Idén nyáron megtanulhattuk: akár néha néhány centiméteren múlhat egy ország energiaellátása. Miközben a Duna a tartós szárazságban egyre apadt, Paksnál olyan mélyre süllyedt a folyó, hogy már nem az volt a kérdés, mennyi áramot tud termelni az atomerőmű, hanem az, meddig tud termelni. Július végén a vízállás sorra döntötte a negatív rekordokat, a Paksi Atomerőmű teljesítményét lépésről lépésre csökkenteni kellett. Magyarország közel 2000 megawattos, a hazai villamosenergia-termelés csaknem felét biztosító atomerőművénél így reális lehetőséggé vált a teljes leállás.
A következő napokban szinte visszaszámlálás kezdődött. Előbb az egyes blokkok teljesítményét csökkentették, majd blokkokat állítottak le, augusztus 2-re pedig már csak a 2. blokk működött, az is félteljesítménnyel. A kormányzat ekkor már arra kérte a lakosságot, hogy különösen az esti, 17 és 22 óra közötti csúcsidőszakban csökkentse az áramfogyasztását. Paks problémája azonban pillanatok alatt Magyarország legnagyobb gondjává vált. Ha az ország legnagyobb erőműve kiesik a termelésből, az áramot máshonnan kell előteremteni. És éppen itt kezdődik az a történet, amely jóval túlmutat azon, hogy meddig ér a Duna Paksnál.
A kieső termelés, az importkényszer, az esti fogyasztási csúcsok és az egyre szélsőségesebb időjárás együtt mutatták meg, milyen gyorsan kerülhet nyomás alá a villamosenergia-rendszerünk.
A kialakult helyzetet és annak tanulságait Pokol Lászlóval, a Green Cloud Platform vezérigazgatójával egy háttérbeszélgetésen tekintettük át. Szerinte „a mostani helyzet arra is rámutat, hogy a fenntarthatóság jóval több környezetvédelmi célkitűzésnél. A megújuló energia, az energiahatékonyság és a rugalmasabb fogyasztás korábbi és gyorsabb térnyerése valószínűleg ma is mérsékelné az energiarendszer sérülékenységét. A fenntarthatóság ezért egyre inkább gazdasági, versenyképességi és ellátásbiztonsági kérdéssé válik”.
A közvetlen veszély enyhült: a Duna vízszintje emelkedik, miközben a fenékküszöb kialakításával igyekeznek biztosítani a paksi vízkivételt. Magyar Péter miniszterelnök szombati tájékoztatása szerint két turbina működik Pakson, és megkezdődött az atomerőmű teljesítményének fokozatos helyreállítása. A miniszterelnök ugyanakkor jelezte, ha nem érkezik csapadék, egy hét múlva ismét apadhat a Duna, ezért folytatják a fenékküszöb építését. A víz tehát most visszatért, a nagyobb kérdések azonban velünk maradtak. Milyen energiarendszer körvonalazódik a következő évtizedekre, ha a mostanihoz hasonló, korábban extrémnek gondolt helyzetek már nem kivételnek, hanem egyre inkább az új éltünk részének számítanak?
Ugyanaz az áram délután filléres, este méregdrága lehet
Az energiapiac egyik legfurcsább jelensége, hogy ugyanaz az áram néhány óra leforgása alatt szinte a semmiből méregdrágává válhat. Tavasszal még negatív áramárakról szóltak a hírek, vagyis voltak olyan időszakok, amikor a piacon a termelőnek fizetni kellett azért, hogy valaki átvegye a megtermelt energiát. Máskor viszont ennek éppen az ellenkezője történik: amikor kevés az áram és nagy a kereslet, az ár pillanatok alatt kilőhet. Pokol László úgy fogalmazott: „az energiapiac ma rendkívül feszes, aminek több, egymással összefüggő oka van. Egyszerre van probléma azzal, ahogyan az áramot megtermeljük, és azzal is, ahogyan elfogyasztjuk. A kettő pedig egyre gyakrabban nincs összhangban egymással.”
