A 24.hu készített nagyinterjút Bardóczi Sándorral, Budapest főtájépítészével. A szakemberrel a beszélgetésben sorra vették a Paks körül kialakult helyzetet, valamint a lehetséges rövid és hosszútávú megoldásokat. Elmagyarázta, milyen kihívásokkal járna együtt, hogy az országban jobban megőrizzük az időnkénti árvizekből és nagyobb esőzésekből megjelenő többletvizet, és elmondta azt is, hogy ahogy épp a Duna most az alsó vízállásban dönti sorra a rekordokat, szerinte két éven belül rekordárvízre is sor kerül majd a folyón – akár már idén ősszel – ugyanis az extrém szélsőségek korát éljük.
A rekordalacsony Duna a Margit hídnál. (Forrás: MTI/Máthé Zoltán)
Jó hír a sok rossz között
Bardóczi szerint ugyan nagy a baj a folyón, a jó hír, hogy legalább a főváros vízellátását nem kell félteni:
Akkor is lenne vizünk, ha a meder teljesen kiszáradna, ugyanis van egy láthatatlan Dunánk: a földtörténeti újkorban lerakódott hatvan méter vastag kavicsteraszban szintén folyik a víz, olyannyira, hogy ez adja a vízhozam nyolcvan százalékát.
Budapest százhúsz éve nyeri ivóvizét a kavicságyból, a vezetékrendszer kiépítése az utolsó kolerajárvány idején kezdődött, azóta is mindössze abból áll a víz kezelése, hogy vas- és mangántalanítják a vízkőképződés megakadályozására, plusz az elöregedett csőhálózatban lévő esetleges fertőzések miatt időnként némi klórt adnak hozzá. Az is kedvező körülmény, hogy Budapest vízellátása két és félmillió emberre készült. Ennél jelenleg közel egymillióval élnek kevesebben a városban, miközben a tudatosabb vízhasználatnak, a takarékos csapoknak és a csöpögtető öntözésnek köszönhetően csökkent az egy főre eső fogyasztás. Vagyis Budapest ellátása biztosítva.”
A baj szerinte az agglomerációban van, ahová túl sokan költöztek, de az infrastruktúrát ehhez nem fejlesztették a megfelelő ütemben.
Szoktam mondani, hogy Solymárra, Szentendrére, Mányba és a hasonló településekre, ahol már most vízkorlátozást vezettek be, ne menjen, akinek kedves az élete.
A vízpazarlás, ami életet is ment
Bardóczi szerint sok vizet pazarlunk el, de nemcsak a lakosság, hanem a csőhálózatunk is: a betöltött ivóvíz negyede elszivárog.
Aminek egyetlen, ám annál nagyobb előnye, hogy ez a szivárgó víz tartja életben a város nagy fáit, melyeket nem tudunk öntözni, hiszen a bőven a burkolat alatt húzódó gyökereik számunkra elérhetetlenek.
Elmondása szerint a város vízhálózata sürgős felújítára szorul, miközben a Fővárosi Vízműveknek – főként a rezsicsökkentés miatt – nincs erre pénze.
„Pedig legalább az útfelújításokat össze kéne kötni a csőcserékkel. Ehhez képest akkora a pénzhiány, hogy bent hagyják az öreg csövet, vissza az aszfalt, és lehet, a következő hónapban már törik is a megbolygatott földben a vízmű, s lehet megint bontani”.
Az interjú még számos témát érint, a facsemete locsolási programtól kezdve a parkosítások eredményein át a méhlegelőkön keresztül egészen odáig, hogy mely fafajták élhetik túl a következő évek rendkívüli felmelegedését.