A Ryanair ír fapados légitársaság a 2026-os téli menetrend kezdetétől felfüggeszti valamennyi, a délszerbiai Nisbe közlekedő, illetve onnan induló járatát az üzemanyag-ellátással kapcsolatos problémák miatt – erősítette meg a vállalat a Nova Ekonomija szerb gazdasági portál kérdésére szombaton.
A Nova Ekonomija szerint egyelőre nem világos, pontosan milyen szabályozási problémák állnak a háttérben. A portál szerint az egyik lehetséges ok, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) amerikai szankciók alatt áll, emiatt pedig több légitársaság már nem tankol üzemanyagot a belgrádi repülőtéren.
A nisi Nagy Konstantin repülőtér vezetősége pénteken azt közölte, hogy miután a Ryanair visszavonta a jegyfoglalási lehetőséget, felvették a kapcsolatot a légitársasággal, amelytől hivatalos értesítést várnak a járatok megszüntetéséről.
A Ryanair már júliusban jelezte, hogy a NIS-t sújtó szankciók miatt problémák merülhetnek fel a repülőgépek kerozinellátásával. A légitársaság 2016 szeptemberében indította első menetrend szerinti járatait Nisből. A járatok felfüggesztése így jelentős változást jelenthet a dél-szerbiai repülőtér nemzetközi összeköttetéseiben.
Címlapkép: Getty Images
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Az Etna újabb kitörése miatt szombaton fel kellett függeszteni az érkező járatokat a szicíliai Catania nemzetközi repülőterén.
Egy vaddisznót ütött el a szerelvény a Kossuth Lajos téri állomásnál, pótlóbuszok járnak a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között.
Ötmilliárd forintot meghaladó állami támogatást kap idén a három vidéki nemzetközi repülőtér, ebből 1,2 milliárd forint jut a sármelléki Hévíz–Balaton Airportnak.
Idén eddig csaknem tízezer szabadtéri tűz pusztított Magyarországon, mintegy 96 négyzetkilométernyi területet emésztve fel.
A pénteki lehűlés után továbbra is kellemesebb idő várható a hétvégén, a csúcshőmérséklet többnyire 30 és 35 fok között alakul.
A Pénzcentrum 2026. augusztus 8.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A hatóságok több strandot is lezártak, miután egyetlen nap alatt több mint száz csípést regisztráltak.
A lítiumion-akkumulátorral működő eszközök, különösen a powerbankok és az e-cigaretták, ma már a légi közlekedés egyik legnagyobb biztonsági kockázatát jelentik.
Péntek délutánra óriási hőmérsékleti kontraszt alakult ki Magyarországon.
Hamarosan elindulhat a személyszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonal magyar szakaszán.
A NAV eddig 1480 ellenőrzést végzett a turisztikailag frekventált területen a Balatonnál, ebből 316 esetben tárt fel szabálytalanságot.
Két baleset is nehezíti a közlekedést az M1-es autópályán Herceghalomnál, jelentős torlódásra kell készülni mindkét irányba.
A Pénzcentrum 2026. augusztus 7.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A lehűlést záporok, zivatarok kísérik, amelyek többfelé felhőszakadást, jégesőt és viharos széllökéseket is okozhatnak.
Olcsó törökországi utazást szeretnél? Mutatjuk, melyik hónapok kedveznek a pénztárcának, és mikor biztosabb a strandszezon.
Amikor az egyik dolgozótól megkérdezte, hogy változtak-e a mérethatárok, azt a választ kapta, hogy a szabályok változatlanok, de a betartatásuk szigorúbbá vált.
A hőség miatt továbbra is fokozott a szabadtéri tüzek kialakulásának veszélye.
Azok, akik nem engedhetnek meg maguknak egy hét pihenést az otthonuktól távol, többen vannak, mint gondolnánk.