A nagyvállalatok egy része ezt már a saját pénztárcáján is közvetlenül érzi. Sok cég olyan, tőzsdei árhoz kötött szerződéssel vásárol villamos energiát, amelynél az adott időszakban elfogyasztott áram ára követi a piaci árat. Pokol László szerint szélsőséges helyzetben mínusz 500 eurótól akár plusz 1000 euróig terjedő ármozgások is előfordulhatnak. Ekkora hullámzás mellett egy vállalat energiaköltsége már nem egyszerű rezsitétel, hanem komoly üzleti kockázat. A magyar háztartások és a kisebb vállalkozások jelentős része ebből azonban szinte semmit nem érzékel. Egy kisebb cég sokszor fix áron vásárol, számára már az is siker, ha a következő szerződésében például 60 forint helyett 59 forintért jut egy kilowattóra energiához.
A lakosságnál pedig még kevésbé jelenik meg az a jelzés, hogy nemcsak az számít, mennyi áramot fogyasztunk, hanem az is, hogy mikor. Ez elsőre apróságnak tűnhet, valójában azonban az egész rendszer egyik kulcskérdése. Vegyünk egy hétköznapi példát: valaki este hazaér, bedugja tölteni az elektromos autóját, elindítja a mosógépet, bekapcsolja a klímát, vagy más, nagyobb energiaigényű berendezést. Teljesen logikusan akkor használja az energiát, amikor szüksége van rá. Csakhogy ugyanekkor családok százezrei teszik ugyanezt. Naplemente után ráadásul a naperőművek termelése gyorsan eltűnik a rendszerből. A fogyasztás tehát éppen akkor ugorhat meg, amikor az egyik legnagyobb hazai termelőkapacitás kiesik
– magyarázta az Indexnek Pokol László, aki szerint az elmúlt hetekben különösen látványosan megmutatkozott ez a probléma. Miközben egy lakossági fogyasztó a saját tarifáján keresztül alig érzékeli az adott pillanat piaci feszültségét, a nagykereskedelmi piacon este akár 300-400 eurós árak is kialakulhatnak. Ha pedig a hazai termelés nem elegendő, a hiányzó áramot importból kell beszerezni. Magyarul:
a fogyasztó számára ugyanaz a kilowattóra ugyanannyiba kerülhet délután és este, miközben az energiarendszer számára a kettő között óriási lehet a különbség.
Pokol László szerint ezért a következő nagy változásnak nem feltétlenül arról kell szólnia, hogy az emberek kevesebb energiát használjanak. Hanem arról is, hogy megtanuljuk akkor használni, amikor bőségesen és olcsón rendelkezésre áll. Egy mosógép, egy villanybojler használata, vagy egy elektromos autó töltése sok esetben néhány órával eltolható. Ha pedig a fogyasztó az árban is érzékelné a különbséget, maga dönthetné el, megéri-e este elindítani egy nagyobb fogyasztót, vagy inkább kivárja az olcsóbb időszakot.
Ehhez technológiailag egyre inkább adottak a feltételek. Pokol László arról is beszélt, Magyarországon már több százezer – becslése szerint hamarosan egymillió – okosmérő működik, és a hálózati társaságok folyamatosan telepítik az új eszközöket. Ezek már nem egyszerűen azt tudják megmondani, hogy egy háztartás vagy vállalkozás egy hónap alatt mennyi áramot fogyasztott, hanem azt is, mikor fogyasztotta el azt. A piacon felhasznált villamos energia jelentős része már ma is ilyen pontossággal mérhető, ami technikailag megnyithatná az utat az időszakonként eltérő tarifák szélesebb alkalmazása előtt.
Ennek erejére szerinte már láttunk példát a magyar energiapiacon. Amikor a földgáz esetében a kedvezményes fogyasztási határ felett jelentősen megemelkedett a háztartások által fizetendő ár, sok család hirtelen elkezdte újraszámolni, megéri-e kazánt cserélni, korszerűsíteni, vagy akár hőszivattyúra váltani. Amikor az energia valódi költsége megjelenik a számlán, a fogyasztói viselkedés nagyon gyorsan képes megváltozni. Csakhogy a kereslet átalakítása csak a probléma egyik fele. A másik, hogy Magyarország hogyan állítja elő az áramot.
