Tizenöt év után láthatta újra színpadra lépni a magyar közönség az eredetileg Henry Olusegun Adeola Samuel néven született, de Sealként ismert brit énekest, aki július 30-án az MVM Dome-ban énekelt. Mint ismert, a négyszeres Grammy-díjas előadó – akit többek Heidi Klum modell egykori férjeként tudnak beazonosítani, vagy épp az arcán lévő hegekről, amelyeket a diszkoid lupusz nevű bőrbetegsége okozott – rögös úton jutott el a sikerig, hiszen szülei kezdetben nem támogatták karrierét. Egy brazil apa és egy nigériai anya gyermekeként jött világra, majd nevelőszülőkhöz adták, és négyéves korában került csak vissza biológiai szüleihez. 11 éves volt már, amikor kellő bátorságot érzett magában ahhoz, hogy egyáltalán színpadra álljon, ami egyik tanárának volt köszönhető. Szülei addig a pillanatig egyszer sem hallották őt énekelni, így számukra is meglepetésként hatott, milyen hang jött ki fiuk torkán.
Ez az élmény pecsételte meg Seal sorsát, aki akkor eldöntötte, énekes szeretne lenni. A siker viszont nem jött olyan könnyen, hiszen miután 17 évesen kikerült a szülői házból – szigorú apja fizikailag is bántalmazta őt, így tulajdonképpen elmenekült –, hajléktalanná vált. Építkezéseken dolgozott, üres házakban töltötte az éjszakákat, majd akkori barátnője vásárolt neki hangszereket, hogy elindíthassa zenei pályafutását. A kiadók nem kapkodtak utána, így a nyolcvanas évek elején különböző londoni klubokban és kisebb zenekarokban énekelt – az egyik legismertebb közülük a Push –, mire az Adamski művésznévre hallgató Adam Tinley fel nem figyelt rá egy 1989-es koncerten.
A lemezlovas akkoriban éppen egy új dalon dolgozott, amihez szüksége volt egy énekhangra, így jött a képbe Seal, aki megírta a Killer című szerzemény dalszövegét, és fel is énekelte. De nem is ez a dal jelentette a fordulópontot a karrierjében, hanem Trevor Horn producerrel való megismerkedése, aki leszerződtette őt, mivel úgy látta, különleges hangi adottságaival még sokra viheti. Seal első lemeze végül 1991-ben debütált – rajta olyan dalokkal, mint a Crazy, a Future Love Paradise vagy a The Beginning –, ráadásul nem is egy szokványos album volt, hiszen a hangzást tekintve több zenei műfajt vegyítettek – popot, soult vagy éppen rockot. A megjelenése különösképp amiatt hatott frissítő jelleggel, mert a brit lejátszási listákat abban az időben a dance, a house és a hagyományos pop uralták. Majd már-már költői dalszövegeivel berobbant a rekedtes hangú Seal, aki nehezen illett bele bármilyen skatulyába is, ezen ismertetőjegyek pedig igen egyedi karaktert is kölcsönöztek neki.
Bemutatkozó stúdióalbuma óta már kilencet dobott piacra – legutóbb 2017-ben a Standards-et –, amiken olyan dalok kaptak helyet, mint a Kiss from a Rose, amellyel ténylegesen felhelyezte magát a térképre. Nem meglepő, hogy a budapesti koncertnek is a legvégére hagyták, csak a Crazy és a Love’s Divine dalokat előzte meg. Seal egyébként legutóbb 2011-ben a Budapest Sportarénában bizonyított a magyar közönség előtt, ám most emelte a tétet, és megcélozta a 20 ezer fő befogadására képes MVM Dome-ot – míg a Budapest Sportarénában koncertek esetén körülbelül 12 500 fő fér el. Ma már nem szokványos, hogy egy arénás fellépésnél ültetett renddel készülnek, vagyis a küzdőtéren sem állnak a nézők – legutóbb a Pentatonix és Bereczki Zoli koncertjén tapasztaltam hasonlót –, ám Seal dalainak melankolikus hangulata némileg indokolttá tette ezt a lépést.
