–
Harminc éve lakom az Újlipótvárosban, ezért pontosan látom, mennyire átalakult az úgynevezett közbiztonság az elmúlt bő másfél évben a szűkebb pátriámban (is).
Először a saját megéléseimről számolok be, aztán röviden összefoglalom, milyen lépéseket terveznek a városvezetők.
Ha van egy kutyád, a nagyvárosban sem magányosodhatsz el
Engem például naponta háromszor megsétáltat Lujzi kutyám az Újlipótvárosban. Igen, ő sétáltat engem, nem pedig én őt. Megvannak a bevált útvonalai, rengeteg kutyabarát helyet felfedeztünk együtt, és nagyon sok kellemes emberi kapcsolódást köszönhetek neki. A környéken sokan ismerik őt, és ha épp nincs velem, sokan rá is kérdeznek, hogy Lujzi hol van?
Lujzihoz órát lehet igazítani, pontosan este tízkor ellentmondást nem tűrően jelzi, hogy kéri a vacsoráját, és utána leszaladna még egy gyors sétakörre, mielőtt nyugovóra tér. Lujzi már elmúlt 13 éves, és az első két év megpróbáltatásai után, immár 11 éve velünk él békében és nyugalomban. Illetve a nyugalom sajnos erősen megváltozott, amióta ezt a környéket is ellepték az üres palackokat gyűjtögető rászorulók, akik között jelentős számban vannak drogfogyasztók is.
Egy esti séta, ami mindent megváltoztatott
Az esti sétáink békéje akkor tűnt el, amikor pár hónapja, egy sötét sarkon, a villanyszekrény mögül váratlanul nekünk rontott egy önkívületben lévő ápolatlan férfi.
Meghitten bóklásztunk: Lujzi szokás szerint a friss macskanyomok után szaglászott, én pedig épp a teliholdban gyönyörködtem.
Ekkor toppant elénk a semmiből ez a félelmetes figura, aki magából kikelve, két méterre tőlünk valami olyasmit ordított, hogy „az összes kutyát ki kéne irtani az ilyen öreg kurvákkal együtt”.
Lujzi – egykori kidobott kutyaként, egész eddigi életében – kifejezetten gyengéden viselkedett azokkal az emberekkel, akik az utcán éltek, emlékezett rá, milyen volt éhesen és gazdátlanul kóborolni, teljesen elveszve a világban. Érezte a sorsközösséget, mindig odament a kapualjakban üldögélőkhöz, kifejezetten simogattatta magát, mosolyt csalt a megtört arcokra.
Na de most… Acsargott, ugatott, húzott a férfi felé, és talán bele is mart volna, ha nem fogom vissza. Nyilván félelmében támadott, mert korábban soha nem láttam ilyennek.
Egy pillanatra lefagytam, de aztán hamar felmértem, hogy vissza kell fordulnunk, mert ha nem, akkor valaki megsérül. Vagy a férfi, vagy Lujzi, vagy mind a hárman.
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Szükségünk van a támogatásodra.