Wolf Kati a napokban nyíltan beszélt házassága végéről és a válás utáni időszakról – szemlézte a story.hu. Az énekesnő korábban már elárulta, hogy bár a kapcsolatuk utolsó időszakában sok feszültség és vita volt közte és volt férje között, mára sikerült rendezniük a viszonyukat, és a gyerekeik miatt is fontosnak tartják, hogy jó kapcsolatban maradjanak. Most az is kiderült, hogy a nézeteltérések hátterében nem a pénz vagy a vagyonmegosztás állt.

Wolf Kati az Én és a pénz című YouTube-műsor vendégeként mesélt arról, hogyan zajlott a válása, és azt is elmondta, hogy anyagi kérdésekben sikerült békés megállapodásra jutniuk.

Nem volt házassági szerződésünk, és nem veszekedtünk. Mármint volt veszekedés, de nem az anyagiak miatt. Elhatároztuk, hogy a gyerekek miatt fontos, hogy jóban legyünk. Az is fontos, hogy ő normálisan tudjon élni, és én is. Addig mindent együtt építettünk, és mindent felesben is fizettünk

– fogalmazott az énekesnő. Hangsúlyozta, hogy egész életében fontos volt számára az önállóság, és soha nem számított arra, hogy egy párkapcsolatban majd más tartja el.

Engem soha egy férfi sem tartott el, aki mellettem volt. Erre nagyon büszke vagyok. Tehát sajnos nem volt olyan, hogy ’Drágám, itt van egy no limit kártya, legyél jól!’ De még lehet, hogy lesz ilyen, nem tudom

– mondta nevetve. Az énekesnő hozzátette, hogy mindig maga dolgozott meg azért, amije van. A válás után a közös otthon kérdését is sikerült rendezniük: a lakásban végül volt férje maradt, aki kifizette Kati részét. „Annak a felét kifizette. Majd vettem fel hitelt, és mentem tovább” – mesélte.

wolf kati(Forrás: Én és a pénz podcast)

„Nagyon gyorsan feléled, amit félreraksz”

A válás időszaka azonban nem volt egyszerű számára, hiszen nem sokkal később a koronavírus-járvány is komoly nehézségeket hozott. A fellépések elmaradtak, a bevételei jelentősen csökkentek, így megtapasztalta, milyen gyorsan elfogyhat az addig félretett pénz. „Nagyon gyorsan feléled azt, amit félreraksz… Ezt tudjuk, pláne, ha nem jön be semmi” – mondta.

A nehéz helyzetben új lehetőségeket keresett, és egyre komolyabban kezdett foglalkozni az énektanítással is. Ez azóta is fontos része az életének: a debreceni egyetemen oktatóként dolgozik, ahol fiatalokat tanít. „Elkezdtem sokkal komolyabban tanítani. Most ez egy másik láb, amin azóta állok… Félállásban ott dolgozom mint énektanár. Fiatalokkal foglalkozom, és minden héten lejárok Debrecenbe” – árulta el.

Bár azt nem mondta el pontosan, mennyit keres egyetemi oktatóként, azt elárulta, hogy szeretne előrelépni ezen a területen. Ennek érdekében hamarosan újra hallgatói szerepbe kerül. „Most megyek mesterképzésre, hogy jobb legyen a besorolásom… Szeptembertől visszaülök az iskolapadba: a debreceni egyetemre megyek ének szakra mesterképzésre” – mesélte, hozzátéve, hogy akár a doktori fokozat megszerzését is elképzelhetőnek tartja.