Húsz perccel a hivatalos kezdés előtt az arénához érve még tömött sorokban várakoztak a nézők a büfénél, bízva abban, hogy az énekes majd minimális késéssel kezd – nem így lett. Az arénába lépve pedig úgy érezhette az ember, mintha egy füstös chicagói bárba érkezett volna meg. Az már a koncertet megelőzően feltűnt, hogy nem bajlódtak túl sokat a ma már sztenderdnek mondható vizuális megoldásokkal. Sőt, hiába volt a két gitáros, egy dobos és billentyűs, valamint Seal mögött egy hatalmas képernyő, azt nem használták ki, és jobbára csak a lézerfényekkel tudták extrázni a produkciót. Még az élőképet sem vetítették ki semmilyen oldalsó kijelzőre, így a hátsó sorokban ülőknek nehezebb volt kiszúrni az énekest. Bár hozzá kell tenni azt is, hogy ez a fajta minimalista elképzelés egy intim légkört teremtett és sokkal inkább úgy érződött, mintha egy klubkoncerten lennék, nem egy arénában.
A közönség soraiban lépdelt
A szimpla fekete bőrkabátba, fehér ingbe és fekete bőrnadrágba öltözött Seal és bandája egyébként a hivatalos kezdés előtt két perccel már a színpadon voltak, a viszonylag friss, 2025-ben megjelent AIKIN (All I Know Is Now) dallal kezdtek, majd a korábbi turnéállomások setlistje szerint haladtak szépen sorban. Már unásig ismételt, de nagyon is zavaró probléma, hogy a hangosítást nagyon ritkán tudják úgy megoldani az arénákban, stadionokban, hogy ne zökkentse ki a nézőt a zenei élményből, ahogy ez sajnos Seal esetében is történt. A visszhangzás amiatt is vált különösen zavaróvá, mert közben a lecsupaszított látványelemek egy kifejezetten ingerszegény környezetet teremtettek, így nehéz volt nem arra figyelni.
És ugyan a modern vizualitásra nem esküszik az előadó, a személyes kontakt annál inkább fontos neki. Legalábbis erről árulkodott az, hogy többször is lesétált a küzdőtéren helyet foglaló nézőkhöz, akik között haladva adta elő dalait. Megfogta kezüket, egyik rajongójának a homlokához is érintette a sajátját, hogy egy még meghittebb formában adja át az adott dal üzenetét. Kifejezetten közel merészkedhettek hozzá a rajongók, ami külső szemmel nem feltétlen tűnt túl biztonságosnak.
Bár mögötte sétált egy biztonsági őr, de a nézők olyan mértékben beférkőztek a privát szférájába, hogy az már sok hírességnél kiverte volna a biztosítékot.
És nem is feltétlen a közelséggel van a probléma, hiszen biztosan nagy élményt adott a küzdőtéren ülőknek, hogy ekkora távolságból láthatták őt, de az talán jobban idegesítette Sealt, ahogy folyamatosan kamerákat toltak az arcába, és némelyek jobbára csak egy közös képért, videóért sétáltak oda hozzá, a zenei élmény pedig csak sokadrangú tényező volt. Seal egyiküket finoman arrébb is tessékelte, sőt, egyszer rá is szólt az ülőhelyek első soraiban lévőkre – akik már a koncert elejétől jobbra-balra bolyongtak, kitakarva a lényeget a hátrébb helyet foglalóktól –, hogy maradjanak ülve. Ugyan eleinte nem kommunikált sokat a közönséggel, csak megköszönte a tapsot, de később több monológba is belekezdett,
Már arra sem emlékszem, mikor jártunk itt utoljára, de bármikor is volt, túl rég volt. Amikor megtudtuk, hogy újra eljövünk a gyönyörű városotokba, felmerült a kérdés: mit játsszunk nektek? Mert rengeteg kérést kapunk, hogy „ezt miért nem játszottátok?”, „azt miért játszottátok?”, „ezt is játszhattátok volna” – bár azért azt is hozzáteszik ilyenkor, hogy ettől még jó volt a koncert. Végül úgy döntöttünk, hogy a kedvenc dalainkat hozzuk el, illetve azokat a számokat, amelyeket igazán szeretünk játszani
– mondta az előadó, aki olykor nyelvi akadályokba is ütközött, mivel nem feltétlen tudta dekódolni a közönség, hogy mit szeretne mondani.
