Kettős látvány fogad az új Audi Q7 utasterében. A szokásos audis egyenes vonalakkal rajzoltak meg számos elemet, a középkonzolt vagy az ajtók részleteit. Ugyanakkor a műszerfal hullámos, illetve a vezető előtti és a középső képernyő közös ívelt házba került, amelynek vége amorf zárást kapott. Ez nekem kilóg a design-ból. A két szélső képernyő 12,3 col átmérőjű, a középső 14,5 colos. Opcionálisan head-up display is kérhető.
A változtatható képű kijelzőkkel azt is elérhetjük, hogy mind a hármon ugyanazt – mondjuk a navigációs térképet – lássuk. Ugyanakkor az utas képernyőjén – telefonunkat csatlakoztatva – játszhatunk vagy épp nézhetünk videót, de a történéseket betekintésgátló technológia védi a sofőr szemeitől.
Az Audi által kínált applikációk között okostelefon nélkül is elérhetők a zenei, videós, játék-, navigációs vagy időjárás-alkalmazások, a hangvezérlésért felelős Audi assistant pedig a háttérben képes a ChatGPT-hez fordulni, ha a „ő” maga nem tudna választ adni egy kérdésre. A szélvédő mögé beépített fedélzeti kamera is kérhető az események dokumentálására.
Kiemelkedő komfortot kínálnak az első ülések, ha valaki gyakran száguld szerpentinen, neki kell majd az S Line változat.
A zenei élményről 22 hangszórós, 1360 wattos Bang & Olufsen hangrendszer gondoskodik, az első ülésekbe épített speciális aktuátorok a zene ritmusára finom rezgéseket generálnak, így a basszusok fizikailag is érezhetők.
A fejtámlákba épített hangszórók a térhatás mellett a privát telefonhívásokat vagy a navigációs utasításokat is közvetíthetik.
Érdekesség, hogy a szellőzőnyílások kevésbé feltűnőek, mivel hiányoznak róluk az állításhoz szükséges fülek, helyette a menüből, az érintőképernyőről szabályozható, amely nyomán kis motorok módosítják a légáramlat irányát. Highetch, de teljesen felesleges megoldás.
Mind az összeszerelés, mind az anyagminőség magas színvonalú volt a kipróbált autókban. A műanyagok puhák, az ülések nemes borítást kaptak, a fát imitáló belső különösen jól mutatott, Egyedül talán az ajtó panelek szövettel borított része adott olyan érzést, mintha PET-palackból hasznosították volna újra.
Az ívelt Audi MMI panorámakijelző OLED technológiát használ, és az utashoz tartozó külön kijelzővel, valamint head-up display-vel egészül ki.
A valóságosnál is tágasabb a világos belsővel az utastér, ilyenkor számos műanyag és a szőnyegek is követik árnyalatban az üléseket. Ám a Q7-hez illik a sötét belső is, nem éreztem komornak, sokkal inkább elegánsnak. Aki valami különlegesebbre vágyik, az választhatja az alpakagyapjú és a természetes bőr kombinációját tartalmazó prémium textilcsomagot, ahol az ajtópanelek és a műszerfal alsó része is alpakagyapjú borítást kap. A kormánykeréken a légzsákfedél bőrborítást kap.
Vezetőülése alapvetően szabadidő-autós, nem lehet sportosan a leengedni. Komfortjára nem lehet panasz, körbeöleli a testet. Extrém dinamikus vezetésnél érezhető, hogy az alapülés oldaltartása kevés, az S Line csomag üléseivel orvosolható ez. Ezzel a csomaggal a kormány formája is más, illetve oldalt perforált borítást kap. A fűtésen túl természetesen szellőzés és masszázsfunkció is elérhető az üléshez.
Üléskonfiguráció tekintetében igazi kaméleon a Q7, hiszen öt, hat és hétüléses változatban is választható. Csomagtartója öt üléses kivitelben 670 – 806 liter között változik az ülés tologatásával, a hétüléseseben a hátsó sor lehajtásával 581-722 literes. Ugyanakkor, ha a harmadik sor is használatban van, akkor 210 liternyi hely marad szabadon.
Az Audi Q7 alapesetben ötüléses elrendezéssel kapható, de választható hat-, illetve hétszemélyes konfigurációban is.
Ha valaki furgonként tekintene a modellre, mert mondjuk két kerékpárt utaztatna belül, annak jó hír, hogy a hátsó üléssor lehajtásával az ötüléses variáns, 2075 liternyi szabad helyet kínál. A csomagtartóból gombokkal vezérelve ledönthetjük az összes ülést. A második és a harmadik üléssor ülései is motorosan mozgathatók, utóbbi esetében ez a kinyitást és zárást jelenti, előbbinél a pozíciót, a háttámla szögének szabályozását, illetve a hátra való bejutáshoz szükséges billentést is. Hat ülés esetén a második üléssorban két fotel jellegű elemet találunk.
Hétszemélyes konfigurációban 178 centis magasságomhoz igazított vezetőülés mögött beállíthattam a csúsztatható második sort úgy, hogy a harmadik sorban is elfértem. A fejtér mindenütt bőséges, a lábam is elfért mindig, mivel a lábfejem be tudott csúszni az előtte lévő ülés alá. Leghátul a kényelmet a túl alacsony üléspozició korlátozza. Ha középső sorban nem kell kompromisszumot kötni a hátul utazók miatt, akkor óriási lábteret kapunk. Az ülések motoros mozgatásúak, a második sorban is változtatható a háttámla dölésszöge, de billenthető is, hogy könnyebb legyen bejutni a harmadik sorba.
Az ötüléses változat csomagtartója alaphelyzetben 806 literes, amely a hátsó ülések lehajtásával 2075 literig bővíthető.
Elöl ülve tűnik fel igazán mennyit is számít az autó oldalirányú növekedése, hiszen nagyon széles középkonzol választja el az utasokat és az ajtók is kellően messze vannak. Igazán nagyautós érzetet kapunk.
Az utastér tágasságát fokozza az új panoráma-üvegtető is. A laminált üveg fényáteresztése, sötétítése kilenc szekcióban külön szabályozható az átlátszótól a mattig. Roló nincs, az üveg az Audi közlése szerint kiszűri az UV-sugárzás több mint 99,5 százalékát. Kapott LED-es világítást is, amelynek színe igazodik a belső hangulatvilágításhoz.
A középkonzolon két okostelefon tölthető vezeték nélkül egyenként 25 wattal. Hogy a telefonok ne melegedjenek túl, légáramlás hűti őket, a csúszkálást pedig mágneses rögzítés akadályozza meg. Mindez persze IPhone-ra van kitalálva, egy nem a legfrissebb Samsung telefonnal nem működik a megoldás, mert a kameraszigetek miatt alkalmazott kiemelésről az első gyorsabb kanyarban elrepült az utastér egy távolabbi pontjába a telefon. A második sorban 60 wattos, a harmadik sorban pedig 100 wattos USB-C töltőket találunk.
iPhone-hoz optimális, de a nem kellően mágnesezhető telefonokkal nem használható a töltő