A Perspectives on Psychological Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint az emberek, akár családtagok, akár felszínes ismerősök, egyre kevesebbet beszélnek egymással. A Missouri-Kansas City Egyetem és az Arizonai Egyetem pszichológusai több ezer, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Ausztráliában és Európában élő résztvevőt szereltek fel beszédfelvevőkkel, amik véletlenszerűen rögzítették dialógusaikat a nap folyamán. Így derült ki, hogy 2005-ben, a tanulmány kezdetén még mindenkire jellemző volt átlagosan napi 16 632 kimondott szó. 2019-re ez a szám 11 900-ra esett vissza. Nagy különbség és a tendencia azóta is tartja magát.
A dolog azért is tragikus, mert már nem is olvasunk, maximum görgetjük a közösségi médiát, ha viszont nem is beszélünk, nem is olvasunk, teljesen elsorvad szókincsünk és már akkor sem fogunk tudni megszólalni, mikor tényleg szeretnénk, vagy kell.
A szerzők szerint két fő ok magyarázza ezt a fokozatos csökkenést. Az egyik az elmagányosodás, amit persze a Covid is felerősített, de egy 2003 és 2019 között végzett tanulmány azt is kimutatta, hogy ebben az intervallumban az amerikaiak egyedül töltött szabadidejének aránya körülbelül 5 százalékkal nőtt, 44-ről 49 százalékra. Bár ez a növekedés szerénynek tűnhet, de azért pontosítsuk, hogy nincs benne a munkával, alvással és a személyes higiéniára fordított idővel töltött evidensen magányos idő. A másik ok az internet, minden bajunk és boldogságunk forrása.
Urunk, a gép
A legtöbb európai országban 2006 és 2022 között drasztikusan lecsökkent azoknak a száma, akik elmondásuk szerint minden nap látják a barátaikat, 21 százalékról 12 százalékra esett – és igen, ez is lefedte a Covid időszakát. A digitális technológia térnyerése pedig jelentős mértékben hozzájárul ehhez. Az, hogy már csak üzenetek formájában kommunikálunk, vagy a közösségi médián keresztül. Vagy az, hogy bármit elérünk online, ki sem kell lépnünk az utcára, hogy kapcsolódjunk másokhoz.
Korábban számos mindennapi feladat beszélgetést igényelt akár csak a pénztárosokkal, recepciósokkal, asszisztensekkel, pincérekkel. De ma már alkalmazásokon keresztül foglalunk asztalt, vagy el sem megyünk az étterembe, mert házhoz jönnek a finom falatok, amiket némán rendelünk meg az appokban, az utca embere helyett pedig a Waze igazít el, ha eltévedünk. Még a családtagjainkkal való interakciók is visszaestek, mert hívások helyett üzengetünk – főleg, ha még nem múltunk el 25 évesek.
Az egyre több magányos percet viszont megsínyli a mentális egészségünk is, mert a némaságnál az is jobb, ha idegenekkel kerülünk felszínes interakciókba. A személyes beszélgetések ugyanis elősegítik az empátiát – ellentétben az írásos üzenetekkel –, hiszen kifejezzük érzelmeink és kódoljuk a partner érzelmeit is. De ha csak írunk, erre maximum emojik formájában van lehetőség.
A személyes, videós, telefonos és azonnali üzenetküldő interakciók összehasonlításából kiderült,
a személyes kapcsolódás teremti meg a legerősebb érzelmi köteléket, az online üzenetküldés a leggyengébbet.
Gillian Sandstrom pszichológus a „gyenge kötéseket ” vizsgálja, ami a nap folyamán zajló informális párbeszédeket jelenti. Először Mark Granovetter amerikai szociológus írta le (már 1973-ban) a gyenge kötések erejét, vagyis azt, hogy a felszínes párbeszédek milyen hangsúlyosak a társadalmi kapcsolatok, vagy akár a karrier szempontjából. Különös, de igaz, az álláskeresők például sokkal nagyobb valószínűséggel jutnak álláshoz egy kvázi idegenen keresztül, esetleges csevegések következményeként, mint közeli barátaik vagy családtagjaik segítségével.
Ez a felismerés ellentmondott a korábbi feltételezésnek, miszerint a legfontosabb információk a legszorosabb kapcsolatokon keresztül érkeznek. A gyenge kötések hídként funkcionálnak a különböző társadalmi csoportok és információs buborékok között. Ráadásul ezek a csip-csup interakciók nemcsak hasznosak lehetnek, hanem megerősítik jóllétünk érzését is.
A kognitív képességek sorvadása
A szóbeli kommunikáció hanyatlása öngerjesztőnek is tűnik: minél kevesebbet veszünk részt kisebb társas interakciókban, annál nagyobb szorongást érzünk ezekkel kapcsolatban, és annál kevesebbet kezdeményezünk. Fontos lenne pedig, mert a beszéd másképp foglalkoztatja az agyat, mint egy üzenet írása
fejleszti például az emlékezetet, követnünk kell, mit mond a másik, miközben előkészítjük saját válaszunkat.
A személyes interakciók során a testtartásunkra és az arckifejezéseinkre is figyelnünk kell. Automatikusnak tűnik a csevegés, de milyen komplex viselkedés.
A beszéd visszaszorulásával egyéb kognitív képességek is gyengülhetnek. Elsősorban a figyelem, mert ha nem beszélünk, nem kell követnünk a másik mondatait, történetét sem. A témát kutató Valeria Pfeifer pszichológus szerint agyunk működésének nagy része ma már egy mobileszközbe van kiszervezve, és ez nem is tűnik túlzásnak. Mert ha telefonunkon foglalunk jegyet a színházba, ha okosóránkat mutogatva válaszolunk a kérdésre, hogy aludtunk, ha érintésmentesen teszik le ajtónk elé az élelmiszert, eltűnik napjainkból a spontán beszéd. Lassan már kínosnak is érezzük, mert nem találjuk a szavakat hozzá, de talán jobb lenne belemenni a kezdetben kellemetlennek tűnő kapcsolódásokba, mert ezektől is jobban érezzük magunkat – mint attól a rideg semmitől, amit a gépek nyújtanak.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Justin Paget / Getty Images Hungary)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!