Magyarország gáztárolói jól állnak, a téli ellátás biztosítottnak látszik, mégis maradt az új kormány szerint egy olyan kockázat, amelynek az árát végül a költségvetés, a vállalkozások és akár a családok is megfizethetik. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerint ugyanis miközben az előző kabinet gondoskodott arról, hogy elegendő földgáz legyen az országban, a tél legkritikusabb időszakára már nem gondoskodott az árak bebiztosításáról.
A miniszter közösségi médiában közzétett bejegyzése szerint a tárolókban jelenleg annyi földgáz van, amennyi a téli fogyasztás közel 70 százalékát fedezné, a fűtési szezon kezdetére pedig ez az arány megközelítheti a 90 százalékot. Ehhez társul a hazai kitermelés és a több irányból érkező import. Vagyis – legalábbis mennyiségi szempontból – nincs ok aggodalomra. Csakhogy a földgázpiacon nem kizárólag az számít, van-e elegendő gáz. Legalább ilyen fontos kérdés, hogy mennyibe kerül.
És itt kezdődik a történet. Kapitány István állítása szerint az előző kormány mindössze 2026 végéig kötötte le előre a földgáz árát. A tél leghidegebb – jellemzően legdrágább – hónapjaira már nem biztosított árakat, éppen arra az időszakra maradt fedezetlen az ország, amikor a fogyasztás a legmagasabb, a piac pedig a legkiszámíthatatlanabb lehet.
Az energiapiacon az előre rögzített ár szerinte éppen az ilyen helyzetek kockázatát hivatott mérsékelni.
A miniszter ezt a fix kamatozású hitelhez hasonlította: a kiszámíthatóságnak ára van, cserébe kisebb az esélye egy váratlanul érkező, súlyos számlának. Kapitány István elmondása szerint a kormány szakemberei ezért most egy, a teljes gázévet lefedő árlekötési stratégián dolgoznak. A kérdés azonban túlmutat azon, hogyan készül fel Magyarország a következő télre. A történet arról is szól, hogyan vásárol gázt az ország, milyen kockázatokat vállal közben, és végső soron mennyibe kerül mindez.
De nézzük a részleteket. Cikkünk elkészítéséhez több nemzetközi energetikai szakértővel is beszélgettünk. A téma erősen átpolitizált, ezért forrásaink – annak érdekében, hogy álláspontjukat kötöttségek nélkül fejthessék ki – névtelenséget kértek.
Nem az a kérdés, lesz-e gáz
A lakossági földgázpiac működésének megértéséhez egy sajátos hazai adottságból érdemes kiindulni. A rezsicsökkentés bevezetése óta a lakosságot lényegében egyetlen kereskedő, az állami MVM látja el energiával. A vállalati energiapiac ettől eltérően működik, a kereskedők magatartása és az általuk kínált termékek között azonban számos olyan párhuzam van, amely segít megérteni azt is, mi történik a lakossági oldalon.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mikor töltik fel a gáztárolókat, és mikor kezdik el nagyobb mennyiségben felhasználni az ott felhalmozott készleteket. Ezt mindenekelőtt az időjárás, azon belül is a hőmérséklet határozza meg. A gázipar hagyományosan két dátum köré szervezi ezt a ciklust: október 1. és április 1. környékén állítják át a tárolókat betárolásról kitárolásra, illetve fordítva. Ez sokáig azért működött jól, mert a naptár viszonylag pontosan követte az évszakok változását.
A globális felmelegedéssel azonban a nyári időszak vége egyre későbbre tolódott, szeptember pedig gyakran még kifejezetten meleg hónap.
Emiatt előfordulhat, hogy október elején még nincs szükség a kitárolás megkezdésére, a feltöltés pedig tovább folytatható. Az október 1-jei dátumot ezért bizonyos rugalmassággal lehet kezelni. Ennek természetesen az ellenkezője is megtörténhet. Ha a szokásosnál korábban érkezik rendkívüli hideg, gyorsan meg kell kezdeni a kitárolást. Mindenesetre október 1. továbbra is fontos tájékozódási pont, nagyjából erre az időszakra kell megfelelő készletszintet elérni.
