A 61 éves zenemogul – aki nemrég egymilliárd dolláros vagyonával hivatalosan is felkerült a Forbes 2026-os milliárdoslistájára – hosszú távú üzlettársával, Jimmy Iovine-nal közösen beszélt a zenei jövőről. Dre úgy látja, a mostani AI-ellenesség kísértetiesen emlékeztet a korábbi technológiai forradalmakra:
Nem látom fenyegetésnek. Szerintem csak azok látják veszélynek, akiknek eleve nehezükre esik az alkotás. Néhány napja vitáztam erről pár emberrel, akik teljesen ellenezték az AI-t, én meg mondtam nekik: »Pont úgy hangzotok, mint akik anno a dobgép vagy a szintetizátor megjelenése ellen tiltakoztak«
– fogalmazott, majd hozzátette: szerinte ez csak egy új eszköz a kreativitáshoz, néhányan pedig egyszerűen félnek az új dolgok megtanulásától.
Dre azt is elárulta, hogy maga is használja a technológiát a stúdióban – elsősorban arra, hogy megnézze, az algoritmus mit tud kihozni az általa frissen elkészített zenei alapokból. Iovine hozzátette: kollégájuk, Timbaland szintén beépítette az eszköztárába a mesterséges intelligenciát, és szerinte a zeneiparban rengeteg olyan „rejtőzködő” producer dolgozik ma, akik már rég használják az AI-t, csak nem merik nyilvánosan felvállalni.
Hogy a stúdión kívül mire használja a legújabb chatbotokat, arra Dr. Dre egy egyszerű példát hozott: legutóbb azt kérdezte az AI-tól, hogyan lehet egyszerre izmot építeni és zsírt égetni.
A producer laza hozzáállása éles kontrasztban áll a zeneipar hivatalos álláspontjával. Az elmúlt hónapokban a nagy kiadók és független jogkezelők sorra indítottak szerzői jogi pereket az engedély nélkül tanított zenei AI-modellek ellen, az Apple Music és a Spotify pedig már bejelentette a mesterséges intelligenciával generált dalok és előadói profilok kötelező megjelölését.
(Borítókép: Dr. Dre Los Angelesben 2024. március 19-én. Fotó: Christopher Polk / Variety / Getty Images)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
![]()

Mi lenne, ha a jövő nem csak történne veled, hanem te alakítanád? Ez a könyv segít felkészülni, sosem tapasztalt módon. Tedd meg az első lépést most.

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
