Miközben a neobankok világszerte átlépték az egymilliárdos regisztrált ügyfélszámot, a lakossági számlák és a tartós megtakarítások több mint 85 százaléka továbbra is a tradicionális bankóriásoknál pihen – mutatnak rá a McKinsey és a Boston Consulting Group friss kutatásai. A lenyűgöző felhasználói élmény tehát önmagában még nem csinál bankot.
A tíz évvel ezelőtti pénzügyi szektor lassított felvételnek tűnhet a mai állapotokhoz képest. A hagyományos univerzális bankok évtizedes, nehézkes IT-rendszereken – sok esetben még az 1980-as évekből maradt rendszereken – ültek, miközben kiterjedt fiókhálózataik fenntartása óriási tőkét emésztett fel. Ezt a helyzetet és az innovációs lehetőséget kihasználva jelentek meg a neobankok.
hirdetés
X
A környezet tökéletes volt: az alacsony, sőt, sokáig nulla százalékos kamatkörnyezetben a kockázati tőkealapok szinte ingyen szórták a pénzt a növekedési sztorikra. A cél egyértelműen az ügyfélszerzés volt, szinte függetlenül a megtérüléstől. A digitális kihívók – élükön a ma már több mint 75 milliós ügyfélszámmal rendelkező Revoluttal, a 110 milliós brazil Nubankkal, vagy éppen a német N26-tal – felrobbantották a piacot.
Egyértelmű volt a csábítás: háromperces számlanyitás a kanapéról, zéró számlavezetési díj, piaci középárfolyamos devizaváltás és ingyenes nemzetközi utalások, mindez megfejelve színes, letisztult grafikonokkal a havi kávéköltésekről.
A tradíciókba kövült bankszektor tehetetlennek tűnt. Az elemzők ekkor a fiókhálózatok teljes kihalását és a százéves bankmárkák eltűnését jósolták. Aztán megérkezett az inflációs hullám, a jegybankok elkezdték emelni a kamatokat, a kockázati tőke csapja pedig egyik napról a másikra elzárult. A narratíva megváltozott.
Az N 26 kártyája és applikációja
Fotó: dpa/picture alliance via Getty I / picture alliance
A hordó alja és a tőke igazi ára
Amikor a pénz újra drága lett, a befektetők már nem az ügyfélszám-grafikonok meredekségét vizsgálták, hanem a profittartalmat és a pénzügyi alapmutatókat. Ekkor derült ki, hogy a fintech-appok zseniálisak a felhasználószerzésben, de csapnivalóak a profitszerzésben. A probléma gyökere az ügyfelek életciklus-értékének és megszerzési költségének arányában rejlett. Legalábbis az elején.
Az ügyfélszerzési olló hatalmasra nyílt: a neobankok rendkívül olcsón, mindössze 5–15 dolláros ügyfélszerzési költséggel tudtak beszervezni egy digitális bennszülöttet, míg egy hagyományos bank akár 150–300 dollárt is elköltött a marketingre és az adminisztrációra egyetlen ügyfél megszerzéséért.
Ezzel párhuzamosan tátongott egy hatalmas bevételi szakadék is: az egy ügyfélre jutó átlagos éves bevétel a neobankoknál sokáig alig érte el a 45–60 dollárt, míg a klasszikus bankoknál ugyanez a mutató 300 és 500 dollár között mozgott.
Miért alakult ki ez a különbség? A válasz a lakossági magatartásban gyökerezik. A fogyasztók imádták a neobankokat utazáshoz, hétvégi éttermi fizetésekhez, online vásárlásokhoz és kísérleti kripto-tranzakciókhoz. Ugyanakkor a fizetésüket nem ide kérték, nem itt vették fel a 25 éves lakáshitelt, és a tartós megtakarításaikat sem a felhőben úszó applikációban tartották.
A banki profit oroszlánrészét ugyanis a nettó kamatmarzs adja. A hagyományos bankok óriási, olcsó betétállományon ülnek, amit magasabb kamatok mellett tudnak kihelyezni hitelekbe. A fintech-cégek eközben sokáig csak a tranzakciós kártyadíjakból próbáltak megélni, ami a szabályozási korlátok miatt önmagában képtelen eltartani egy pénzintézetet. A kihívóknak volt egy magas ügyfélszámú, alacsony díjas, mérsékelt betétállományú, hitel nélküli gyorsan skálázódó modellje, míg a bankok alacsonyabb felhasználói élmény mellett, magas üzleti marzzsal, hitel- és betétfüggően termelték a stabil profitot.
Miért nem dől össze a klasszikus banki modell?
Ahhoz, hogy megértsük a status quo fennmaradását, a pénzügyi infrastruktúra mélyére kell néznünk. Három olyan védelmi bástya létezik, amelyek sokszor még mindig a bankokat helyezik előtérbe a fintechekkel szemben.
