Kevés annyira emlékezetes bajnoki párharcot hozott a Forma–1 eddigi 76 éve, mint az 1976-os idény, amely elsősorban James Huntról és Niki Laudáról szólt. A fináléig tartott, ádáz küzdelmük évtizedekkel később hollywoodi produkciót érdemelt: a Rush – Hajsza a győzelemért c. film megjelenése óta tudjuk, hogy Lauda egy patkány, a sz*rkupac Ferrari pedig úgy slattyog a pályán, akár egy disznó.
Lauda nem rendezte volna meg a futamot – és neki lett igaza
Miközben a pályán és azon kívül is egymás gyenge pontjait fürkészte a két versenyző, illetve csapataik, a McLaren és a Ferrari, igazán a szezon második felére kapcsolt magasabb fokozatba a világbajnoki csata. Kizárások itt, fellebbezések ott, tiltakozások amott, és persze az állandó szájkarate. Az idény egyik neuralgikus pontjává a Német Nagydíj vált: a versenyt akkoriban – és egyben akkor utoljára – a Nürburgring csaknem 23 kilométeres, 177 kanyarból álló nyomvonalán rendezték: nagyságrendekben kifejezve ez annyit jelent, hogy a pole-pozíciós kör is 7 perc fölé kúszott, a több mint 300 kilométeres versenytáv pedig 14 körbe belefért. Manapság ehhez a naptár leghosszabb pályáján, a Belga Nagydíj otthonában, a következő évtől rotációs rendszerbe kerülő és 7,004 km-es Spa-Francorchamps-i pályán is elég kevesebb mint két perc, valamint 44 kör.
Noha 1976-ra sokat javult a Zöld Pokol biztonsága, nem voltak alaptalanok az óvatos hangok: addigra csak a Grand Prix-versenyzők közül 63-an vesztették életüket, és évente egy-két halálos áldozatot biztosan követelt a helyszín. Komoly hiányosságként rótták fel ezeknek a pályáknak, hogy hiába volt ötször annyi pályabíró, beavatkozó és orvos, mint bármelyik másik helyszínen, ekkora területet egyszerűen nem lehetett optimálisan lefedni ahhoz, hogy kellő gyorsasággal megérkezzen a segítség. Összehasonlítás gyanánt jegyezzük meg, hogy a múlt hétvégi Magyar Nagydíj alatt mintegy 500 pályabíró dolgozott a 4,381 kilométeres Hungaroringen.
Niki Lauda az 1976-os Német Nagydíj rajtja előtt.
Fotó: Bernard Cahier/Getty Images
Jelzésértékű, hogy a Nürburgring-Nordschleifét a legidősebb élő világbajnok, a háromszoros – 1969-es, 1971-es és 1973–as – vb-első Sir Jackie Stewart nevezte el Zöld Pokolnak. „Akkoriban a pályák nem voltak biztonságosak, ezt manapság egy tagadhatatlan tény. A ’70-es években arra ment a pénz, hogy az autók gyorsabbak legyenek. Nem költöttek a biztonságra sem az autók, sem pedig a pályák építésével. Mégis akkoriban ez volt a normalitás, és soha nem kérdőjeleztük meg” – nyilatkozta a BBC Sporting Witness egyik 2016-os adásában Brett Lunger, aki 40 évvel korábban szintén részt vett azon a bizonyos Német Nagydíjon, sőt, az egyik főszereplője volt.
Lauda egyenesen bojkottálta volna a futamot annak veszélyessége és az időjárás-előrejelzésekben belengetett további esőzések miatt, de a versenyzőtársait nem tudta erről meggyőzni a vasárnap reggel általa összehívott megbeszélésén: leszavazták… A szombati esőzések miatt a rajtsorrendről a pénteki kvalifikáció végeredménye döntött, így került Hunt a pole-ba, Lauda pedig mellőle, illetve a legendás hatkerekű Tyrrell-lel versenyző Patrick Depailler elől rajtolhatott. Az újabb csapadék-utánpótlás miatt többen esőgumikon vágtak neki a versenyen, viszont a pálya gyorsan száradni kezdett, így az első kör végén többen a bokszutca felé vették az irányt, köztük Lauda is, aki utána a pályán próbálta meg behozni a kerékcserével elvesztegetett időt. Meg is történt a baj.