Magyarország ebből a szempontból kedvező helyzetben van, mert jelentős gáztárolói kapacitással rendelkezik. Ezért az ellátás biztosítása nem jelent különösebb kihívást, a vezetékrendszerből érkező és a már betárolt földgáz együttesen akár egy szélsőségesebb telet is képes lehet kiszolgálni. A valódi kérdés nem az, hogy lesz-e elég gáz október 1-jére. Sokkal inkább az, hogy mennyibe kerül majd ez a gáz az MVM-nek, és végső soron milyen áron jut el a fogyasztókhoz.
Gázt venni egy dolog, az árát bebiztosítani egy másik
Most lépjünk a következő ponthoz, hiszen az előbb említettek megértéséhez érdemes megnézni, hogyan lehet földgázt vásárolni. A piacon leegyszerűsítve két alapvető terméktípussal találkozhatunk.
Az egyik valamilyen tőzsdei indexhez kötött konstrukció: ilyenkor az index mozgása határozza meg annak a földgáznak vagy villamos energiának az árát, amely végül megjelenik az energiaszámlán.
A másik lehetőség a fix ár. Ebben az esetben már a vásárláskor megállapodnak egy meghatározott árban, amelyet – bizonyos toleranciasáv, vagyis a megengedett plusz-mínusz fogyasztási küszöbök betartása mellett – később is ugyanazon a szinten lehet tartani.
A két konstrukció azonban nem két egymástól független világ.
A fix árakat is a tőzsdei folyamatokból számítják: az aktuális piaci ár, a jövőbeni árak várakozásait tükröző úgynevezett forward görbe, valamint a súlyozott fogyasztási átlag egyaránt szerepet játszik a kialakításukban. A fix és az indexált ár ezért végső soron ugyanahhoz a piachoz és annak jövőre vonatkozó várakozásaihoz kapcsolódik.
Itt válik különösen fontossá, hogy egy energiakereskedő milyen hosszú időre előre biztosítja az árakat. Sem a háztartások, sem az ipari vállalatok nem egy-két éves időtávban léteznek, egy család jó eséllyel nyolc év múlva is használ majd földgázt, egy vállalat pedig szintén hosszabb időre tervezi működését. Ebből következően az árkockázatok fedezésének is jóval hosszabb időhorizonton kellene működnie.
Magyarországon azonban sajátos gyakorlat alakult ki. A lakossági fogyasztáshoz kapcsolódó fedezeti pozíciókat legfeljebb az adott választási ciklus végéig építik ki. A fedezési stratégia időtávja lényegesen rövidebb annál, mint ameddig maga a fogyasztás biztosan fennmarad, És ez az igazi húsbavágó probléma.
A hosszabb távú kiszámíthatóság megteremtésére a szakértők szerint a vállalati piacon már vannak megoldások. Éppen ezért vezettek be amerikai kereskedési indexhez kapcsolódó terméket (Henry Hub), amelynek segítségével a fogyasztók hosszabb futamidejű fedezeti pozíciókat felvehetnek. Az európai indexek esetében ugyanis általában csak egy-két évre előre lehet megfelelő pontossággal fedezeti pozíciókkal fixálni az árat; az új konstrukció célja ezzel szemben az, hogy az ipari fogyasztók ennél hosszabb időre is képesek legyenek csökkenteni az árkockázatukat.
A hosszabb távú fedezetek elmaradása is hozzájárult ahhoz a rendkívül nagy rezsihiányhoz, amely az energiaár-válság idején kialakult. Most pedig ismét hasonló kockázat rajzolódik ki. Az iráni konfliktus következtében a földgáz árszintje jelenleg nagyjából kétszerese annak, ahol a konfliktus kirobbanása előtt állt. Ha erre az időszakra nincs megfelelő árkockázati fedezet, akkor az áremelkedés közvetlenül megjelenhet az ellátás költségeiben is.
