
Majka a siófoki Plázson adott koncertjén 2025. július 25-én (Fotó: Magyar Hang/Végh László)
„Április 13-án kib.aszott büszke voltam egész Magyarországra. Sőt, az egész világ büszke lehet ránk” – szólt Majka a közönséghez pénteken, a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) koncertje közben, a Csurran, cseppen című dala végén.
„Megmutattuk, hogy lehet velünk „gec.ni, de csak egy ideig hagyjuk. Igaz, hogy már nem aktuális ez a dal, de megígérem, vagyis megígérjük mindannyian, hogy amint aktuális lesz, megint elővesszük. Szeged! Lehet, hogy most nem aktuális, de Isten áldja Bindzsisztánt! Lőjetek le, Szeged!” – tette még hozzá a zenész. Végül nem lőtték le, még mikrofonnal sem.
Így történt:
Majka Csurran, cseppen című száma 2025 elején jelent meg, amely szatirikus módon mutatta be a korrupciót, a hatalmi visszaéléseket egy Bindszisztán nevű országban, egyértelműen utalva a Fidesz működésére. Világos volt, hogy a dal klipjében a Majka által megjelenített figura valójában Orbán Viktorra utal. A megjelenése után nem sokkal arról írtunk,hogy minden korábbinál nagyobbat robbant. A Genius oldalán egyenesen a Csurran, cseppen dalszövege lett a legkeresettebb, beelőzve ezzel Billie Eilish, Eminem vagy az Arctic Monkeys dalait. A kormányfő mellett más fideszes vezetők is bele voltak gyúrva a klipbe. A Csurran, cseppen jobban emelte a kritikát, mint Majka olyan korábbi dalai, mint a 2022-es Azt beszélik a városban. A zenész-showman addig a pontig sem volt apolitikus, sőt korábbi dalában Semjén Zsolttól Szájer Józsefig beleszállt egy sor politikusba. Ekkortól azonban végleg rákerült a fideszellenes bélyeg kormánypárti médiában. Egy hódmezővásárhelyi cukrászda a szám megjelenése után nem sokkal Bindzsisztán szeletet kezdett árulni, aminek az előadó kezdetben nem örült, aztán úgy nyilatkozott: ez a szó közkincs lett, használják.
A Bindzsisztán-jelenség tavaly júliusban a debreceni Campus fesztiválon csúcsosodott ki, amikor a szám közben Majka előadta, hogy mikrofonnal fejbe lövik. Ez óriási botrányt okozott, előbb a kormánymédia szállt rá zenészre, olyan címeket adtak a cikkeknek, hogy „A miniszterelnök kivégzésére buzdított Majka”. Ezután szerződést bontott vele a One Magyarország, a szervezők pedig elhatárolódtak tőle. A pénteki szegedi koncertre egyébként rengetegen voltak kíváncsiak, a Coca-Cola Nagyszínpad előtti terület teljesen megtelt, Majka volt eddig a leglátogatottabb fellépő a SZIN három napja alatt.