Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség, hogy valóban túlárazva adta-e a követ Orbán Győző cége, a Dolomit Kft. a Mészáros Lőrinc-féle V-Hídnak – közölte a 444 kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Még június elején posztolt Hadházy Ákos dokumentumokat arról, hogy a Mészáros cég 6940 forint plusz áfás tonnánkénti áron vásárolt zúzott követ Orbán Győző Dolomit Kft.-jétől, miközben a cég nyilvános árlistája szerint az csak 3175 forint plusz áfába kerül.
Az ügyet még érdekesebb megvilágításba helyezi, hogy a Dolomit Kft. tavaly 5,96 milliárd forintos árbevételt ért el, mely összegből 4,8 milliárd forint származott a V-Híddal az M1-es autópálya kibővítésére kötött szerződésből.
Hadházy akkor azt is közölte, hogy feljelentést tett hivatali visszaélés és költségvetési csalás miatt.
A volt országgyűlési képviselő által megfogalmazott vádakat Orbán Győző tagadta.
A mostani ügy azonban nem Hadházy feljelentésének folyománya, ugyanis ennek az alapját a Transparency International feljelentése képezi, a szervezet szintén a volt képviselő posztja alapján tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen.
A szervezet jogi vezetője, Ligeti Miklós a feljelentésében leírta, hogy azt ugyan nem tudják megállapítani, hogy a V-Híd által az egységárnál jóval drágábban vásárolt kőből mennyi jutott az állami beruházásokra és a számlák ismerete nélkül azt sem lehet kijelenteni, hogy történt-e egyáltalán túlárazás. Ligeti szerint ugyanakkor a két szerződés megléte gyanút kelt, és ha valóban drágábban vették közpénzen a követ, azzal a közvagyont károsították meg. Ezért lett hűtlen kezelés a feljelentés jogcíme.
Képünkön egy teherautó Gánt határában, ahol Orbán Győző Dolomit Kft-je is működik. Forrás: Fazekas István / HVG