„Csakhogy az állam nem egy Facebook-kommentfolyam. Egy kormány nem úgy működik, hogy néhány nappal egy Facebook-balhé után gyorsan megkeresi, hol tud odacsapni az érintett cégnek. A kormányzásnak nem a bosszúról, hanem a kiszámíthatóságról kell szólnia” – kommentálta a Facebookon az elmúlt napok azon híreit Mandula Viktor, amely a Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez tartozó cégeket érinti.
A Nyugati Fény alapítója és egykori főszerkesztője felidézte, hogy az elmúlt napokban komoly hullámokat korbácsolt az a hír, hogy a V-Híd nyert el egy sínhegesztési munkákra kiírt tendert. Hétfőn pedig a Magyar Fejlesztési Bank utólag zárta ki egy hálózatfejlesztési pályázatból az Opus Titász Áramhálózati Zrt.-t. „Magyar Péter, látva a tiszás hangadók őrjöngését, úgy döntött, hogy sürgősen azt az üzenetet kell küldeni, hogy »Mészárosnak többé egyetlen csapból sem folyhat pénz«. Ennek lett áldozata a tiszántúli hálózatfejlesztés” – tette hozzá.
Mandula Viktor kiemelte, természetesen ki kell vizsgálni, ha az átláthatósági követelményekkel van probléma, ugyanakkor ez ebben az esetben már megtörtént.
a cég augusztus 6-án már hivatalosan átment a pályázati feltételeken, majd négy nappal később kapott kaszát.
„Csakhogy nem lehet egy országot hirtelen felindulásból, ötletszerűen vezetni. Olyan nincs, hogy egy pályázatot elbírálunk, rendben találunk, majd néhány nappal később, egy politikai konfliktus után hirtelen mégis problémát találunk benne. És különösen nem lehet ezt egy olyan ágazatban megtenni, ahol a döntésnek közvetlen hatása lehet az emberek mindennapi életére. Itt villamosenergia-hálózatról, az ellátás biztonságáról és okosmérők telepítéséről van szó. Ha ezek a beruházások késnek vagy ellehetetlenülnek, annak nem Mészáros Lőrinc issza meg elsőként a levét. Hanem a tiszántúli fogyasztó” – fogalmazott.
A volt főszerkesztő elmagyarázta, hogy a Tisza Párt már egy eleve szűk határidőkkel rendelkező projektbe nyúlt bele, mivel az RRF-ből finanszírozott uniós pályázatok határideje augusztus 31-e. Felidézte, hogy a pályázatokat júliusban kellett benyújtani, a pénzeket pedig a fenti határidőig kell jogilag lekötni. Szerinte félő, hogy az ország mindent bukik a beavatkozás miatt, ráadásul még a per költségét is fizethetjük, amennyiben az Opus Titász nyer. (Mint ismert, a cég jogi útra tereli az ügyet.)
Az állampolgárokat nem lehet járulékos veszteséggé tenni egy indulatvezérelt politikus büntetőhadjáratában. Egy nemzet nem lehet egyetlen politikus bosszújának a terepe. Ha az ország népe (beleértve a tiszások józanabbját) nem állítja le időben, ez az alak katasztrófába fogja vezetni az országot
– zárta gondolatait Mandula Viktor, ahol jelezte, nem Mészáros Lőrinc érdekli ebben a projektben.
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!