21
Galéria: Több ezer tonna kő, halálra ítélt bárkák és fegyveres katonák: fotókon a paksi mentőakcióFotó: Kaszás Tamás / Index
Van elég áramunk, csak nem akkor, amikor szükségünk lenne rá
A magyar erőműpark jelentős része ugyanis nehezen, vagy csak korlátozottan szabályozható. Az atomerőmű nem arra készült, hogy egyik pillanatban fel-, a másikban pedig leszabályozzák. A hagyományos szénerőművek szintén lassabban reagálnak. A fosszilis termelők közül a gázmotoros erőművek jóval rugalmasabbak, ezért fontos szerepük lehet abban, hogy gyorsan kövessék a fogyasztás változását. Pokol László szerint ilyen rugalmas kapacitásokra a jövőben is szüksége lesz a magyar rendszernek. Közben pedig megérkezett egy új szereplő is, ráadásul elképesztő sebességgel: a napenergia.
Magyarországon már több mint 8 ezer megawattnyi napelemes kapacitás működik, és közeledünk a 9 ezer megawatthoz. A probléma nem az, hogy túl sok lenne a napenergia. Hanem az, hogy a korábban kiépített rendszerek jelentős része nem úgy készült, hogy az energiatermelését a hálózat igényei szerint gyorsan szabályozni lehessen. Ide tartoznak háztartási rendszerek és olyan vállalati naperőművek is, amelyek elsősorban a saját fogyasztásokat fedezik. Az újabb, korszerűbb erőművek egy része már képes részt venni a szabályozási piacon, de Pokol szerint ezek aránya egyelőre túl kicsi.
Így áll elő a magyar energiapiac egyik nagy paradoxona: egyre több áramot tudunk megtermelni, de nem feltétlenül akkor, amikor szükségünk van rá.
Amikor süt a nap és alacsony a fogyasztás, hirtelen rengeteg villamos energia ömlik a rendszerbe, az ár pedig negatív tartományba zuhanhat. Néhány órával később lemegy a nap, az emberek hazaérnek, megugrik a fogyasztás, a rendszernek pedig gyorsan más termelőket vagy importot kell találnia. Az ár ekkor a másik irányba lőhet ki. Pokol szerint ezért növekszik évről évre a negatív áras időszakok száma, miközben a másik véglet, a rendkívül magas ár sem tűnt el.
És a helyzet még nehezebbé válhat, ha közben maga Magyarország is egyre több villamos energiát akar felhasználni. A jelenlegi, nagyjából 40 terawattórás éves fogyasztással szemben vannak olyan várakozások, amelyek 2030 környékére 50-60 terawattórás igénnyel számolnak. Pokol László szerint már az 50 terawattóra is rendkívül jelentős növekedés lenne. Húsz terawattóra pluszfogyasztás pedig nem egyszerűen azt jelentené, hogy egy kicsivel több erőműre van szükség: lényegében egy más méretű energiarendszert kellene kiszolgálni.
Az áram ára pedig végső soron ezen a feszes rendszeren keresztül alakul ki. Magyarországon szervezett villamosenergia-piac működik, amelynek meghatározó szereplője a HUPX áramtőzsde.
Az egyes órákra, illetve negyedórákra különböző árak alakulhatnak ki, és ezen a piacon találkoznak egymással a termelők, a kereskedők és a fogyasztók ajánlatai. A háttérbeszélgetésen Pokol László innen jutott el ahhoz, amit a következő évek egyik meghatározó energetikai kérdésének tart. A fosszilis energiahordozók ára és hozzáférhetősége geopolitikai események hatására pillanatok alatt megváltozhat, a földgáz drágulása pedig az áram árába is begyűrűzhet, hiszen gázerőművek is részt vesznek a villamosenergia-termelésben. Mindeközben az aszály és a vízgazdálkodási problémák azt mutatják, hogy az időjárási szélsőségek a termelési oldalt is egyre közvetlenebbül érinthetik.
Tehát Magyarországon a következő évek egyik kulcskérdése az lesz, mennyi energiát tudunk helyben rendelkezésre álló – mindenekelőtt megújuló – forrásokból előállítani, és mennyire tudjuk ezt a termelést összehangolni azzal, amikor az országnak ténylegesen szüksége van az áramra.
Mert önmagában már nem elég energiát termelni. A következő csata arról szól, hogy akkor legyen áramunk, amikor kell – és ne akkor kelljen aranyáron megvennünk, amikor már nincs más választásunk.
