Egy friss tanulmány alapján új módszerrel próbálják feltérképezni az Indonézia körüli korallzátonyokat pusztító robbantásos halászatot – számol be az IFLScience. Brit és indonéz kutatók víz alatti mikrofonokat és gépi tanulást alkalmaztak, adataik alapján pedig arra jutottak, hogy a vizsgált térségben évente akár 8500 detonáció is történhet. Ez átlagosan 62 percenként egy robbantást jelent.
A robbantásos halászat során a halászok robbanóanyagot dobnak a vízbe. A detonáció lökéshulláma elpusztítja vagy elkábítja a közelben lévő halakat, így a halászok könnyen begyűjthetik őket, a módszer azonban a korallzátonyokat is súlyosan károsítja, ezért számos országban tiltott.
A zátonyok az óceánfenék kevesebb mint 1 százalékát borítják, mégis a tengeri fajok több mint negyedének biztosítanak élőhelyet, és elképesztő biodiverzitás jellemzi őket. Egyetlen robbantás is nagy területet tehet tönkre, a halállományok helyreállása pedig évtizedekig tarthat.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.Ezért fontos a robbantások hallgatása
A kutatók az indonéziai Spermonde-szigetek területén helyeztek el víz alatti mikrofonokat. A műszerek 3650 órányi hangfelvételt készítettek egy legalább 900 négyzetkilométeres tengeri területről, amelyen valamivel több mint 100 négyzetkilométernyi korallzátony található. A felvételeken összesen 3570 robbanást azonosítottak.
A kutatók gépi tanulási algoritmust használtak a detonációk felismerésére. A felvételek alapján kiszámolt éves gyakoriság azt jelenti, hogy ha a robbanások mindegyike korallzátonyok felett történt volna, akkor évente akár 0,17 négyzetkilométernyi zátony is elpusztulhatott volna. Három év alatt ez nagyjából a Vatikán területének felelne meg, pusztán a mikrofonok alapján azonban nem lehet megállapítani, hogy az egyes robbantások pontosan hol történtek.
A robbantásos halászatot a tilalmak ellenére nehéz ellenőrizni. A hangfelvételek segítségével viszont azonosíthatók azok a területek, ahol különösen gyakori a tiltott tevékenység, így a természetvédők és a helyi közösségek célzottabban léphetnek fel. Ben Williams, a University College London és a Londoni Állattani Társaság tengerbiológusa és a csapat tagja szerint a megfelelő technológia megtalálása után a következő nagy feladat az lenne, hogy az érintett közösségek számára megmutassák az alternatív megélhetési lehetőségeket.
Mit lehetne tenni a korallok védelmében?
A kutató szerint a fenntartható halászat mellett a turizmus is kínálhat alternatívát. Ha a korallzátonyok megőrzése gazdasági szempontból is értékessé válik a helyi közösségek számára, azok, akik korábban a halászat miatt pusztították a zátonyokat, akár a helyreállításukban is munkát találhatnak.
A Spermonde-szigeteken már zajlik egy nagyszabású zátony-helyreállítási program is. A pusztítás után hátramaradt törmelékes területeket acélból készült, homokkal bevont mesterséges zátonyszerkezetekkel stabilizálják, amelyekre egészséges zátonyokról származó koralltöredékeket rögzítenek. Williams szerint néhány év alatt az ilyen területeken a korallok borítása kevesebb mint 5 százalékról akár 80 százalék fölé is emelkedhet.
A szakértők azonban úgy vélik, a helyreállítás önmagában nem elég: legalább ilyen fontos a korallzátonyok pusztításának megakadályozása. Az új hangalapú megfigyelési módszer ebben jelenthet segítséget, miközben a helyi közösségek bevonása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hosszú távon is fennmaradjanak a zátonyok.