A vikingek ábrázolása a filmekben gyakran átcsúszik képregényszerű túlzásokba.
Ha magunk elé képzelünk egy vikingekről szóló filmet, akkor szinte biztos, hogy a hatalmas fejszék, a vad harcosok, a látványos csaták, a vér, a bosszú, na meg némi misztikum az, ami elsőre beugrik. Ez pedig nem véletlen, ugyanis a vikingeket tényleg sokszor így mutatják be a vásznon, és még a legnépszerűbb produkciók sem mindig állnak túl közel a történelmi valósághoz. Éppen ezért üdítő színfolt a vikinges alkotások között az 1984-es, A holló repül, amiről valamiért nem beszélünk eleget.
Hrafn Gunnlaugsson izlandi kalanddrámája ugyanis egészen más irányból közelít: nem akar harsány, romantizált mítoszt építeni, inkább lecsupaszítja a vikingkort, és megmutatja annak kegyetlenebb, nyersebb oldalát is. Akik ismerik a műfajban készült produkciókat, többnyire arról számolnak be, hogy ez minden idők egyik legjobb viking filmje, és érdekes módon ez nem a látványos csatáknak vagy a rengeteg vérnek köszönhető, és még csak nem is annak, hogy különösebben bonyolult lenne a sztorija. Hiszen a történet röviden annyi, hogy egy kisfiú végignézi, ahogy a szüleit megölik egy viking rajtaütés során, majd felnőttként úgy dönt, bosszút áll.
Végre megérkezett a Netflixre minden idők legjobb viking eposza
Az Északi nemcsak egy brutális és brutálisan jó viking film, hanem egy sajátos Hamlet-feldolgozás is!
Az alkotás erejét azonban jó eséllyel pont az egyszerűsége adja. Nincsenek benne feleslegesen felpumpált hősi jelenetek, nincs minden második percben valami óriási, látványos ütközet, a vikingeket pedig nem popkulturális ikonokként ábrázolják, helyette megmutatják, mennyire kemény, durva és félelmetes emberek voltak, akik egy kíméletlen világban próbáltak meg érvényesülni.
Ez a vikinges történet nem jelmezbálnak, fantasynek vagy akcióparádénak tűnik, sokkal inkább egy távoli, kegyetlen kor visszhangjának.
A film visszafogottsága ma kimondottan üdítőnek hat, főleg azok után, hogy az elmúlt évtizedekben a vikinges sztorik jó része a látványra és a mítoszteremtésre épített. A holló repül ehhez képest jóval ridegebb, kicsit nehezen is emészthető, nem biztos, hogy kényelmes nézni, de éppen ezért üt akkorát.
A rendező, Hrafn Gunnlaugsson egy 2005-ös interjúban beszélt arról, hogy nagyon tudatosan próbált szembemenni a régi vikingábrázolásokkal, ugyanis a direktor szerint a korszak sokkal kegyetlenebb és primitívebb volt annál, ahogyan a romantikusabb történetek mutatják. Gunnlaugsson célja egyértelműen az volt, hogy hitelesebb képet adjon erről a világról, s bár nem állítja, hogy minden részletében tökéletesen pontos lenne, az kétségtelen, hogy a vikingfilmes sztereotípiákat az ő alkotására nem igazán lehet ráhúzni.
Egy trilógia első darabja lett
A holló repül egyébként nem önálló különlegességként maradt meg Gunnlaugsson életművében. Ez lett az úgynevezett vikingtrilógia első része, amelyet 1988-ban a Shadow of the Raven, majd 1991-ben a The White Viking követett.
via Looper
Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!