A gázpiac nem igazodik a választási ciklusokhoz
Az elmúlt években alapvetően megváltozott az a piaci környezet, amelyben az ilyen döntéseket meg kell hozni. Ha egy hosszabb időszak energiaár-görbéjét nézzük, sokáig viszonylag nyugodt kép rajzolódott ki. A földgáz ára lassan, kisebb kilengések mellett mozgott. Egy ilyen piacon kevésbé kritikus kérdés volt, hogy egy kereskedő vagy egy állami szereplő milyen messzire előre fedezi az árkockázatát. A Covid, majd az energiaválság azonban megmutatta, mennyire gyorsan megváltozhat ez a helyzet.
Már nem lehet abból kiindulni, hogy a földgáz árának fedezetlenül hagyása csak korlátozott kockázatot jelent. Ha ugyanis az árak hirtelen elszállnak, miközben a már rögzített pozíciók néhány héttel vagy hónappal később kifutnak, az állam rövid idő alatt teljesen ki lehet szolgáltatva az aktuális piaci áraknak. Ha ilyen helyzetben még rövid ideig rendelkezésre állnak korábban felvett fedezeti pozíciók, utána viszont már nem, akkor a következő kormány rendkívül gyorsan szembesülhet azzal, hogy a lakossági energiaellátás költségeit már az elszállt piaci árak határozzák meg.
Éppen ezért az energiabeszerzést nem lenne szabad a választási ciklusok logikájához igazítani.
Ahogyan egy felelős vállalatvezető sem csak a következő egy-két évre gondoskodik cége működéséről, az államnak is hosszabb időtávban kellene kezelnie a lakossági energiaellátás kockázatait. Ezt megkönnyíti, hogy a háztartások földgázfogyasztása bizonyos keretek között jól becsülhető. A fogyasztás rugalmatlan, nagymértékben a hőmérséklettől függ, vagyis megfelelő modellezéssel előre jelezhető, hogy nagyságrendileg mekkora mennyiségre lesz szükség.
Erre lehetne felépíteni egy több évre előre kidolgozott fedezési politikát, amely mérsékelné annak veszélyét, hogy egy piaci sokk éppen egy fedezetlen időszakban éri az országot.
Vagyis a stratégiának kormányokon és választási ciklusokon átívelően kellene működnie. De meg lehetett volna előre kötni a következő tél árát is? Technikailag ennek a lehetősége is megvolt. Az előző kormány rögzíthette volna előre a januári, februári és márciusi földgázárakat. Az európai gázindexek nagyjából két évre előre kellően likvidek ahhoz, hogy ezen az időtávon pontos árképzéssel lehessen számolni.
A kereskedők segítségével a határidős jegyzések időtávja akár három-négy évre is kitolható, így hosszabb futamidőre is létrehozhatók fedezeti pozíciók. Nem az lenne a cél, hogy egyetlen pillanatban, egyetlen áron rögzítsék évekre előre a teljes lakossági gázfogyasztás költségét. Ehelyett egy három-négy évre előretekintő fedezési stratégiának különböző időpontokra és időtávokra felépített pozíciókkal kellene rendelkezni. Ez tehetné kiszámíthatóbbá a lakossági energiaellátás költségeit.
Ennek azért is van jelentősége, mert a gáz tényleges beszerzési költsége és az az összeg, amelyet a háztartások végül kifizetnek, nem ugyanaz. Így pedig a lakossági rezsicsökkentés mértéke határozza meg, hogy a tényleges energiaköltségből mennyi jut a fogyasztókra, és végül mekkora teher marad az államnál.
A hosszú távú orosz szerződés sem jelent fix árat
Ezen a ponton kerül képbe a hosszú távú orosz gázszerződés. Első pillantásra ugyanis adódhat a következtetés: ha Magyarországnak hosszú távú szerződése van a földgáz beszerzésére, akkor miért kell külön évekre előre gondoskodni az árak fedezéséről? A szakértők szerint azért, mert két különböző kérdésről van szó.