A lelkébe engedte a nézőket
Az énekes mindemellett komolyabb betekintést is engedett abba, milyen mélységeket élt meg az utóbbi időszakban. „El tudom képzelni, hogy mindannyiótoknak megvannak a saját történetei. Túl sok ahhoz, hogy ma este mindet el lehessen mesélni. De érzem, min mentek keresztül. Érzem, és tisztán hallom a történeteiteket. Tudjátok, miért? Mert nekem is megvan a sajátom, és tudom, hogy nem is olyan különböző a tietektől” – mondta, hozzátéve:
Az elmúlt hét-nyolc évben úgy döntöttem, hogy mélyre ások. Elkezdtem felkutatni a saját traumáimat. Megpróbáltam feltárni mindazt, ami azzá tesz bennünket, akik vagyunk – a jót és a rosszat egyaránt. Elhatároztam, hogy szembenézek ezekkel a dolgokkal, és ez egy ijesztő hely volt. De jó emberek vettek körül. Olyan emberek, akik szerettek engem. És itt jön a furcsa rész: nagyon nehéz volt észrevenni ezt a szeretetet. Nagyon nehéz volt elfogadni. Aztán voltak hullámvölgyek és rengeteg szeretet. Nagyon sok szeretet. Voltak pillanatok, amikor azt hittem, teljesen elveszítem önmagam.
– fejtette ki, a következő gondolattal zárva megható beszédét: „Aztán hallottam valamit, aminek elsőre semmi értelme nem volt. Valaki azt mondta nekem, hogy mindazok a dolgok, amelyeken keresztülmegyünk, nem velünk történnek, hanem értünk történnek. Egyszerűen hangzik, igaz? Nem ellenünk vagy velünk történnek, hanem értünk. Vagyis mi magunk vagyunk a saját életünk építészei. Nemrég valaki egy másik módon fogalmazta meg ugyanezt. Azt mondta, hogy mielőtt erre a nagy kék bolygóra megszülettünk volna, a lelkünk már kötött egyfajta megállapodást, még mielőtt ideérkeztünk. Azért mondom ezt, mert legközelebb, amikor mélyponton leszel, próbálj meg egy pillanatra megállni, és gondolj arra: talán ez most értem történik. És túl fogsz jutni rajta, ahogyan én is túljutottam”.
Ugyan az albumminőségben éneklő Seal a koncert teljes ideje alatt próbálta énekeltetni a tömeget és mozgásra bírni őket, a nézők jelentős része a fellépés második feléig nem volt túlzottan aktív – hiszen a setlist végére kerültek azok a dalok, amiket a legtöbben ismernek tőle. A Killer című számnak köszönhetően tört meg a jég, amelyet követően kezdetét vette a tombolás. A Kiss From a Rose alatt a hangulat csak még inkább a tetőfokára hágott, majd a Crazy helyezte fel a cseresznyét a torta tetejére. Seal a koncert végére már annyira komfortosan érezte magát, hogy ki is kezdte a rajongókat, azzal heccelve őket,
vajon tényleg azért adtak-e ki ennyi pénzt, hogy csak szolidan, magukat nem elengedve bulizzanak.
Az viszont sajnálatos volt, hogy mire bemelegedett a közönség, már véget is ért a koncert, ami egyébként Seal turnéjának utolsó állomása volt. A körülbelül 1 óra 45 perces fellépés egyik legszívmelengetőbb pillanata az volt, amikor előbb a zenekar tagjainak szenteltek külön egy-egy szegmenst, hogy bemutassák őket, majd az énekes a teljes csapatát a színpadra hívta, hogy mindegyiküknek köszönetet mondjon a munkájukért. A tapsért cserébe pedig a zenekar tagjai szinte mindent a rajongóknak adtak ajándékba, ami mozdítható volt – persze a józan ész határain belül –, köztük dobverőt, gitárpengetőt, sőt, még kottalapokat is.
(Borítókép: Seal Londonban 2024. július 6-án. Fotó: Samir Hussein / WireImage / Getty Images)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!