Ahogy azt már megszokhattuk, Donald Trump amerikai elnök heti rendszerességgel zárja le az iráni–amerikai háborút. Most azt közölte, hogy minden víz alatti aknától megtisztították a Hormuzi-szorost, gyakorlatilag már indulhatnak is az olajszállító tankerek. Irán persze ezt másként látja, és szerinte ebből egy szó sem igaz.
A teheráni kompenzációs kérésekre szerdán aztán Trumpnak is rá kellett tromfolnia, mondván, a síita állam az elmúlt évtizedekben közvetetten és áttételesen olyan sok kárt okozott Amerikának, hogy itt az ideje mindezt megfizetnie. De nemcsak az amerikai érdekeknek okozott sérelmekért kell a teheráni vezetésnek fizetnie, hanem a saját népe ellen elkövetett attrocitások, bebörtönzések és kivégzések miatt is.
Donald Trump egyébként szemmel láthatóan bajban van, Irán csendben kivár, és távolról somolyog. Az amerikai elnöknek nem jött össze az iráni konfliktus rendezése, mint ahogyan a libanoni béketeremtés sem, sőt régi barátja és harcostársa, Netanjahu izraeli kormányfő torpedózta meg legújabb, 15 pontos gázai rendezési tervét, és makacsolta meg magát. Az izraeli vezető szerint csapataik csak akkor fogják elhagyni Gázát, ha a Hamászt teljesen leszerelték, és elvették tőlük nehézfegyverzetüket is.
Tehát mélyen benne vagyunk egy közel-keleti patthelyzetben, amely egyelőre Irán számára tűnik kedvezőnek, mert húszi szövetségeseinek aktivizálásával már nemcsak a Hormuzi, de vörös-tengeri kijárót, a Báb el-Mandeb-szorost is könnyedén megbénították. Nem beszélve arról, hogy Szaúd-Arábia is kezd egyre inkább belecsúszni a fegyveres regionális konfliktusba, mert látja, hogy régi partnerére, az USA-ra, nem biztos, hogy ma már vakon támaszkodna. Nem véletlenül írta alá a héten Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán az ún. iszlám NATO megalapításáról szóló megállapodást. Tehát adódik a régóta érlelt kérdés:
Miért kedvező Teheránnak, ha elhúzódik a háború?
Ahelyett, hogy döntő katonai győzelmet akarna aratni az Egyesült Államok felett, Irán tudatosan és lépésről lépésre szélesíti ki a konfliktust földrajzi és gazdasági szempontból. Teherán stratégiája nem a csatatérre fókuszál, hanem a folyamatos és kiszámított eszkalációra épül, vagyis a tengeri kereskedelem, a hajózási útvonalak és a regionális energia-infrastruktúra fokozatos megbénításával próbálja szinte megfizethetetlenné tenni a háború árát Washington számára.
A Reuters által idézett öböl menti tisztviselők és biztonságpolitikai elemzők szerint az iráni vezetés megingathatatlanul hisz abban, hogy a globális gazdaságot érő tartós nyomás végül térdre kényszeríti az amerikai adminisztrációt, és felpuhítja Washington álláspontját a világ legfontosabb olajszállítási útvonala, a Hormuzi-szoros ügyében.
Széthúzni a frontot, hogy működjön a zsarolás
Az iráni stratégia lényege, hogy folyamatosan újabb és újabb, korábban ismeretlen biztonsági kihívásokat teremt a Közel-Keleten, ezzel pedig egyre drágábbá teszi a szembenállást az Egyesült Államok és szövetségesei számára. Teherán azt az üzenetet küldi a világnak, ha egy új regionális megállapodás nem biztosít számára meghatározó szerepet a Hormuzi-szoros felett, a destabilizáció messze túllép az Öböl térségén.
Irán a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy felülmúlja az Egyesült Államokat az eszkalációs opciók kiszélesítésében. Így minden héten képes valami újat felmutatni: új földrajzi helyszínt, új fegyvertípust vagy új célpont-kategóriát
– nyilatkozta Michael Knights, a Washington Institute elemzője. „A legnagyobb előnyük nem az, hogy közvetlenül képesek ártani Amerikának vagy Izraelnek, hanem az, hogy súlyos károkat tudnak okozni a regionális államoknak és a világgazdaságnak.”
Teherán már bizonyította, hogy képes teljesen megbénítani a hajóforgalmat a Hormuzi-szorosban – amelyen a konfliktus előtt a világ kőolajfogyasztásának csaknem ötöde haladt át. A nyomásgyakorlás azonban nem áll meg a szorosnál: a Vörös-tenger és a szaúdi energia-infrastruktúra elleni fenyegetésekkel az a cél, hogy teszteljék, mekkora gazdasági károkat és fennakadást képes elviselni Washington.
Az iráni Forradalmi Gárda parancsnokai szerint a jelenlegi helyzet kivételes történelmi lehetőséget teremt számukra. Úgy vélik, Donald Trump elnök a novemberi félidős választások előtt szeretné elkerülni a súlyosabb és hosszan elhúzódó közel-keleti háborút. Teherán ezek tudatában meg van győződve arról, hogy Trump végül enged, ami komoly presztízsveszteség lesz az elnök számára.
