Négyévesen már naponta rúgta a labdát, 19 esztendősen pedig karnyújtásnyira volt attól, hogy a Real Madrid vagy a Barcelona ellen lépjen pályára Spanyolországban. 24 évesen mégis edzőként beszél arról, mi a szerepe a belső gátaknak a labdarúgásban, és hogyan lehet legyőzni őket. Jablko Salamon Javier történetén és Helm András módszertani szakember tapasztalatain keresztül jártuk körbe, hogyan lehet felállni a kudarcból, és hogyan tehető mentálisan is ellenállóvá egy fiatal labdarúgó.
„Kisgyerekkoromtól tisztában voltam azzal, hogy van bennem valami különleges a pályán. De a tehetség teher is. Nem mindig voltam mentálisan elég erős ahhoz, hogy a maximumot kihozzam magamból” – Jablko Salamon Javier 24 évesen labdarúgóedzőként már világosan látja a saját karrierjéhez vezető utat.
De nem volt ez mindig így.
Habár már négyéves korától naponta a pályán volt, és a legjobb magyar csapatokban, például a Vasasban és az MTK-ban játszott, kora kamaszkorában megtanulta, hogy a sportban sok dolog tőle függetlenül dől el. Míg társai növésnek indultak, Sali egy betegség miatt egy időre megrekedt a fejlődésben, és nem tudta tartani társaival az iramot a pályán. „Hamar felismertem, mennyire törékeny a fizikumunk és milyen fontos, hogy az ember mellett olyan edző legyen, aki támogatja.”
Edzője segítségével annyira felhozta magát, hogy 16 éves korára spanyol ajánlatot kapott, 19 éves korára pedig kinti csapatával, az utánpótlás másodosztályába tartozó Puente Castróval mindössze két ponttal maradtak el az első osztályba jutástól, ahol már olyan nagyokkal versenyeztek volna, mint a Real Madrid, az Atlético Madrid vagy az FC Barcelona.
Jablko Salamon Javier kicsiként a pályán
Fotó: Jablko Judit
Spanyol kultúra: ég a tűz a pályán
Habár az edzők Spanyolországban főleg másodállásban dolgoznak, Sali szerint az edzésmódszertan és a szenvedély kiemelkedő.
„Megtanultam, milyen, amikor egy edző nemcsak letudni akarja a munkáját, hanem imádja is a futballt, és ez átragad a gyerekekre, játékosokra.
Minden kis érzelmet megfognak, a játékos minden motivációjára építenek, minden apróságból tanítanak.
Menedzselik a keretet, a hierarchiát, az egókat, a fizikalitást. Rám, külföldi srácként, külön odafigyeltek. Spanyolországban ég a tűz a pályán és a lelátókon.”
Ami mentálisan megterhelő volt, az a folyamatos sérülés: bokaszalag-szakadás, húzódás, amelyek Sali szerint, persze, a futball részei, de újra és újra fel kellett épülni belőle, fizikailag és pszichésen is.
„Ezek újabb mélypontok egy futballista életében, folyton újrakezdés, rehabilitáció, felzárkózás. Sokat ülsz a kispadon, keményen edzel, de meccsen nem mindig rúghatsz labdába. Ezeket nehéz a futballban, vagy bármely versenysportban feldolgozni.”
Nem akartam becsapni magam
A lejtő aljára akkor ért el, amikor belátta, hogy nem tud feljebb lépni, elérte a topteljesítményt.
„Azon a szinten, ahol Spanyolországban voltam, nem akartam megragadni a másodosztályban, amire meg vágytam, azt valamilyen belső gát miatt nem bírtam elérni. Már kicsiként se viseltem el, ha valami, amit kitűztem, nem jött össze. Közel húszévesen nem akartam becsapni magam,
beláttam, hogy ennél többet nem tudok kihozni magamból – legalábbis a pályán nem.
Ezért most a munkámban külön figyelek arra, hogy a játékosaim szorongását oldjam.”
A Budai FC edzőjeként fiatal játékosai a világbajnokság után sokat faggatták, hogyan lehet feldolgozni ezeket az óriási bukásokat. Sali azt felelte, amit Spanyolországban a saját példáján is megtanult: minden nap új helyzetet, új döntéseket, új motivációt és kihívást hoz.
A játékos ne maradjon egyedül a kudarcával
Nemzetközi kutatások is alátámasztják, a profi labdarúgók körében sem ritkák a szorongásos vagy depresszív tünetek, ezért egyre több nemzetközi szervezet foglalkozik kiemelten a mentális egészséggel.
„Egyre több klub és szakember ismeri fel, hogy a fizikai, technikai és taktikai felkészítés mellett a mentális oldal is meghatározó része a teljesítménynek. De óriási különbség van a klubok között: van, ahol egy játékos beszélhet a saját megéléseiről, érzelmeiről, és értő fülekre talál.
De még mindig él a »nekem sem volt könnyű, oldd meg te is!« szemlélet.
Ilyenkor a sportoló könnyen magára maradhat a nehézségekkel” – magyarázza Helm András.
A labdarúgó-fejlesztési módszertani szakember szerint szerint a sikert és a kudarcot a csapatban együtt kell megélni.