A hosszú távú szerződések jellemzően nem fix áras megállapodások, hanem valamely tőzsdei indexhez kötődnek.
Vagyis attól, hogy a szükséges földgáz mennyisége hosszabb időre biztosított, annak ára továbbra is együtt mozoghat a piaccal. Ha egy konfliktus vagy energiaválság hatására a tőzsdei árak hirtelen megugranak, akkor az indexált szerződés alapján fizetendő összeg is jelentősen emelkedhet. Ez a különbség alapvető: a földgáz megvásárlása biztosíthatja a szükséges mennyiséget, de önmagában még nem feltétlenül kezeli annak árkockázatát. Pontosan erre szolgálnak a fedezeti pozíciók.
A két lehetőséget nem érdemes úgy szétválasztani, mintha földgázt vagy hosszú távú szerződéssel, vagy a tőzsdén lehetne vásárolni. A kettő ugyanis összekapcsolódhat: egy hosszú távú szerződés ára is kötődhet valamely tőzsdei indexhez, miközben az ebből fakadó árkockázatot külön fedezeti pozíciókkal lehet mérsékelni. Ezeket a tényleges fogyasztáshoz és a vállalni kívánt kockázat mértékéhez lehet igazítani.
Egyébként a fizikai ellátás és az árkockázat közötti különbség Németország példáján is jól látható. Erről korábban már több cikkünkben is foglalkoztunk. A németeknél az alacsonyabb betárolt mennyiség miatt akár fizikai ellátási probléma is kialakulhat, miközben az állam nem akarja arra kényszeríteni a nagy energiakereskedőket, hogy azonnal kezdjenek jelentős beszerzésekbe. Egy ilyen állami beavatkozás ugyanis önmagában is felhajthatná az árakat: ha egy nagy kereskedőt köteleznének arra, hogy rövid idő alatt jelentős mennyiséget vásároljon, a piac ezt is beárazhatná.
Azonban ehhez fontos hozzátenni egy másik szempontot. Egy olyan ország, amely ténylegesen hozzáfér a világpiaci LNG-hez, bizonyos fizikai és infrastrukturális korlátokon belül szinte mindig képes lesz forrást találni. Németország saját LNG-kapacitásaira, illetve szükség esetén a környező országok LNG-infrastruktúrájára támaszkodva hozzá tud jutni a szükséges földgázhoz. Csakhogy ennek komoly ára lehet.
Ha egy országnak mindenképpen szüksége van a gázra egy olyan pillanatban, amikor a világpiaci árak magasak, akkor kénytelen lesz annyit kínálni érte, amennyi ahhoz szükséges, hogy a rendelkezésre álló szállítmányokat megszerezze. Sokan vitatják azt az állítását, hogy ilyen helyzetben ez szükségszerűen „a legdrágább” forrás lesz, a mögöttes logika azonban egyszerű: ha valamit muszáj megvenni, akkor a vevőnek olyan árat kell fizetnie, amellyel megszerzi azt a többi piaci szereplő elől. Németország tehát hozzá fog jutni a szükséges földgázhoz.
ugyanakkor A kérdés ott sem feltétlenül az, hogy lesz-e gáz, hanem az, hogy milyen árat kell majd fizetni érte.
Mindezek ellenére a fizikai gázellátás miatt a következő időszakban nem feltétlenül Európának kell a leginkább aggódnia. Az áraknál azonban már egészen más a helyzet. A földgáz ára korábban a 80–90, illetve akár 100 euró körüli szintekről egészen 30–30-egynéhány euróig esett vissza. Innen azonban ismét nagyjából megduplázódott. Az ár egy ideig 50 euró környékén talált egyfajta nyugalmi pontot, az iráni konfliktus elhúzódása miatt azonban ismét emelkedni kezdett, és a cikkünk írásánk idején már 60 euró körül oldalazott.