Diplomáciai patthelyzet és a Hormuzi-szoros
A szemben álló felek eltérő helyzetértékelése teljesen megbénította a diplomáciát. Bár Donald Trump kijelentette, az újabb amerikai légicsapások után tárgyalások kezdődnek Iránnal a Hormuzi-szoros megnyitásáról, Teherán egyértelműen tagadta, hogy közvetlen egyeztetéseket folytatna Washingtonnal. Eszmail Bagai iráni külügyi szóvivő egészen pontosan azt mondta, kormánya jelenleg kizárólag Omán közvetítésével tárgyal a vízi út menti tengeri forgalom szabályozásáról.
Az Iránt mozgató megfontolások mögött korábbi tapasztalatok láthatók. Egy magas rangú iráni forrás szerint a teheráni vezetés úgy véli, korábbi engedékenyebb hangnemükre Washington mindig nagyobb nyomással válaszolt. Ezért tehát az érdemi tárgyalások csak akkor kezdődhetnek, ha Irán elegendő zsarolási potenciált halmoz fel.
Ezt több területre kell érteni. A Hormuzi-szoros esetében az amerikaiak azt mondják, hogy ez nemzetközi vízi út, mégpedig korlátozásmentes hajózási szabadsággal. Az irániak kissé másképpen látják, szerintük a földrajzi közelség miatt közvetlen közigazgatási ellenőrzési joguk van a szoros felett.
A tranzitdíjak esetében Washington határozottan elutasít mindenfajta iráni vám- vagy díjszabást. Irán viszont magának követeli a szolgáltatási/áthaladási díjak kiszabásának jogát a tengeri járművekre. Az amerikaiak támogatják az ománi tervet, amely önkéntes felhasználói díjak keretrendszerét vezetné be. Erről a másik fél hallani sem akar, sőt a szoros forgalma feletti szelektív ellenőrzést követeli, amellett, hogy az USA-nak azonnal fel kell oldania a szoros blokádját.
Michael Singh, a Washington Institute főmunkatársa hangsúlyozza, az irániak próbálják maximálisan kihasználni az előnyüket.
„Az a céljuk, hogy megteremtsék szuverenitásukat a szoros felett, és egyben szelektív ellenőrzést gyakoroljanak a vízi út felett.”
Az iráni csibészkedés számláját mások fizetik meg
Irán megváltozott stratégiája már érezhető átalakulást hozott a regionális politikában. Ahelyett, hogy a környező államok kizárólag a Teherán elleni katonai nyomásgyakorlásra fókuszálnának, kénytelenek hatalmas erőforrásokat átirányítani a kereskedelmi útvonalak és a saját energia-infrastruktúrájuk védelmére.
A szaúdi vezetéssel formálódó új tengeri koalíció jól mutatja ezt az eltolódást. A kezdeményezés nem az Irán elleni közvetlen katonai fellépésre, hanem a kereskedelmi hajók kíséretére, az információmegosztásra és a tengeri útvonalak biztosítására összpontosít. Ez a stratégia kísértetiesen emlékeztet az Európai Unió korábbi vörös-tengeri akciójára, amikor a húszik támadásai miatt szintén a teherhajók védelmére rendezkedtek be ahelyett, hogy a katonai erőegyensúlyt próbálták volna megváltoztatni.
Teherán számára már az is győzelem, hogy a regionális és globális szereplőket iszonyatos anyagi és katonai kapacitások lekötésére kényszeríti a tengeri kereskedelem védelme érdekében. A tengeri forgalmat érő minden egyes újabb fenyegetés drasztikusan megemeli a stabilitás fenntartásának árát a világ legfontosabb energiafolyosóján.
Az iráni vezetés egyértelmű meggyőződése, hogy az elmúlt öt hónap ellenállása és sikertelen amerikai erőfitogtatása azt mutatja, hogy
tovább lesz képes elviselni a gazdasági szankciók és csapások súlyát, mint ameddig az amerikai vezetésű koalíció tolerálni tudja a világgazdaságot és az energiapiacokat érő újabb és újabb sokkhatásokat.
Így ha egyszer tényleg lesznek komoly tárgyalások a szemben állók között, akkor a feltételeket már Teherán diktálja. Egyelőre sem Washington, sem Teherán nem mutat hajlandóságot, hogy visszakozzon. A felek minden eszkalációra eszkalációval válaszolnak, így a csata már nemcsak a katonai technológiáról és tűzerőről szól, hanem arról is, melyik fél bírja tovább szusszal a gazdasági és a katonai állóháborút.
(Borítókép: Autósok haladnak el egy hatalmas, Donald Trump amerikai elnök elleni bosszút hirdető óriásplakát mellett Teherán központjában, a Dzsomhúri utcában 2026. július 27-én. Fotó: AFP)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!