„A mi-tudat ilyenkor különösen fontos: egy összetartó közösség sokat segíthet abban, hogy a játékos ne maradjon egyedül a kudarcával, az edző pedig tudatosíthatja, mit tanulhat belőle.”
Először az ember változik meg, csak aztán a labdarúgó
Egy sportolót többféle stresszhatás érhet: sérülés, kevés játékperc, az edzővel, a csapattársakkal vagy a szurkolókkal való kapcsolat, a közösségi médiának való kitettség.
„Nem maga a stressz a probléma, hanem az, amikor a játékosnak már nincs elegendő belső vagy külső erőforrása arra, hogy megküzdjön vele. Ráadásul ami az egyik játékosnak motiváló kihívás, az a másiknak már túl nagy teher lehet. Nem stresszmentes játékost nevelünk, hanem olyan sportolót, aki a nyomás alatt is képes jól dönteni és teljesíteni.”
Ezt támogatja az edzői stáb jelenléte és figyelme. Egy játékos ugyanis először nem labdarúgóként változik meg, hanem emberként, ami a viselkedésében jelenik meg.
„Volt egy játékosom, akinek egyik napról a másikra megváltozott az öltözői viselkedése. A játékával nem volt gond, de kevesebbet beszélt, bezárkózott. A meghatározó játékosokkal úgy döntöttünk, adunk neki egy kis pihenőt. Ezalatt a csapattársai folyamatosan keresték, cseteltek vele. Érezte, hogy fontos tagja a közösségnek, és ez nagyon sok erőt adott neki. Hamarosan újult erővel tért vissza közénk. Szerencsére nem volt nagy baj, egyszerűen csak besokallt az iskolai és otthoni elvárásoktól, plusz attól, hogy még a pályán is helyt kell állnia.”
Így lesz szorongó kisgyerekből válogatott játékos
Fontos a játékos önreflexiójának fejlesztése, amit segít a naplózás, az edzés utáni értékelések, valamint az, hogy a játékos – az edző segítségével – világosan ki tudja jelölni a céljait. Tudnia kell, mit várnak el tőle, mi a szerepe és mire képes. Ne csak hosszú távú céljai legyenek, hanem tudja azokat kisebb, elérhető részcélokra bontani, mert ezek adják a sikerélményeket, amelyekből az önbizalom felépül.
Helm András két, ma már felnőtt válogatott labdarúgóval, Gera Dániellel és Nagy Ádámmal is dolgozott kicsiként: mindketten fizikailag kisebbek voltak korosztályuknál, gátlásokkal teli, visszahúzódó srácok, akiknek mindenük volt a futball. Egy esős napon csak ők ketten jöttek le edzeni a 18-as keretből, és utána megkérdezték:
– Jók voltunk?
András azt válaszolta:
– Jók, de ez másodlagos. Csak ti jöttetek el; szerintem az ilyen gyerekekből lesznek egyszer válogatott játékosok.
A srácok csak mosolyogtak. Több mint tíz évvel később mindketten felnőtt válogatottak lettek.
Amikor a láb még visszahúzódik
A sportsérülés, ahogy Sali esete is mutatja, gyakori a versenysportban. Rehabilitáció során gyakran nemcsak fizikailag kell újraépíteni a játékost, hanem mentálisan is.
„Sokszor fordult elő az edzői pályafutásom során, hogy egy komolyabb sérülésből visszatérő játékos fizikailag már teljesen felépült. Százszázalékos teljesítményre volt képes, de a mérkőzéseken az ütközeteknél és a párharcoknál még visszahúzta a lábát, vagy nem ment bele ugyanazzal a határozottsággal a helyzetekbe, mint korábban.
A teste már meggyógyult, de mentálisan még nem bízott teljesen a sérült testrészében.
A feladat ilyenkor az önbizalom fokozatos visszaépítése. Ilyenkor jelennek meg legerősebben a félelmei és a szorongásai azzal kapcsolatban, hogy mi történik vele, vissza tud-e térni a korábbi szintjére.”
Pályán kívül, de játékban: a mentális vizualizáció ereje
Szerencsére a mentális teljesítménnyel már Magyarországon is egyre többet foglalkoznak. Erre pedig nemcsak akkor van szükség, ha egy játékos mélyen van, hanem akkor is, amikor csúcsteljesítményt nyújt.
Helm szerint fejleszteni kell a döntéshozatalt is, amiben sokat segíthet az imagináció, a képi megjelenítés, amelynek során
előre végiggondolják, milyen helyzetek várhatóak és hogyan akarnak rájuk reagálni.
„Volt olyan játékosom, aki hathetes sérülése alatt nemcsak fizikailag dolgozott a visszatérésén, hanem alkalmazta az imaginációt is. Fejben lejátszotta a védekezési helyzeteket, a labdakezeléseket és a különféle mérkőzésszituációkat. Amikor visszatért a pályára, megdöbbentünk, mert a vártnál jelentősen kisebb visszaesést tapasztaltunk.”
Ha pedig tartósan fennáll egy mentális probléma, akkor fontos megértetni a játékossal, hogy sportpszichológushoz vagy pszichológushoz fordulni nem a gyengeség jele: ugyanolyan része a sportoló fejlődésének, mint egy gyógytornász, egy dietetikus vagy egy erőnléti edző.
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!