómagam legalább húsz éven át jártam a bunyós világversenyeket Öcsivel Athéntól Pekingen át Mienjangig, Bangkokig, Liverpoolig és Póláig. Ittam a szavait, miközben, mint említettem, folyton résen kellett lennem. De a gyilkos fullánk így is kivédhetetlenül lecsapott.
A csúcs a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia volt. Máig sem tudom, hogyan, miképpen, de az AIBA, a bunyós világszövetség felkért, hogy dolgozzak nekik a verseny alatt, írjak összefoglalókat. Elvállaltam? Még szép…
Hárman voltunk kint magyarok, legalábbis a boksz környékén. Az akkor 17 éves Harcsa Zoli, szerénységem és persze Öcsi, Zolika edzője. A Swissotel The Stamfordban laktunk, természetesen külön szobában, darabja egy éjszakára 500 dollárba került. Nem mi fizettük, hanem az AIBA, of course.
Életem talán legszebb egy hete volt, és nem Szingapúr, hanem Öcsi miatt. Még úgy is, hogy számolatlanul kaptam a stuffokat. Minden este együtt vacsoráztunk, én estéről estére ugyanazt a félelmetes fogsorú ragadozóhalat rendeltem, jól átsütve. Hogy Öcsi mit evett, azt már nem tudom. De ömlött belőle a szó, rejtélyes okból kegyelmi állapotba került. Mondjuk, ebben az is közrejátszott, hogy Zoli remekelt, bronzérmet szerzett.
Nos hát, természetesen Harcsa Zoli is ott volt hétfőn a kispesti temető zsidó szegletében, ahogy a bátyja, Norbi, a Bedák fivérek, Lakatos Pali, Madár, Bacskai Imi, Mizsei Gyuri, Füzesy Zoli, Balogh Vili, Kótai Misi, Szaka István (bocs, ő a jelen), csak nehogy kifelejtsek valakit a nyolcvanas, kilencvenes, kétezres évek klasszisai közül, akik megfordultak Öcsi bácsi kezei alatt.
És eljött Gyulay Zsolt, a MOB elnöke, Nagy Zsigmond, a Magyar Ökölvívók Szövetségének főtitkára, Ajtay Péter, minden bokszbírók legkiválóbbika, Csötönyi Sándor, a MÖSZ tiszteletbeli elnöke, Öcsi legbelső bizalmasa, Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, még Mága Zoltán hegedűművész is. Sőt, Tasnádi Péter is, akivel az utóbbi években Öcsi együtt járt a rabbiképzőbe. Mindenki ott volt, aki számít a magyar bokszéletben, meg aki nem, talán néhány körözés alatt álló zsiványt leszámítva.
A szemek gyanúsan csillogtak Kokó gyászbeszéde alatt, a hátsó sorokban el lehetett csípni egy-egy mosolyt, mert a sztorizás sem hiányozhatott egy olyan temetésről, ahol Öcsitől búcsúztunk.
A legelcsépeltebb közhely, de muszáj elsütni, mert nagyon igaz: betölthetetlen űrt hagy maga után.
Szántó Imrét a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Ökölvívók Szövetsége saját halottjának tekinti.
(Borítókép: Elkísérték utolsó útjára Szántó Imre ökölvívóedzőt. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!