1926. augusztus 13-án Biránban egy gazdag kubai földbirtokosnak hajadon szolgálóleányától fia született: Fidel Alejandro Castro Ruz. Szülei később összeházasodtak, és lett még hat gyerekük. Az apa Spanyolországból vándorolt be, az anya szintén spanyol földről, a Kanári-szigetekről származott.
Jezsuiták nevelték a fiút az ország legjobb gimnáziumaiban. Amikor leérettségizett, éppen véget ért a szegényparaszti családból jött Fulgencio Batista első elnöki ciklusa, melynek kezdetén, 1940-ben elfogadták Latin-Amerika legdemokratikusabb, számos polgári és szociális jogot rögzítő alkotmányát. Ez volt érvényben, amikor Castro 1945-ben a havannai egyetem joghallgatójaként bekapcsolódott a közéletbe.
Belevetette magát az antiimperialista diákmozgalmakba. 1946-ban húszévesen nagy beszédet mondott a korrupt és karhatalmi erőszakra támaszkodó kormány ellen, a szónoklat felkerült a napilapok címoldalára.
1947-ben belépett a baloldali populista, nacionalista, ellenzéki Ortodox Pártba. Amikor az elnök bűnbandák vezéreivel erősítette meg az állami karhatalmat, a diákmegmozdulások hevesebbé és erőszakosabbá váltak. Castrót halálos fenyegetésekkel igyekeztek rábírni, hogy hagyja el az egyetemet. Ő ehelyett beszerzett magának lőfegyvert és felfegyverzett barátokkal vette körül magát. Egyes Castro-ellenes emigránsok szerint embert is öltek, de erre bizonyíték nincs.
Amikor a karhatalmisták megöltek egy főiskolás diákot, a tiltakozások föllángoltak, elszabadult az erőszak. Castrót is alaposan helybenhagyták.
Út a forradalomhoz
1947-ben expedíciót terveztek a Dominikai Köztársaságba, hogy megdöntsék a térség legkegyetlenebb diktátorának, Rafael Trujillónak a hatalmát. Természetesen Castro is benne lett volna az akcióban. Az expedíciót Rámon Grau kubai elnök Harry Truman amerikai elnök nyomására megakadályozta.
A következő évben Kolumbiába utazott egy diákcsoporttal, ahol a baloldali vezető, Jorge Gaitán meggyilkolása után összecsaptak a konzervatívok és a baloldali liberálisok. A diákok a liberálisok oldalán igyekeztek hasznossá tenni magukat. Castro például fegyvert lopott számukra egy rendőrörsről.
Castro a diákmozgalmakban és az Ortodox Pártban eltöltött évek során egyre közelebb került a marxista tanokhoz. Kuba alapvető problémáit már nem a korrupcióban és a hatósági erőszakban látta, hanem a kapitalista kizsákmányolásban, a „burzsoázia diktatúrájában”. Járta Havanna nyomornegyedeit és antirasszista akciókban vett részt.
Gyerekek Havanna egyik utcáján 1950-ben
AFP
Az Ortodox Párt és a kommunisták közös mozgalma, a Szeptember 30. Mozgalom szócsöveként 1949 novemberében nagy beszédben leplezte le a kormány és a gengszterbandák titkos megállapodását, megnevezve a bandavezéreket. Menekülnie kellett. Néhány hetet az Egyesült Államokban töltött. Visszatérése után egy ideig nyugton maradt, a tanulmányaira koncentrált, és 1950-ben megszerezte a diplomáját.
Jogi pályáját azzal kezdte, hogy szegények ügyeit képviselte. Anyagilag tönkrement, bútorait elvitték, az áram nélkül maradt feleségével és apró gyermekével. Jómódhoz szokott felesége gyötörte. Egy erőszakba torkollott akció után le is tartóztatták.
Ezután inkább a konszolidált politikai életben próbálta megtalálni a helyét. Annál is inkább, mert a pártja jó kilátásokkal várhatta az 1952-es választásokat. Az Ortodox Párt vezére, Eduardo Chibás volt az elnökválasztás esélyese. Ő azonban 1951 augusztusában élő rádióadásban agyonlőtte magát, miután figyelmeztette a hallgatóságot, hogy Batista a választások előtt puccsal fogja megszerezni a hatalmat.
Castro jelen volt pártvezére öngyilkosságánál.
A puccs valóban bekövetkezett, a választások elmaradtak. Az Egyesült Államok Batista mögé állt. A puccs után néhány héttel Dr. Castro jogász kiszámította, hogy amit Batista és társai tettek, az az ország törvényei szerint 108 év börtönbüntetéssel honorálandó, és számításait egy beadvány formájában a legfelsőbb bíróság figyelmébe ajánlja.
Miután beadványát nem méltatták figyelemre, földalatti szervezetet hozott létre, embereket toborzott, fegyvereket gyűjtött a diktatúra fegyveres megdöntésére készült.