Szinte minden utazási iroda ajánlójában szerepel az osztrák Salzkammergut régió ékköve, Hallstatt. A tóparti, mesébe illő faházak, a vízből kiemelkedő gótikus templomtorony és a hófödte hegycsúcsok évente turisták millióit vonzzák a világ minden tájáról. Ám a festői idill és a képeslap-szerű látvány mögött egy meglepően bizarr, sötét és hátborzongató történet húzódik meg: a falu lakói évszázadokon át rendkívüli módszerrel oldották meg a temetői helyhiányt.
Hallstatt földrajzi fekvése egyszerre jelentette a falu számára a szerencsét és annak ellenkezőjét. A meredek sziklafalak és a mély vizű Hallstatti-tó közé szorult aprócska településen a hely mindig is óriási kincsnek számított. Amikor a lakók elhunytak, a katolikus templom melletti piciny, teraszos temető gyorsan betelt.
A szűkös lehetőségek egy olyan drasztikus lépésre kényszerítették a helyieket, amely napjainkban már bizony borzongással tölti el az ide látogatókat, akkoriban viszont a puszta túlélés és a vallásos tisztelet egyetlen közös mettszéspontja volt.
A hegy szellemei és a soha el nem oszló sötétség
A helyiek sötét és misztikus halottkultuszát a falu egészen sajátos, nyomasztó mikroklímája formálta. A hegyek olyan szorosan ölelik körbe a települést, hogy a téli hónapokban a napfény hónapokon át egyáltalán nem éri el a házakat. A tóból felszálló,
a völgybe beszoruló vastag, szürke köd pedig hetekre teljesen elvágta a külvilágtól az ott élőket.
A helyi lakosok évszázadokon át féltek a hegyek szellemeitől
Fotó: Matej Divizna / Getty Images
A régi, babonás bányászok és faluik – mielőtt a modern meteorológiai okokat megértették volna – úgy hitték, a csontig hatoló sötétségért a Dachstein hegyi szellemei és az erdő démonai a felelősek. A helyi legendák szerint a hegy mélyén lapuló, felbecsülhetetlen értékű sókincset őrző árnyak így próbálták elriasztani az embereket a bányászattól, és büntetésül küldték a fojtogató, hideg ködöt a völgyre.
Az itt lakók az ablakokba tett gyertyákkal, feszületekkel és különféle rituálékkal próbálták kiengesztelni a hegy szellemeit, miközben a folyamatos sötétség és az elszigeteltség a halálról való gondolkodásukat is meghatározta.
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Exhumálás, napoztatás és művészi festés
Mivel új sírhelyek kialakítására fizikai lehetőség nem maradt, a hallstattiak sajátos hagyományt alakítottak ki. A halottakat a temetőben helyezték örök nyugalomba, ám ez a nyugalom mindössze 10-15 évig tartott. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a testek elenyésszenek a szűkös földben. Ezt követően a sírokat felnyitották, a csontokat és a koponyákat kiásták, majd gondosan megtisztították.
A megtisztított koponyákat ezt követően heteken át a napon és a holdfényben szárították, amíg az elefántcsontra emlékeztető, világos, fehéres színt el nem érték. Ekkor következett a folyamat legbizarrabb, mégis legszebb része: a családi közösség vagy egy erre szakosodott helyi művész művészien megfestette a koponyákat.
A díszítés azonban egyáltalán nem volt véletlenszerű, sőt, komoly szimbólumrendszerrel rendelkezett:
Virágok és babérkoszorúk: A győzelem, a feltámadás és az örök élet jelképei.Tölgylevelek: A dicsőséget, a szilárd jellemet és az erőt képviselték.Borostyán: Az örök hűséget, az emlékezést és a szeretetet szimbolizálta.Rózsák: A szeretetet, a finomságot és a földi szenvedést jelenítették meg.
Festett koponyák a hallstatt-i Csontkápolnában
Fotó: Stephan Woldron / Getty Images
A koponyák homloki részére a festés során rákerült az elhunyt neve, születési és halálozási dátuma, valamint a családi hovatartozása is, így a maradványok pontosan beazonosíthatók maradtak az utókor számára.
A Csontház, ahol 600 festett koponya pihen
A művészien kifestett koponyákat és a gondosan összegyűjtött csontokat a XII. századi Szent Mihály-kápolna aljában található Csontházban (Beinhaus) helyezték el. A kis gótikus szobában napjainkban több mint 1200 koponya található, amelyek közül nagyjából 600 darabot díszítenek a fentebb leírt részletgazdag motívumok.
A koponyákat családok szerint csoportosítva helyezték el egymás mellé, így a hozzátartozók a halál után, a zsúfoltság ellenére is együtt maradhattak.
A szokatlan tradíció egészen a XX. század közepéig, a hamvasztás elterjedéséig és a modern temetkezési szokások megjelenéséig aktív gyakorlat volt. Habár napjainkban már ritkaságnak számít, a hagyomány nem halt ki teljesen: a legutolsó koponyát 1995-ben helyezték el a Csontházban.
Az elhunyt egy helyi asszony volt, aki még életében kifejezetten úgy rendelkezett a végrendeletében, hogy halála után kiássák, kifessék, és a Csontházban helyezzék örök nyugalomra a felmenői és szeretett családtagjai mellett.
Kapcsolódó: ha szívesen felfedeznél hasonlóan borzongató helyeket, ne hagyd ki Olaszország leghíresebb városát se!
Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!