Ez a kép is megmutatja, miért volt fokozottan veszélyes a Zöld Pokol az F1-esek számára: a dimbes-dombos szakaszokon egymásba fűződő, sokszor beláthatatlan kanyarokban simán elemelkedett az első tengely.
Fotó: Klemantaski Collection/Getty Images
A Bergwerk-kanyar előtt hirtelen elszállt Lauda Ferrarija, és 190 km/h-s sebességgel vágódott a szalagkorlátnak.
Mivel megsérült az üzemanyagtartály is, belobbant a forró alkatrészekre szivárgó üzemanyag, így a 312T már tűzgolyóként csapódott vissza a pályára – utólag derült ki, hogy a Ferrari jobb hátsó felfüggesztésében tört el egy új alkatrész, ez vezetett a balesethez. Guy Edwards még el tudta kerülni a rommá tört Ferrarit, de a Surtees-Forddal versenyző Lunger egyenesen telibe találta. „Ahogy közeledtem a kanyar felé, láttam, hogy föld száll a levegőbe. Tudtam, hogy valami nincs rendben, a kanyar kijáratán pedig keresztben és lángokban állt az ő autója. Lassítottam, de így is eltaláltam őt” – idézte fel az amerikai versenyző, de rajta kívül Harald Ertl sem tudta elkerülni az ütközést. Edwards, Ertl és Lunger habozás nélkül Lauda segítségére sietett, hogy megpróbálják kihúzni őt az égő autóból, de nem tudták kicsatolni a biztonsági övét. Valamivel később negyedikként csatlakozott a mentőakcióhoz Arturo Merzario is, aki ugyancsak benyúlt a lángoló roncsba. „Mivel képben volt a biztonsági övekkel, elérte, és ki tudta kapcsolni, és valószínűleg ez volt a kulcspillanat. Abban a pillanatban az autó tetején állva megragadtam Niki vállát, és kihúztam őt az autóból. Eközben én az autó oldalára estem” – mesélte Lunger.
Videón Niki Lauda balesete – figyelem, megrázó képsorok következnek:
Merzario egy tűzoltó készülék segítségével igyekezett megfékezni a lángokat, miközben másik három férfi a pálya szélére húzta Laudát. Az osztrák arcát is elérte a tűz, ugyanis akkora volt a becsapódás ereje, hogy a bukósisak azon nyomban lerepült a fejéről. Megégett a csuklója és több csontja eltört, de ennél is nagyobb gondot jelentett az üvegszálas karosszéria és az üzemanyag égéséből származó mérgező füst belélegzése. Helikopterrel szállították kórházba Laudát, aki kómába esett. „Rettenetesen fáradt voltam, amikor kórházba kerültem. Ilyenkor a legszívesebben aludnál, de tudod, ez nemcsak alvás volt, hanem valami más is” – emlékezett vissza a BBC-nek egy évvel később Lauda, aki ekkor árulta el azt is, hogy akkora ütést kapott a fej, hogy az utolsó három percből, valamint a balesetet követő húsz percből semmire sem emlékezett.
A versenyt a tragédia ellenére később újraindították, Hunt megnyerte a Német Nagydíjat.
Lauda bajnoki riválisa, James Hunt győzött a Nürburgringen.
Fotó: GP Library/Universal Images Group/Getty Images
Az utolsó kenettől a hősies visszatérésig
Olyan súlyosak voltak Lauda égési sérülései, hogy a baleset utáni első napokban senki nem hitt abban, hogy túl fogja élni. A kórházban egy pap fel is adta neki az utolsó kenetet.
„A tüdőm majdnem feladta, de csak túléltem. Az égési sérüléseket és a többi problémát tudtuk kezelni, de a tüdő jelentette az életveszélyt” – mondta Lauda már 2015-ben, az I Was There című podcastben. „Ilyenkor csak harcolsz az agyaddal. Zajokat és hangokat hallasz, csak próbálsz arra figyelni, amit mondanak, hogy működésben tartsd az agyad és rávegyed a tested arra, hogy küzdjön a betegség ellen. Azt hiszem, nagyon jó, hogy így tettem, mert ennek köszönhetően éltem túl.”
Hat héttel azt követően, hogy feladták neki az utolsó kenetet, visszatért a Forma–1-be Niki Lauda. Felesége, Marlene is elkísérte őt az Olasz Nagydíjra.
