Augusztus 24-én kora reggel a megújult Kossuth rádió stúdiójában Benyó Rita műsorvezető beszélgetett Navracsics Tibor korábbi területfejlesztési miniszterrel.
A beszélgetés fő apropóját az augusztus 20-án bejelentett, Polgári Demokraták elnevezésű mozgalma adta, amelyhez Ferencz Orsolya és Porga Gyula, Veszprém polgármestere is csatlakozott. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor rábólintott-e a kezdeményezésre, Navracsics kitérő választ adott, mondván, erről magát a pártelnököt kell megkérdezni.
Tovább mélyültek az árkok a hatalom és az ellenzék között
A mozgalom céljairól már valamivel konkrétabban beszélt: szerinte a polgári demokrácia híveit szeretnék megszólítani, politikai oldaltól függetlenül. Navracsics Tibor szerint erre azért is szükség van, mert bár az új, Tisza Párt vezette kormány nemzetegyesítést ígért, az elmúlt száz napban tovább mélyültek az árkok a hatalom és az ellenzék között.
Amikor a műsorvezető a fideszes kormányzás elmúlt 16 évében viselt személyes felelősségéről kérdezte, Navracsics határozottan visszautasította, hogy bűncselekmények sorozatáról vagy maffiaállamról lett volna szó.
Hangsúlyozta, hogy az európai civilizáció elutasítja a kollektív felelősség elvét, és vitába szállt a műsorvezetővel, kiemelve: a politikai és a büntetőjogi felelősséget külön kell választani. Mint mondta,
az elmúlt harminc évben mindig ugyanazokat az értékeket képviselte, és a hibái ellenére sem változtak meg a meggyőződései.
A volt tárcavezető azzal az állítással sem ért egyet, hogy az áprilisi választásokkal rendszerváltás történt volna Magyarországon. Szerinte a Fidesz rendszere nem volt autokrácia, hiszen a hatalmon lévőket szabad választásokon le lehetett váltani.
Ezt szerinte az is bizonyítja, hogy a kormánypárt az idén áprilisban elszenvedett veresége után – a korábbi riogatásokkal ellentétben – elismerte az eredményt, és békésen átadta a hatalmat, írja a Telex.
A polgárokkal keresik a kapcsolatot
A műsorvezető felidézte Havasi Bertalannak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának friss, éles hangvételű nyilatkozatát, amelyben kizárta az együttműködést a kormányzó Tisza Párttal, és utalt Kövér László hétvégi viselkedésére is, amikor a volt házelnök nem fogott kezet egy kormánypárti képviselővel.
Arra a felvetésre, hogy a Fidesz harcias kommunikációja mellett hogyan lehet érdemi párbeszédet folytatni, Navracsics azt mondta: ők elsősorban a polgárokkal, nem pedig a politikai szereplőkkel keresik a kapcsolatot. Céljuk, hogy az áprilisi szavazatuktól függetlenül összefogják mindazokat, akik elkötelezettek a polgári gondolat mellett.
(Borítókép: Navracsics Tibor 2025. április 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!