Babiczky Tibor eddig elsősorban költőként és íróként volt jelen a kortárs magyar irodalomban. A néhány éve Triesztben élő szerző most esszékötettel jelentkezett. A Nyitott paloták az antikvitástól és az irodalomtól az önismereten át egészen a halálig próbálja újragondolni azokat a kérdéseket, amelyekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már mindent tudunk. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent könyv legjobb pillanataiban nem válaszokat ad, hanem elbizonytalanít abban, amit addig biztosnak gondoltunk.
Babiczky Tibor új könyvének egyik legárulkodóbb mondata mindössze ennyi:
A Szapphó-paradigma című esszében egy XII. századi szerzőt idéz, aki arról ír, hogy Szapphó művei ugyanúgy elpusztultak, mint a költőnő. Babiczky huszonegyedik századi válasza: „Nem.”
Ebben a három betűben tulajdonképpen benne van a Nyitott paloták egyik alapgondolata. A kultúra nem múlik el attól, hogy elmúlnak azok, akik létrehozták. Mögöttünk ott állnak a görögök, Szapphó, Platón, Hamvas Béla, Krúdy vagy Márai, és valamilyen módon továbbra is beleszólnak abba, hogyan gondolkodunk magunkról.
Babiczky pályáján az esszékötet első pillantásra műfajváltásnak tűnhet. Elsősorban költőként ismerjük, de prózát is írt, az utóbbi évek fontos verseskötetei között pedig ott van a Félbehagyott költemények, a Szapphó-paradigma és A tengerről. Az új könyvből azonban hamar kiderül, hogy ugyanazt csinálja, csak más eszközökkel.
Triesztből nézve a világ
Ehhez fontos az életének egyik változása is, hogy Babiczky néhány éve Triesztben él. A város pedig mintha egyre inkább beépülne a gondolkodásába, és a költészetébe is. Nem véletlenül, hiszen Trieszt egyszerre mediterrán és közép-európai, olasz és egykori Habsburg-város, Claudio Magris, Italo Svevo és James Joyce városa.
Babiczky számára is ez a rétegzettség látszik fontosnak. A tengerről (Kalligram Kiadó, 2023) egyik sora akár a mostani könyv mottója is lehetne. „A jelen, akár a korall, / mindig elsüllyedt dolgokon tapad.” Úgy tűnik, mintha a Nyitott paloták ezek között az „elsüllyedt dolgok” között kutatna.
A kötet egyik legizgalmasabb darabja a Szapphó-paradigma. Szapphó nem új szereplő Babiczky életművében, hiszen a 2021-es azonos című verseskötetében a töredékesen fennmaradt költeményekkel kezdett párbeszédet.
A szerző most már nem elsősorban költőként, hanem esszéistaként tér vissza hozzá, és közben a jelenhez.
Babiczky szerint ugyanis hiba volna az ókori görög világot egyszerűen a XXI. század fogalmaival értelmezni. „Pedig mi sem áll távolabb egymástól, mint az ókori görög és a mostani testkép” – írja a szerző. Innen pedig eljut a könyv egyik legfontosabb kérdéséhez: képesek vagyunk-e még olyan dolgokat megérteni, amelyek nem a mi fogalmaink szerint működnek?
Amikor túl messze megy
A Nyitott paloták szinte zavarba ejtően sok mindenről beszél. Istenről és halálról, férfiról és nőről, görög mitológiáról, költészetről, zenéről, történelemről és önismeretről. Hamvas, Márai, Roger Scruton, Krúdy, Fitzgerald, Claudio Magris, Bartók vagy Esterházy egyaránt felbukkan benne. Babiczky módszere asszociatív: nem bizonyítani akar, hanem kapcsolatokat teremteni, és ez egyszerre a könyv ereje és gyengesége.
Szeret nagy állításokat tenni.
A görögség és a kereszténység, férfi és nő, matriarchátus és patriarchátus kérdéseiben időnként olyan magabiztosan mozog, hogy érdemes vitatkozni vele. Amikor például arról ír, hogy talán „egy lassú visszarendeződés szemtanúi vagyunk, amikor a patriarchátus apránként újra matriarchátussá válik”, már jóval messzebb jár az irodalomnál.
De az is igaz, hogy az esszé műfaja éppen ezt a „kockázatot” engedi meg. Nem tudományos tanulmányt olvasunk, hanem gondolkodási kísérleteket. És ekkor derül ki igazán, hogy a költő egy pillanatra sem tűnt el az esszéista mögül.
A könyvbe versek és fordítások ékelődnek, a gondolatmenet újra meg újra képpé változik. A Séták az öbölben egyik részében ezt olvassuk:
A vízre már leszállt a köd, s most a
város magára maradt, ólmosra
meredt romjaival a világban:
partját a felejtés vize mossa.
Ez már lehet Trieszt, de lehet bármelyik város is. A Nyitott paloták ezért kevésbé műfajváltás, mint elsőre látszik. Babiczky Tibor nem hagyta abba a versírást, hogy esszéket írjon.
Inkább a versei mögött régóta működő gondolkodás lépett most előtérbe.
És talán Triesztből mindez másképpen látszik. Egy városból, amely maga is eltűnt birodalmakból, nyelvekből, és egymásra rakódott történetekből áll. Ahonnan egyszerre látszik a tenger és Közép-Európa. A Nyitott palotákkal lehet vitatkozni, helyenként kell is. De egy esszékötetnek talán éppen ez volna a dolga: nem lezárni a kérdéseket, hanem újra kinyitni azokat.
(Borítókép: Babiczky Tibor Nyitott paloták című könyve. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lépjen be a házasság legnagyobb dilemmájába!
A döntés az Ön kezében van!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!