Állami támogatás nélkül, kis költségvetésből készült el Goldberg Emília első nagyjátékfilmje, a Pipás, amely 2026. április 9-től látható a mozikban. A produkcióhoz nem kértek állami finanszírozást, mert tudomásuk szerint a Nemzeti Filmalapnál már fejlesztési fázisban volt egy másik projekt ugyanerről a témáról. A stáb azonban meg akarta filmesíteni a történetet, mert úgy érezte, a téma nagyon aktuális, sőt a rendező számára személyesen is fontos.
A szereposztáskor Goldberg külön figyelmet fordított a főszereplő kiválasztására. Elmondása szerint régóta figyelte a Pipás Pistát játszó színésznő, Török-Illyés Orsolya alakításait, és már korábban is nagyra tartotta munkásságát. Bár a főszereplő kiválasztása nehéz feladatnak bizonyult, a rendező úgy érezte, hogy a színésznővel gyorsan és természetesen alakult ki a közös munkakapcsolat.
Pipás Pista személyiségének megformálása komoly kutatómunkát igényelt. Goldberg elmondta, hogy a figuráról kevés hiteles forrás maradt fenn: elsősorban bírósági dokumentumok és különböző visszaemlékezések álltak rendelkezésükre, a film ezért nagyrészt ezekre a történelmi adatokra támaszkodik. Ilyen valós elem például az is, hogy
Pipásról a börtönben derült ki, hogy biológiailag nő, miközben férfiként élt és férfinevet használt.
A rendező szerint a másik főszereplő, Irma (Stork Natasa) figurája kifejezetten mai karakter. Goldberg szerint az ilyen szereplők segítenek abban, hogy a nézők a történelmi környezet és hangulat ellenére is könnyen kapcsolódjanak a filmhez.
A Pipás című film
Fotó: LP Content / Port.hu
Nem hagyományos értelmezés
Bár a történet száz évvel ezelőtt játszódik, Goldberg hangsúlyozta, hogy a film kortárssága számára nem a divatos témákhoz való igazodást jelenti. Úgy fogalmazott, a korszakok, ideológiák és trendek folyamatosan változnak, ő viszont inkább az emberi helyzetek univerzalitása iránt érdeklődik. Szerinte a film akkor válik igazán jelen idejűvé, ha egy történelmi alakot közelről, személyes perspektívából mutat meg, és nem legendát próbál építeni köré.
A rendező szerint a nemi identitás kérdése ma különösen gyakran kerül a közbeszéd középpontjába, de
a film nem azért készült, hogy aktuálpolitikai állásfoglalást tegyen.
Goldberg úgy véli, már maga a történelmi tény is elég erős ahhoz, hogy gondolkodásra késztesse a nézőket. A börtönhelyzet például eleve éles szituáció: ott az embereket férfi- vagy női részlegre sorolják, így a határok kérdése nagyon konkréttá válik. A filmben Pipás a férfi- és a női identitás között egyensúlyoz, de a rendező szerint a lényeg az, hogy a karakter belül már meghozta a saját döntését – amihez végső soron mindenkinek joga van.
A műfaji besorolás kérdésére válaszolva a rendező felidézte, hogy a projekt eredetileg kalandfilmként indult; ez azonban kisfilmes formátumban lett volna megvalósítható, egy nagyjátékfilm esetében túl költséges lett volna a műfajnál maradni. Amikor világossá vált, hogy a film független forrásokból készül, a történet is átalakult: a látványos kalandelemek helyett egyre inkább a karakterek és az emberi dilemmák kerültek előtérbe – a Pipás egy lélektani dráma lett.
A film egyik fontos szála a megtérés története és a vallás szerepe. Goldberg szerint a bűnözők vallási megtéréséről gyakran idealizált kép él a köztudatban, őt pedig kifejezetten érdekelte, hogy ez a kép mennyire reális. Pszichológiai tanulmányai alatt találkozott azzal a jelenséggel, hogy súlyos bűncselekmények elkövetőinél gyakran komoly személyiségzavarok állnak fenn, amelyek éppen a változásra való képességet nehezítik meg.
A rendező korábban úgy fogalmazott, hogy a Pipás köré szövődött legendáriumot szándékosan nem akarták a mai korszellemhez igazítani vagy újraértelmezni, ezzel megkérdőjelezve a történet azon hagyományos értelmezését, mely szerint
Pipás személyiségére a börtönben kizárólag a vallás gyakorolt döntő hatást.
Úgy véli, a vallásos emberek számára teljesen hihető lehet egy ilyen megtéréstörténet, míg mások inkább pragmatikus okokat látnak mögötte. A börtönökben például a jó viselkedésnek gyakorlati előnyei lehettek, ami máig érvényes. A rendező ezért úgy gondolja, többféle értelmezés is létezhet egyszerre.
A film befejezését is szándékosan hagyta nyitva, mint mondja, nem szereti azokat az alkotásokat, amelyek egyetlen, egyértelmű igazságot kínálnak a nézőnek. Úgy látja, a mai médiatérben gyakran jelenik meg egy leegyszerűsített, fekete-fehér világkép, ahol minden kérdésre gyors válaszok születnek. A Pipás ezzel szemben inkább vitára és gondolkodásra ösztönöz. A rendező úgy fogalmaz, szereti felnőttként kezelni a közönséget, szerinte a nézők képesek eldönteni, hogyan értelmezik a történetet – és az is érvényes választás, ha valaki nem akar egyértelmű álláspontra jutni.
A film április 9-től lesz látható, az alkotók külföldi fesztiválszereplésekben is reménykednek. Később streamingplatformokon is elérhetővé válhat a film, Goldberg pedig abban bízik, hogy minél több nézőhöz eljut a történet.
(Borítókép: Goldberg Emília. Fotó: Móray Gábor)
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!