1968-ban járunk, a polgárjogi mozgalmak fénykorában, amikor a középosztály attól retteg, hogy elveszíti befolyását, ezért a politikusok egy önző szélhámosra hallgatnak…
Rendszerint Mike Judge remek szatíráját szoktuk emlegetni, ha a Donald Trump vezette Amerikáról van szó, hiszen a 2006-os Hülyék Paradicsoma valóban sok mindent megjósolt a vásári bazárrá lealacsonyult elnöki hivatalról, az érdemi politika hiányáról és arról, hogy a legkevésbé iskolázott, legkönnyebben befolyásolható tömegek dönthetik el a választásokat. Csakhogy az értékek nélküli politizálásról, a hitvány opportunizmusról és a felelőtlen ígérgetésről jóval korábban született egy másik film, ami még hátborzongatóbban idézte meg a jövőt.
Forrás: American International Pictures
Újabb jóslat vált be a Hülyék Paradicsoma című filmből
Mike Judge, a Beavis és Butthead megalkotója sem gondolhatta, hogy 20 évvel ezelőtti jóslata múlt hétvégén beválik.
Az 1968-os Wild in the Streets az ún. exploitation filmek sorához tartozott, amelyek sok erőszakkal meztelenséggel és harsánysággal hívták fel magukra a figyelmet. Rendezője az a Barry Shear, akinek A 110. utca (1972) című munkája maradt igazán emlékezetes, az is főleg a zenéje miatt, ami később aJackie Brownból (1997) köszönt vissza. A film hőse Max Frost (Christopher Jones), egy popsztár, aki rideg, középosztálybeli családban nőtt fel, és aki már fiatalon a szadizmus jeleit mutatta. Amikor maga mögött hagyja szüleit, felrobbantja a házat, és felgyújtja apja autóját. Max, aki drogokban is utazik, rendkívül népszerű zenésszé válik, és egy szélhámosokból álló kísérettel és egy Trumpéhoz hasonló átláthatatlan üzleti birodalommal büszkélkedhet. Egy ízléstelen kastélyban él végtelen fényűzéssel, amely vetekszik a Mar-a-Lagóval, és Trumphoz hasonlóan több gyermeket nemzett számos nővel, akik közül egyiket sem kedvel.
Forrás: American International Pictures
Max hírnevének köszönhetően támogatja egy szenátorjelölt (Hal Holbrook) kampányát, aki a fiatalok szavazatainak mozgósítására törekszik azzal, hogy megígéri, leszállíttatja a szavazati korhatárt 21-ről 18 évre. Csakhogy Max mindent a feje tetejére állít, és ő maga indul az elnökválasztáson, menet közben írva át a törvényeket,
növekvő népszerűsége miatt pedig a legtöbb politikus a talpnyalója lesz – aki nem, azt ellehetetleníti.
Azzal, hogy azt javasolja, a korhatárt a szavazáson 14 évre kell leszállítani, meg is nyeri a választásokat, miközben szó szerint megrohamozza a Capitoliumot – ezt a hasonlóságot is kipipálhatjuk –, de a napi politika untatja. Az Egyesült Államokat kilépteti a nemzetközi szervezetekből, és csakis a testi örömökre összpontosít – és pont ez lesz a veszte.
A Wild In the Streets a polgárjogi mozgalmak és a politikai merényletek korában került a mozikba, és a középosztály azon félelmére épített, hogy az erősödő ellenkultúra, a fiatalok kiragadhatják a kezükből az irányítást, de megjósolta azt is, milyen károkat okozhat az elvtelen, haszonorientált politizálás is, és ez a tanulság, illetve a különös hasonlóság az, ami ma is emlékezetessé teszi. A főhős kíséretének egyik tagját egyébként a felismerhetetlenül fiatal Richard Pryor alakítja.
Forrás: faroutmagazine.co.uk
Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!