Rita Moreno pályája önmagában is filmtörténet: ő az egyik kevés művész, aki Oscart, Emmyt, Grammyt és Tony-díjat is nyert, vagyis tagja az úgynevezett EGOT-klubnak. Olyan klasszikusokban játszott, mint az Ének az esőben, A király és én vagy a West Side Story, miközben évtizedeken át kellett megküzdenie azzal is, hogy Hollywood latin-amerikai színésznőként szinte kizárólag sztereotip szerepeket kínált neki.
Rita Moreno ötévesen érkezett New Yorkba
Rita Moreno 1931. december 11-én született Rosa Dolores Alverío néven a Puerto Ricó-i Humacaóban, gyermekkorát pedig a közeli Juncosban töltötte. Ötéves volt, amikor édesanyjával New Yorkba költözött. Nem sokkal később táncolni kezdett, tizenegy évesen pedig már amerikai filmek spanyol nyelvű változataihoz kölcsönözte a hangját.
Mindössze 13 évesen mutatkozott be a Broadwayn a Skydrift című darabban. Néhány év múlva egy tehetségkutató Louis B. Mayerhez, az MGM legendás stúdiófőnökéhez vitte. Mayernek annyira megtetszett a fiatal színésznő, hogy szerződést ajánlott neki.
Moreno az ötvenes évek elején sorra kapta a filmszerepeket. Feltűnt az 1952-es Ének az esőben című musicalben Gene Kelly és Debbie Reynolds mellett, majd A király és én című 1956-os klasszikusban is. Csakhogy az álomkarriernek volt egy nagyon sötét oldala is.
Hollywood sztereotip szerepekbe kényszerítette
Moreno később nyíltan beszélt arról, mennyire megalázónak élte meg azokat a karaktereket, amelyeket fiatal latin-amerikai színésznőként ráosztottak. Hollywood az ötvenes években újra és újra egzotikus, erős akcentussal beszélő nőként akarta látni, ráadásul sokszor még csak nem is latin-amerikai karaktereket alakított.
A CBS 60 Minutes című műsorának adott interjújában felidézte, hogy indiánnak, polinéz nőnek és számtalan más, sztereotip módon ábrázolt figurának is beöltöztették. Sok ilyen munkát azért vállalt el, mert egyszerűen nem kínáltak neki mást. Az áttörést végül egy olyan szerep hozta el számára, amelyben először érezte azt, hogy egy latin-amerikai nőnek méltóságot, önálló személyiséget és valódi karaktert adhat. Ez volt Anita a West Side Storyban.
Rita Moreno történelmet írt a West Side Storyval
Az 1961-es West Side Story minden idők egyik legismertebb filmmusicalje lett, Rita Moreno alakítása pedig filmtörténelmi jelentőségűnek bizonyult. Az 1962-es Oscar-gálán ő kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Ezzel ő lett az első latin-amerikai nő, aki színészi kategóriában Oscar-díjat nyert. A film egyébként elképesztő sikert aratott: 11 jelöléséből tízet díjra váltott.
Az ember azt gondolná, hogy egy Oscar után a legjobb hollywoodi szerepek sorban álltak az ajtaja előtt. Moreno esetében azonban éppen az ellenkezője történt. Továbbra is főként ugyanolyan sztereotip karaktereket ajánlottak neki, amelyekből már elege volt. Ezért egy időre hátat fordított a mozifilmeknek, és inkább a színház, illetve a televízió felé fordult.
Oscar, Grammy, Tony és két Emmy is összejött
A döntés végül egyáltalán nem bizonyult rossznak. Moreno 1973-ban Grammy-díjat kapott a The Electric Company című gyerekműsor albumáért, 1975-ben pedig a The Ritz című Broadway-darabban nyújtott alakításával Tony-díjat nyert.
1977-ben a The Muppet Show egyik epizódjáért Emmy-díjat kapott, egy évvel később pedig a The Rockford Filesban nyújtott vendégszerepléséért egy második Emmyt is hazavihetett.
Ezzel Moreno bekerült az EGOT-díjasok rendkívül szűk körébe. A betűszó az Emmy, Grammy, Oscar és Tony nevéből áll, vagyis azok a művészek tartoznak ide, akik az amerikai szórakoztatóipar mind a négy nagy díját megszerezték.
Moreno ráadásul az elsők között teljesítette ezt: a CBS szerint harmadik előadóként jutott el az EGOT-ig.
Hatvan év után újra visszatért a West Side Storyhoz
Talán pályája egyik legszebb fordulata, hogy hat évtizeddel azután, hogy Anita szerepe Oscar-díjat hozott neki, Rita Moreno ismét szerepet kapott a West Side Storyban.
Steven Spielberg 2021-es feldolgozásában már nem Anitát alakította, hanem Valentinát, egy kifejezetten számára létrehozott karaktert. A film executive producereként is közreműködött.
Spielberg számára Moreno egyfajta élő kapocs volt az 1961-es klasszikus és az új szereplőgárda között. És ekkor Moreno már közel járt a kilencvenhez.
Aztán 91 évesen megérkezett a Halálos iramban világába
Az ember aligha gondolná, hogy a West Side Story Oscar-díjas sztárjának pályája egyszer majd Vin Diesel autós akciófilmjeivel keresztezi egymást, pedig pontosan ez történt.
2023-ban Rita Moreno szerepet kapott a Fast X-ben, a Halálos iramban-sorozat tizedik részében. Abuelita Torettót, Dominic, Mia és Jakob Toretto nagymamáját játszotta. A történetnek van egy különösen kedves részlete is: Moreno unokája állítólag személyesen győzködte Vin Dieselt arról, hogy a nagymamájának ott lenne a helye a filmben. A színésznő később elmesélte, hogy unokája máig meg van győződve arról, tulajdonképpen ő szerezte neki a szerepet. Vin Diesel pedig korábban arról beszélt, régóta álma volt együtt dolgozni Morenóval.
A színésznő ugyanebben az évben egy egészen más műfajú produkcióban is feltűnt: szerepelt a Netflix Family Switch című családi vígjátékában Jennifer Garner és Ed Helms oldalán. Vagyis miközben másoknak már az is életmű lenne, amit Moreno harmincéves koráig elért, ő több mint hat évtizeddel később is forgatott.
Rita Moreno decemberben már 95 éves lesz
Rita Moreno 2026. december 11-én tölti be a 95. életévét. Pályája pedig nemcsak azért különleges, mert több mint nyolc évtizeden keresztül jelen tudott maradni egy olyan iparágban, amely híresen gyorsan elfelejti egykori sztárjait.
Az ő történetéhez az is hozzátartozik, hogy a sikerei jelentős részét olyan akadályok ellenére érte el, amelyekkel fehér kollégáinak nem kellett megküzdeniük. Az Oscar sem tüntette el egyik napról a másikra a hollywoodi előítéleteket, Moreno azonban nem hagyta abba a munkát. Talán ezért is különösen találó, ahogyan egyszer saját magát jellemezte: nem keménynek tartja magát, hanem ellenállónak. Olyannak, aki újra és újra fel tud állni a padlóról, bármi is történjék.
Fotó: Frazer Harrison/Getty Images