Fotó: Bernard Cahier/Getty Images
Lauda arca olyan szinten károsodott, hogy bőrátültetésre volt szükség, a szemhéjait például a füle bőréből építették újjá az orvosok. Lauda azonban kitartott, és csak egy cél lebegett a szeme előtt: hogy minél hamarabb visszatérhessen és megnyerhesse a világbajnoki címet. Mindenki megdöbbenésére mindössze két futamot hagyott ki és 42 nappal a szörnyű baleset után – igaz, bekötött fejjel, de – már az Olasz Nagydíj sajtótájékoztatóján ült. „Akkor és később is azt mondtam, hogy gyorsan és tisztán leküzdöttem a félelmet. Hazudtam…, de ostobaság lett volna a riválisaim kezére játszani azzal, hogy felfedjem a gyengeségemet. Monzában meg voltam meredve a félelemtől.”
A baleset után 40 nappal versenyezni a legbátrabb tett volt, ami valaha sportolótól láttam
– mondta Lauda visszatéréséről a korábbi mclarenes csapattársa, John Watson.
2013-ban Ron Howarddal, a Rush rendezőjével látogatott el Lauda a majdnem az életébe kerülő 1976-os baleset helyszínére.
Fotó: Hoch Zwei/Corbis/Getty Images
Azzal, hogy az Osztrák Nagydíjon negyedik lett, a Holland Nagydíjon pedig ismét győzött, Hunt minimálisra faragta a hátrányát Laudával szemben a rivális távollétében. A brit azonban nullázott az Olasz Nagydíjon, miközben Lauda a heroikus küzdelme árán negyedikként ért célba – úgy, hogy még a speciálisan átalakított sisakkal is a kínok kínját élte át annak fel-, illetve levételekor, mert feltépődtek a sebek a fején. „Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor felvette a sisakját, és hogy annyira fájt neki. Ott voltam a verseny végén is, és folyt a vér a sisakjából” – emlékezett vissza 2019-ben Stewart.
A baleset hagyatéka
Ahogy a legtöbb tragédiánál vagy majdnem-tragédiánál lenni szokott – elég csak visszaemlékezni Ayrton Senna vagy Jules Bianchi esetére –, Lauda balesete is számottevő biztonsági forradalmat indított el az F1-ben.
Ez nagyban érintette például a tűzálló overálokat, amelyek viselését 1963-ban írta elő a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Az úgynevezett Nomex ruházat fejlesztéséből még a NASA űrkutatási részlege is kivette a részét, ám bebizonyosodott, hogy a pamutból készült anyag még mindig nem nyújt elegendő védelmet. A baleset hatására kezdtek el ötrétegű tűzálló ruhát hordani a versenyzők – maga Lauda is –, akármennyire dögnehéz és kényelmetlen volt a korábbi konstrukcióhoz képest. Az évtizedek során a Nomex-anyag rengeteget fejlődött, manapság a légátereszthetőséget szem előtt tartva kifejezetten könnyű rétegekről beszélünk, amelyeket a gyártás közben 800 Celsius-fokos hőmérséklet mellett tesztelnek. Romain Grosjean 2020-as bahreini balesete az ékes példa rá, hogy mit kibír egy modernkori F1-es tűzálló.
Megreformálták az üzemanyagtankokat is, azok már katonai minőségű kevlárból és gumiból készülnek, így elkerülve, hogy megrepedjen egy nagy G-erős ütközés esetén, hanem csak deformálódjon. Az autókat manapság már kötelező fedélzeti tűzoltó rendszerekkel is felszerelik, amelyek az ilyen helyzetekben automatikusan működésbe lépnek.
Lauda a hasonlóan drámai, szezonzáró Japán Nagydíjon végül mindössze egy ponttal csúszott le a világbajnoki címről, miután kiállt, mert nem látott rendesen a szakadó esőben. Az 1976-os baleset nyomai azonban a haláláig kísérték az 1975-ös, 1977-es és 1984-es világbajnokot, aki a három világbajnoki címén felül 25 nagydíjat nyert pályafutása során, továbbá 24 pole-pozíció és 54 dobogó fűződik a nevéhez: 2018-ban kettős tüdőátültetésen esett át, majd 2019. május 20-án, 70 éves korában távozott az élők sorából.
Forrás: BBC, Formula1.com, The Guardian, GPblog.com, Quora, Wikipédia
Borítókép: Bernard Cahier/Getty Images
Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!