Hitelezés: a bankolás lényege nem a kártyás fizetés feldolgozása, hanem a kockázatvállalás és a tőkealokáció. Egy többszáz milliárd forintos vállalati beruházást, egy komplex projektfinanszírozást vagy egy évtizedekre szóló lakáskölcsönt nem lehet pusztán algoritmusok alapján, mérlegháttér nélkül nyújtani. A bankok szabályozott tőkemegfelelési mutatói és a jegybanki likviditási pufferek biztosítják a rendszer folyamatosságát még egy gazdasági válság idején is.A pénzügyekben a bizalom a legkeményebb valuta: az ügyfelek döntő többsége lélektanilag éles határt húz a költőpénz és a vagyon között. Egy váratlan piaci pánik vagy rendszerszintű bizonytalanság esetén az emberek azonnal a szigorúan védett, állami betétbiztosítással (az európai OBA-val) rendelkező, évszázados múlttal bíró intézményekhez fordulnak.Compliance: azaz szabályozás és megfelelés. A szabályozó hatóságok (itthon az MNB) nem tesznek különbséget aközött, hogy egy pénzintézet székhelye egy üvegpalotában vagy egy trendi co-working irodában van. A pénzmosás elleni küzdelem, a szankciós szűrések és az ügyfélátvilágítási kötelezettségek óriási adminisztratív és pénzügyi terhet rónak a cégekre. Amint egy fintech eléri azt a méretet, ahol már bankként működik, pontosan ugyanazokkal a bürokratikus költségekkel szembesül, mint a riválisai.
Fotó: Getty Images / KevinAlexanderGeorge
Amikor a két világ egymásba csúszik
Ahelyett, hogy a fintech elpusztította volna a tradicionális bankokat, a szektorban egy mélyreható szerkezeti átalakulás zajlik. Ráadásul mindkét irányban: a bankoknál és a fintecheknél is.
A piacvezető neobankok felnőnek, sőt, bankká válnak. Felismerték, hogy a tisztán tranzakciós modell a csődbe vezet. Ezért az elmúlt években agresszív engedélyeztetési stratégiába kezdtek: banki licenceket szereztek, betétbiztosítási rendszerekhez csatlakoztak, és rohamtempóban fejlesztik a saját hiteltermékeiket. A latin-amerikai Nubank erre a legjobb példa: miután a lakossági hitelkártyák és személyi kölcsönök piacán domináns pozíciót szerzett, a szektor egyik legprofitorosabb szereplőjévé vált, megmutatva a többieknek a kiutat.
A Revolut szintén szerzett banki engedélyeket, és próbálja a lakossági betéteket magasabb marzsú termékekké transzformálni. Itthon is már banknak számít a Revolut, és székhellyel is rendelkezik a vállalat. Sőt, a hitelezés területén is vannak tervei a fintechnek, Litvániában már lehet felvenni kisösszegű kölcsönöket az alkalmazáson keresztül.
A tradicionális szereplők sem nézték tétlenül a piaci részesedésük morzsolódását: leporolják a régi működési megoldásokat. Tőkeerejüket kihasználva felhőalapú architektúrákra állnak át, lecserélik a több évtizedes törzsrendszereiket, és olyan mobilélményt építenek, amely sok esetben már felveszi a versenyt a neobankokéval. A felvásárlási hullám is elindult: ha egy nagybank nem tud házon belül elég gyorsan innoválni, egyszerűen felvásárolja a sikeres fintech-startupokat a technológiával és csapattal együtt.
Zseniális, de mégis mire jó?
A piacon sok olyan termék születik, amelybe az alapítók beleszeretnek, de a technológia nem old meg valóban égető ügyfélproblémákat. A startupvilág klasszikus csapdája, hogy a csapat belső köreiben magától értetődőnek tűnik a termék zsenialitása, miközben a felhasználó számára nem világos, miért kellene váltania a megszokott megoldásról. Márpedig a pénzügyekben a váltás önmagában költség, kockázat és mentális teher – ezt az alaptézist még a pénzügyi szektor is kénytelen elfogadni.
A szokások nem egyszerűen rossz beidegződések. Épp ellenkezőleg: a legtöbb esetben hatékonyak, mert csökkentik a döntési terhet. A felhasználó számára tehát a kérdés nem úgy merül fel, hogy van-e jobb megoldás, hanem úgy, hogy megéri-e feladni azt, ami már ismert, biztonságos és kevés figyelmet igényel – mondta Szászi Barnabás, az ELTE Viselkedéstudományi Laborjának vezetője egy korábbi eseményen.
Ezért a fintech-terjedés kulcsa sokszor nem a meggyőzés, hanem a viselkedés apró elmozdítása: előbb el kell érni, hogy a felhasználó egyszer kipróbáljon valamit, és csak utána kezd átalakulni a hozzáállása.
Élmény vagy mérleg?
Felváltják-e a fintech-alkalmazások a hagyományos bankokat? A válasz: önmagukban nem, de a régi típusú bankolás a korábbi formájában megszűnik létezni.
A jövő győztesei nem azok a tisztán szoftveres cégek lesznek, amelyek azt hiszik, hogy a bankolás csupán dizájn kérdése, és nem is azok a vaskalapos bankóriások, amelyek szerint az ügyfelek még mindig szívesen járnak fiókokba papírokat aláírni (persze itt a szabályozónak is van bőven feladata).
A jövőt azok a szereplők uralják majd, akik a fintech sebességét és rugalmasságát képesek kombinálni a tradicionális bankrendszer sziklaszilárd tőke- és bizalmi hátterével.
Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