Nem elég teleszórni az országot napelemekkel
A szakember szerint a megújulók mellett van egy másik, nagyon egyszerű gazdasági érv is. Egy naperőmű felépítése jelentős beruházás, működés közben viszont nincs szükség olyan energiahordozóra, amelyet folyamatosan be kell szerezni és el kell égetni. Egy gázerőműnél a földgáz ára újra és újra megjelenik a termelési költségben, a napenergiánál maga az „üzemanyag” ingyen van. Pokol László ezért úgy látja, ha Magyarország hosszabb távon fékezni akarja az energiaárak emelkedését, annak egyik útja a helyben előállított megújuló energia arányának növelése.
A Green Cloud Platform erre a változásra próbál piaci választ adni. Pokol László egy termelői piachoz hasonlította a modellt: a vállalat megújulóenergia-termelőket köt össze közvetlenül a nagyfogyasztókkal. A különbség az, hogy egy gyár vagy bevásárlóközpont nem teheti meg, hogy csak akkor működik, amikor süt a nap. Ezért a zöldtermelést teljes ellátássá egészítik ki, amikor pedig nincs elegendő megújuló energia, más forrásból biztosítják a hiányzó mennyiséget. A háttérbeszélgetésen Pokol László szerint itt válik fontossá az is, mit nevezünk egyáltalán zöldáramnak.
Évekkel ezelőtt sok vállalat úgy igazolta fenntarthatósági törekvéseit, hogy úgynevezett származási garanciákat vásárolt. Ezek azt tanúsítják, hogy valahol ugyanannyi megújuló energiát termeltek, mint amennyit a vállalat elszámol zöldként. Pokol szerint ez öt-tíz éve fontos előrelépés volt, azonban ma már kevés: különösen akkor, ha a garanciához kapcsolódó energia akár egy másik, nem feltétlenül európai országból származik, nem vásárol fizikai zöldáramot, és időben sincs összhangban a vállalat tényleges fogyasztásával.
A következő lépcső ezért az lehet, hogy ne csak papíron találkozzon a zöldtermelés és a fogyasztás, hanem időben is. Vagyis amikor egy vállalat áramot használ, abban az időszakban ténylegesen termeljen számára valamelyik megújuló erőmű. Ez elsőre technikai részletnek tűnik, valójában pontosan arra a problémára adhat választ, amelyről korábban szó volt: hiába termelünk rengeteg napenergiát délben, ha az áramra este lenne igazán nagy szükség.
Pokol László szerint a Green Cloud nagyvállalati ügyfeleinél jelenleg nagyjából 30-50 százalékos időbeli egyezést tudnak elérni a naperőművek termelése és a fogyasztás között. A háttérbeszélgetésen példaként a Westendet, a DM-et és az OTP Ingatlanalapkezelőt említette. Utóbbi kezdetben fogyasztásának mintegy 30 százalékát kívánta ilyen módon zöldenergiával lefedni, később ezt már 50 százalékra emelte.
Ehhez Pokol László szerint az is kell, hogy maguk a naperőművek egyre fejlettebbek legyenek. A Green Cloud portfóliójában lévő szihalmi és hódmezővásárhelyi projektek olyan forgatható, kétoldalas napelemekkel és szoftveres vezérléssel működnek, illetve készülnek, amelyekkel hosszabb időn keresztül és hatékonyabban lehet energiát termelni. A következő lépés pedig az akkumulátor: Pokol elmondása szerint a projektekhez energiatárolókat is telepítenek. Az akkumulátor érdemben növeli a rendszer rugalmasságát, mert lehetővé teszi, hogy az energia termelésének és felhasználásának időpontja elváljon egymástól.
A délben megtermelt többletet nem feltétlenül kell azonnal a hálózatra engedni, amikor egyébként is sok az energia, hanem el lehet tenni későbbre, például az esti fogyasztási csúcsra.
A modell másik fontos eleme, hogy az új erőművek építését is közelebb lehet vinni a tényleges kereslethez. A Green Cloud többéves – akár tízéves – szerződésekkel vásárolhat energiát a termelőktől, miközben olyan végfelhasználót keres, amely hosszú távon átveszi azt. Egy ilyen szerződés a beruházás finanszírozhatóságát is javíthatja:
nem úgy épül meg egy új erőmű, hogy majd később kiderül, kinek és mennyiért adja el az áramát, hanem már előre ott állhat mögötte a fogyasztó.
