Majka az elmúlt napokban egészségi állapota miatt került nehéz helyzetbe: a rapper makacs torokgyulladással állt színpadra az idei Sziget fesztiválon, majd később lemondta hétvégi fellépéseit, hogy a gyógyulására koncentrálhasson. Most egy újabb koncertje marad el, igaz, ezúttal nem a betegsége miatt.
A népszerű előadó a tervek szerint augusztus 18-án, kedden lépett volna fel Keszthelyen, a Keszthelyi Városi Sporttelepen. A háromnapos Nyárbúcsú koncertsorozatot azonban a szervezők végül lefújták az időjárási körülmények miatt. Az eseményen Majka mellett Horváth Tamás és Beton.Hofi is színpadra állt volna.
Majka a Szigeten még betegen is vállalta a fellépést. A koncert alatt jól láthatóan küzdött a hangjával, folyamatosan köhögött, és a torka is fájt. A rapper maga is elmondta a közönségnek, hogy nincs jól, ennek ellenére végigcsinálta a másfél órás koncertet. Több alkalommal a közönség, illetve Veres Mónika, azaz Nika segítségére is szüksége volt a hangosabb éneklésnél. A hétvégére tervezett koncertjeit azonban már nem vállalta. Közleményben jelezte, hogy az egészségi állapotára tekintettel a gyógyulására szeretne koncentrálni.
(Forrás: Olajos Piroska / Fotocentral)
A keszthelyi koncertsorozat elmaradásának hátterében viszont az időjárás áll. A FanaticEvent Produkciós Iroda már augusztus elején jelezte, hogy az előrejelzések szerint jelentős csapadék érkezhet az augusztus 17-i hétre. A szervezők szerint a helyszín egy lápos területen található, amely esőzés után jelentősen felázhat és instabillá válhat.
Az előttünk és mögöttünk álló szélsőségesen aszályos időszak után az augusztus 17-ei hétre nagy eséllyel csapadékot prognosztizálnak az időjárást előrejelző oldalak. Emiatt olyan szervezési nehézséggel szembesültünk, amely sajnos nem teszi lehetővé a rendezvény biztonságos megvalósítását.
A szervezők hozzátették: a fellépők, a stáb és a közönség biztonsága mindennél fontosabb, ezért döntöttek a rendezvény törlése mellett. A talaj állapota miatt ugyanis a színpad és a koncerttechnika biztonságos felépítése és bontása sem lett volna garantálható. A megvásárolt jegyek teljes árát a vásárlás helyén és módján térítik vissza. A szervezők ugyanakkor jelezték, hogy a nyári szabadságolások miatt a visszatérítés a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe.
Megfenyegették
Majka pár héttel ezelőtt az erdélyi fellépését egy életveszélyes fenyegetés miatt mondta le. A rapper az utóbbi években igen erősen kiállt a politikai véleménye mellett, számos közélettel kapcsolatos posztot közzétett. Egy ideje már a Fidesz ellen szólalt fel, ami miatt a propagandamédia célkeresztjébe került, több lejárató cikk is született vele kapcsolatban. Függetlenül a rendszerváltástól, a mai napig oszt meg bejegyzéseket politikai témában – ahogy posztjában is írta, minden bizonnyal emiatt fenyegették meg.