Ez azért fontos, mert innen már egy esetleges geopolitikai enyhülés sem feltétlenül hozna ugyanolyan látványos áresést, mint amilyen emelkedést korábban láthattunk. Még az iráni konfliktus rendeződése esetén is nehéz lenne jelentős árcsökkenésre számítani. Ennek egyik oka az európai tárolók helyzete, illetve az, hogy Európa világpiaci kitettsége időközben megnőtt. Ez lefelé megtámaszthatja az árakat. Felfelé viszont továbbra is jelentős a kockázat.
Minél jobban függ Európa a világpiactól, annál gyorsabban gyűrűzhet be az európai gázárakba egy, akár a kontinensen kívül bekövetkező geopolitikai sokk.
Ha a világ bármely, az energiapiac szempontjából érzékeny térségében történik valami, ami megzavarja a piacot, annak hatása rövid idő alatt Európában megjelenhet. Ez nem minden országot egyformán érint. Ahol alacsonyabb a tárolók feltöltöttsége, és kevesebb földgázt szereztek be előre, ott egy újabb árugrás fájdalmasabb lehet. Ezeknek az országoknak ugyanis éppen akkor kell további mennyiségeket vásárolniuk, amikor a világpiacon már mindenki magasabb árral szembesül.
A rezsicsökkentés elfedi az energia valódi árát
De térjünk vissza Magyarországra. A földgázpiaci történet ezen a ponton egy szélesebb energetikai problémához vezet. Ráadásul ugyanaz a kérdés a villamosenergia-rendszerben is felmerül: mi történik akkor, ha a lakosság által fizetett ár és az energia tényleges piaci költsége elszakad egymástól?
A rezsicsökkentés olyan ösztönzőrendszert alakított ki, amelyben a lakossági fogyasztás lényegében árrugalmatlanná vált. A fogyasztó nem érzékeli, ha az általa használt energia a piacon éppen rendkívül drága.
Ha pedig az ár nem küld jelzést arról, mikor lenne érdemes visszafogni a fogyasztást, akkor a rendszernek más eszközzel kell kezelnie a kiugró terhelést. Ez különösen kritikus lett most Paks miatt a villamosenergia-rendszerben. A szakértők szerint annak kérdése, hogy Magyarországon kialakulhat-e tartós áramkimaradás, olyan összetett energetikai és politikai kockázat, amelyet nem lehet pusztán egy közösségimédia-bejegyzéssel és a lakosság önkéntes fogyasztáscsökkentésére építve kezelni.
Számos szakértő szerint ennél mélyebben kellene hozzányúlni a lakossági fogyasztást meghatározó ösztönzőkhöz, vagyis végig kellene gondolni a rezsicsökkentés jelenlegi működését. Nem feltétlenül arról lenne szó, hogy a lakosságnak általában kevesebb energiát kellene használnia.
A rendszer szempontjából már annak is komoly jelentősége lehetne, ha a fogyasztás egy részét a legkritikusabb órákból más időszakokra lehetne átterelni.
Ennek hatása túlmutatna az egyes háztartások villanyszámláján. A mostani helyzet ugyanis ugyanarra az alapvető problémára világít rá, amellyel a földgáz beszerzésénél is találkoztunk: az energiabiztonság nem pusztán azt jelenti, hogy egy adott pillanatban van-e elegendő gáz vagy villamos energia.
Legalább ennyire fontos, hogy az ország milyen áron jut hozzá, mennyire képes előre tompítani a piaci és geopolitikai sokkok hatását, és milyen eszközökkel tudja a fogyasztást a rendszer lehetőségeihez igazítani. A gáztárolók feltöltöttsége ezért önmagában csak a történet egyik fele. A másik az, hogy ki, mikor és milyen áron fizeti ki a biztonság számláját, és végső soron ez az a kérdés, amely a következő télen igazán húsbavágóvá válhat.
(Borítókép: Kapitány István beszél az Országgyűlés ülésén 2026. július 6-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!