Eddie Murphy, Kevin Smith és Jared Leto ezt a saját kárán tapasztalhatta meg.
Nem minden étel jó felmelegítve – pláne, ha előtte hosszú ideig állt a hűtőben. Így van ez a filmekkel is: bár a nosztalgia (és a stúdiók pénzéhsége) nagy úr, sok-sok évvel vagy évtizeddel az eredeti bemutatója után már nem feltétlenül működik ugyanaz a recept. Íme 55 jellemző példa.
A Marvelek a rajongók körében nem aratott nagy sikert, cserébe alaposan feladta a leckét azoknak is, akik nem követték figyelemmel a Marvel Moziverzum streaminges sorozatait. A film ugyanis a WandaVízió és a Ms. Marvel karaktereinek is kulcsszerepet adott, így az átlagos mozilátogatónak nem kevés előzetes tudásra volt szüksége ahhoz, hogy minden szereplő és történetszál a helyére kerüljön. Bár az MCU-nak korábban is akadtak gyengébben teljesítő darabjai, a produkció pénzügyileg olyan rosszul szerepelt, hogy a stúdió egyik legnagyobb mozis bukásaként vonult be a franchise történetébe.
Az emberevő macskák sem tudják megmenteni a Marveleket
Sok minden akart lenni a Marvel Kapitány folytatása, de leginkább csak kínos lett.
Az első Marvel Kapitány esetében még működött az a stratégia, hogy a filmet a mindössze egy hónappal később bemutatott Bosszúállók: Végjáték fontos felvezetéseként pozicionálták. A folytatás azonban már nem kínált hasonló kapaszkodót az alkalmi nézőknek. Míg az első film számára a kilencvenes évek nosztalgiája és a Végjáték közelsége is jelentős segítséget jelentett, a Marvelek lényegében egy újabb intergalaktikus szuperhőscsatává vált. Látványvilága és humora is elmaradt az olyan hasonló korábbi Marvel-filmekétől, mint A galaxis őrzői vagy a Thor: Ragnarök. Ráadásul a produkció olyan, vegyesen fogadott filmek után érkezett, mint a Thor: Szerelem és mennydörgés vagy A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, így a közönség egy része ekkorra már elveszítette a bizalmát abban, hogy az MCU minden újabb epizódja ugyanazt a színvonalat képviseli.
Eddie Murphy a kétezres években fokozatosan távolodott el attól a karcos, kiszámíthatatlan humortól, amely a nyolcvanas évek egyik legnagyobb komikus sztárjává tette. Miután több önálló filmje is csalódást okozott, a színész megpróbált visszanyúlni egyik legismertebb korai sikeréhez, az 1988-as Amerikába jöttemhez.
A folytatás mozibemutatóját eredetileg 2020-ra tervezték, de a koronavírus-járvány miatt végül streamingre került. Ez a körülmény önmagában még nem jelentett volna problémát, a végeredmény azonban nem igazolta a visszatérést. Murphy lényegében az 1988-as film karaktereinek fáradtabb és jóval visszafogottabb változatait hozta, miközben az új szereplők sem tudtak igazán új energiát adni a történetnek.
Kínos nosztalgiapornó lett az Amerikába jöttem 2.
Szinte mindenki visszatér az első részből, de nemcsak a szereplők, hanem még a poénok is majdnem ugyanazok. Kockázatvállalás és fantázia nélkül folytattak egy klasszikust.
Az eredeti Amerikába jöttem harsánysága mögött ugyanis egy hagyományos szerelmi történet és az amerikai álomról szóló mese húzódott meg. A folytatás ezzel szemben nagyrészt az első film jól ismert elemeinek újrajátszására épített. Akeem ezúttal is számos komikus helyzetbe kerül, ám a történet kevés valódi konfliktust teremt körülötte, így a karakter fejlődése is korlátozott marad.
Az eredeti Tron, avagy a számítógép lázadása és a 2010-es Tron: Örökség annak ellenére vált kultfilmmé, hogy egyik sem bizonyult kiemelkedő kasszasikernek. Éppen ezért a harmadik rész elkészítése eleve kockázatos vállalkozásnak tűnt, különösen egy olyan főszereplővel, mint Jared Leto, aki nem számít közönségmágnesnek.