Végső soron ez az egyik kulcsa a következő energetikai korszaknak, közelebb kell hozni egymáshoz azt, amikor és ahol az energia megtermelődik, valamint azt, amikor és ahol elfogyasztják. Minél jobban sikerül a kettőt összeilleszteni, annál kevésbé kell akkor kétségbeesetten energiát keresni – és akár drága importot vásárolni –, amikor a hazai rendszerben hirtelen hiány keletkezik.
A magyar energiarendszer következő nagy csatája az idővel lesz
Az energetikában nincs olyan, hogy meg lehet mutatni, pontosan melyik elektron érkezett egy adott naperőműből egy budapesti irodaházba. Pokol László szerint ezért nem az elektronokat kell követni, hanem azt kell igazolni, hogy a vállalat valóban fizikai zöldáramvásárlási szerződéssel rendelkezik, a termelő pedig ugyanabban az időszakban betáplálja a vállalt energiát a hálózatba. Ezt Nyugat-Európában már külön auditorok ellenőrzik, és egyre fontosabb elvárás az is, hogy a termelés és a fogyasztás időben minél pontosabban találkozzon.
A Green Cloud Platform erre a modellre épít. A céget két éve hozta létre az E.ON és a Solar Markt Csoport, és saját meghatározása szerint Magyarország első fizikai zöldáram-kereskedő vállalata. Termelőket és nagyfogyasztókat köt össze hosszú távú, akár 5-15 éves szerződésekkel. A Green Cloud nemcsak energiát értékesít, hanem egy új vállalati működési modellt is képvisel, amelyben a fenntarthatóság, az ellátásbiztonság és a gazdasági racionalitás egyszerre valósul meg.
Pokol László szerint ennek a vállalatok számára három előnye lehet:
teljesíthetik a szigorodó ESG- és fogyasztói elvárásokat,
növelhetik tényleges zöldenergia-arányukat,
és hosszabb időre kiszámíthatóbbá tehetik energiaköltségük egy részét.
Pokol László szerint azonban az igazi változás akkor jön, amikor a vállalatok nemcsak zöldáramot vásárolnak, hanem a működésüket is elkezdik az energiaárhoz igazítani. Van olyan partnerük, amelyik a műszakokat, más a gyárleállás időpontját alakította át, és olyan épületüzemeltetési megoldások is megjelenhetnek, amelyek például néhány órára eltérítik a hűtést vagy fűtést a drága időszakokról. A következő lépcsőt az akkumulátorok jelenthetik: ezekkel a napközben megtermelt energia egy része későbbre tehető át, így a jelenlegi 30-50 százalékos zöldenergia-arány tovább növelhető.
A háttérbeszélgetés végén Pokol László arra jutott, hogy az energiapiac mostani állapota hosszabb távon nehezen fenntartható. A fogyasztás már most is emelkedik, miközben az árak egyik órában negatív tartományba eshetnek, a másikban pedig több száz euróra ugorhatnak. Hogy ez mennyire tud kisimulni, az szerinte attól függ, milyen gyorsan épülnek meg az új nap- és szélerőművek, melléjük kerülnek-e tárolók és rugalmas gázerőművek, illetve sikerül-e jobban összehangolni a termelést a fogyasztással. Az áram ára hosszabb távon így is emelkedhet, ugyanakkor egy kiegyensúlyozottabb rendszerben legalább kiszámíthatóbbá válhatna.
És talán éppen ez a paksi történet legfontosabb tanulsága. Magyarország energetikai problémáját már nem lehet egyetlen új erőművel, egyetlen napelemparkkal vagy egyetlen hálózati beruházással megoldani. A termelésnek, a tárolásnak és a fogyasztásnak egyre pontosabban kell egymáshoz igazodnia. Mert amikor egyszerre kevés a víz, lemegy a nap, miközben megugrik a fogyasztás, már nem az a kérdés, van-e elég erőmű az országban. Hanem az, hogy van-e elég áram pontosan akkor, amikor szükség van rá.
(Borítókép: A bárkák lesüllyesztése Paksnál 2026. augusztus 15-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!