Brian Negro, a pályaválasztó Mushuc Runa 28 éves argentin védője a 60. percben úgy érkezett balról, mint egy gyorsvonat. Jean Pierre Arroyónak nem volt esélye, úgy a gólszerzésre, mint arra, hogy a lába egy darabban maradjon.

Negro a támaszkodó láb bokáját találta telibe, a felvételen látszik, ahogy a levegőben szinte külön életet él a rémületes szögben meghajló bal lábfej. Arroyo jajgatva terült el a földön, a játékvezető pedig a piros lapot mutatta fel Negrónak, aki mindezt sérelmezte, miután eltörte ellenfele bokáját! Az esetet követően a pályán heves dulakodás alakult ki, amelynek végén a játékvezető további két játékost kiállított, Cristopher Angulót a Mushucból, Jordy Alcivart pedig az Independientéből.

A mérkőzést különben 3–1-re az Independiente nyerte meg. Arroyót pedig mentő vitte a kórházba.

Az esetet követően egyébként még az ellenfél, a Mushuc játékosai is sírva fakadtak. Negro a meccs után bocsánatot kért, azzal magyarázta visszataszító viselkedését, mármint, hogy sérelmezte a piros lapot, hogy nem látta, mennyire súlyos volt Arroyo sérülése…


Inda Press Kiadó

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!