A Tron: Ares végül nem tudta szélesebb közönség számára vonzóvá tenni a franchise világát, miközben a korábbi rajongók számára sem kínált elegendő újdonságot. A film egyik alapvető változtatása az volt, hogy a digitális világ szereplői ezúttal a valóságban jelentek meg. Ezzel azonban éppen az a sajátos koncepció került háttérbe, amely a Tron-filmek egyik legfontosabb sajátossága volt.
Így kell egy klasszikust felújítani – Kritika a Tron: Aresről
A harmadik Tron-film olyan szórakoztató, hogy még Jared Leto jelenléte sem tudja elrontani.
A digitális világ és a valóság ütköztetése helyett a történet nagyobb része hagyományos sci-fi akciófilmmé vált, miközben a franchise eredeti videójátékos, virtuális valóságra épülő koncepciója kevésbé meghatározó szerepet kapott.
Az 1987-es Superman IV. – A sötétség hatalma kudarca után hosszú időn keresztül több újraindítási kísérlet is meghiúsult. Végül a Warner Bros. az első két X-Men-film sikerét követően Bryan Singert bízta meg az új Superman-film elkészítésével.
Singer a Superman visszatért az első két Christopher Reeve-film szellemi és történeti folytatásának szánta. A korábbi szereplők közül azonban senki nem tért vissza, az alkotók ehelyett tudatosan igyekezték megidézni az 1978-as és 1980-as produkciók hangulatát, miközben új színészekre bízták a karaktereket. Brandon Routh Supermanje közel sem volt olyan karizmatikus, mint Christopher Reeve verziója, de Kevin Spacey Lex Luthor-alakítása is megosztó lett.
A film egyik legnagyobb problémája ugyanakkor nem is a szereposztás, hanem a történet tempója volt. A Superman visszatér hosszú játékideje ellenére viszonylag kevés akciót és konfliktust kínált, és inkább az előző filmek hangulatának újrateremtésére koncentrált. Bár a produkció nem bizonyult teljes pénzügyi kudarcnak, a stúdió számára nem hozta el azt a sikert, amelyet egy új Superman-franchise elindításához reméltek tőle. A Warner Bros. ezt követően ismét új irányt keresett a karakter számára – ebből lett a 2013-as Az acélember.
Kevin Smith az 1994-es Shop-stop óta rendszeresen visszatér saját univerzumának szereplőihez, és az évtizedek során számos alkalommal épített korábbi filmjeinek karaktereire. A 2019-es Jay és Néma Bob Reboot még tudatosan játszott a folytatások és a hollywoodi nosztalgia jelenségével, a Shop-stop 3. azonban már jóval személyesebb és komolyabb irányba vitte a sorozatot.
A film történetében Dante és Randal ismét a Quick Stop üzletében dolgoznak, ám ezúttal Randal súlyos egészségügyi problémával szembesül. A történet így részben magának az eredeti Shop-stopnak az elkészítésére is visszatekint, miközben a karaktereknek saját mulandóságukkal és a múltjukkal kell szembenézniük.
A 4 legjobb 4 legrosszabb, klasszikushoz készült, megkésett folytatás az elmúlt évtizedből
A nosztalgiára épülő, úgynevezett „legacy sequel”-ek műfaja tarol a mozikasszáknál, de mennyire lehet igazán jó egy efféle film?
A probléma éppen ebből fakad: a film jelentős része eltávolodik attól a fanyar, hétköznapi humorra építő hangvételtől, amely az első részt meghatározta. Brian O”Hallorannek és Jeff Andersonnak ezúttal jóval érzelmesebb jelenetek jutnak, miközben a történet egyre inkább Kevin Smith saját életére és filmrendezői pályájára reflektál. A nosztalgikus visszautalások, a vendégszereplők és az önreflexív poénok ugyan számos régi rajongónak ismerősek lehetnek, de közben az is érződik, hogy a sorozat egyre nehezebben tud új történetet teremteni a régi karakterek köré.
A Shop-stop 3. ezért különös helyet foglal el a folytatások között: nem pusztán egy újabb epizód, hanem részben búcsú a szereplőktől, részben pedig Kevin Smith saját filmes múltjának feldolgozása. Éppen emiatt azok számára működhet igazán, akik már régóta követik az alkotó pályáját, míg az első film egyszerűbb, hétköznapibb humorára vágyó nézők számára csalódás lehet.
Via: Far Out
Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!