Mint ebben, az időszakos bécsi divatkiállításokat összegyűjtő cikkünkben beszámoltunk már róla, szeptember 27-ig még látogatható a Bécsi Iparművészeti Múzeumban (MAK) a GLANZSTÜCKE Van Cleef & Arpels High Jewelry × Masterpieces from the MAK Collection című kiállítás, melynek keretében a jelenleg a svájci Richemont luxuskonszern tulajdonában lévő, idén 120 éves párizsi ékszerház műremekeit lehet megtekinteni a múzeum gyűjteményéből hozzájuk párosított alkotásokkal együtt. A tárlaton három évig dolgoztak, és mint Lilli Hollein múzeumigazgató nyilatkozta most, a biztonsági kérdéseket nagyon is komolyan vették, mindent alaposan kitaláltak az ékszercéggel közösen.
Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a két, maszkot nem viselő rabló belépőjegy megváltásával jutott be délután két óra táján, és célzottan az egyik legkülönlegesebb darabot akarták megszerezni. Nazli Egyiptom utolsó szultánája és első modern királynéja volt, és egyik lányának – az egyiptomi és az iráni uralkodócsaládok dinasztikus szövetségét megpecsételő – menyegzőjére készült a nyakék és hozzá egy tiara (alább az Instagram-posztban). A Kronen Zeitung osztrák napilap értesülései szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy egy nemzetközi bűnszervezet megbízásából történt a bűncselekmény, az egyik férfinál a teremben lévő látogatók lőfegyvert is láttak, de a támadásban senki sem sérült meg. A bécsi rendőrség nyilvánosságra hozta a kamerafelvételeket, és a lakosság segítségét kérte, de a városban és Alsó-Ausztria tartományban kutyás rendőri egységeket is bevetettek, miközben a törvényszéki szakértők a térfigyelő kamerák felvételeit elemzik.
A kiállítás nem zárt be, másnap már ismét kinyitott, a biztonsági intézkedéseken viszont szigorítottak, így a híradások szerint a látogatók fémdetektoros ellenőrzésen esnek át belépés előtt. Ez a bűntény teljesen beleillik abba a mintázatba, amelyet a korábbi években tapasztalhattunk, legyen szó a drezdai királyi palota kincstárának, a Louvre-nak vagy a héten egy spanyol múzeumnak a kifosztásáról, hogy csak pár példát említsünk; a BBC-nek nyilatkozó Europol szerint a múzeumi betörések egyre agresszívabbak, ami új bűnözői hálózatok felbukkanását sejteti. A Der Standard osztrák napilap ennek apropóján meginterjúvolta így a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) biztonsági szakértőjét, Ibrahim Bulutot, mivel a lopások sorozata jogos kérdéseket vet fel az európai kulturális intézmények biztonságával kapcsolatban.
„Nincs törhetetlen üveg.”
A szakértő először is leszögezte, hogy egy múzeum pont a szöges ellentéte egy páncélteremnek, a cél egy kiállításnál mindig az, hogy a tárgyakat a lehető legközelebb hozzák a látogatókhoz. Mint a lapnak elmondta, a jó minőségű üvegvitrin pusztán időt nyer (sajtóbeszámolók szerint a banditák több mint negyvenszer sújtottak le és pár perc alatt végeztek is), de egyébként a golyóálló üveg vizuálisan nem megfelelő egy kiállításra, elvesz az élményből, illetve kifizethetetlenül drága és felesleges lenne minden műtárgynak ilyen fokú védelmet biztosítani – ráadásul ezen vitrinek előállításának sokkal nagyobb a környezeti lábnyoma is, és olyan nehezek, hogy ha csak ilyeneket raknának egy múzeumba, ott épületstatikai probléma is jelentkezhetne akár.
Mint a szakember rámutat, az üveg csak akkor véd, ha „az ellenállási idő meghaladja a reakcióidőt”, azaz a vitrintől nem azt kell várni, hogy törhetetlen legyen, hanem hogy kitartson addig, amíg más biztonsági intézkedés (pl. az épület lezárása vagy a rendőrség kiérkezése) meg nem történik. A következő kérdés, hogy miért nem vizsgálják át jobban a látogatókat. A szakember szerint ez akár olyan hosszadalmas sorban állást eredményezne, ami elriasztaná az embereket a múzeumlátogatástól, ami a jegybevételben éreztetné a hatását, amelynek csökkenését az egyébként is forráshiányos közintézmények nem engedhetik meg maguknak, a cél így mindig a látogatószám maximalizálás.
Bár a szakember nem nevezné az európai múzeumok biztonsági protokollját túl lazának, de azt elismeri, hogy komoly beruházási hiányosságok tapasztalhatók. „Léteznek szabványok és irányelvek, de a végrehajtás rendkívül következetlen, különösen a regionális és önkormányzati intézményekben, ahol a biztonság a szűkös közpénzkeretért verseng a beszerzésekkel, a konzerválással és az oktatási funkcióval.” Bulut úr szerint a múzeumokat ért támadások növekedése azt mutatja, hogy a szervezett bűnözői csoportok ezeket az akciókat úgy tekintik, mint amelyek jelentős hasznot képesek hajtani, amihez képest a kockázat kicsi.
Habár általában egy múzeum nem tehet a kirablásáról, egy-egy ilyen eset komolyan meg tudja tépázni a hírnevet, ami akár azt is magával vonhatja, hogy a magánszemélyek és a közületek is kevésbé szívesen kölcsönzik a kiállításokra a műtárgyakat, de a biztosítási összegek is nőhetnek. Sok állami gyűjteményt azonban nem kereskedelmi pénzintézetek biztosítanak, hanem az ilyen eseteket állami garanciák fedezik, így végső soron az adófizetők viselik a kár költségét. Bár a kölcsönzött tárgyak szinte minden esetben biztosítottak, a kár megtérítése nyilván nincs arányban azzal, hogy a műtárgy elveszett vagy megsemmisült.
Bulut úr ugyanis arra is felhívta a figyelmet, hogy az nagyrészt egy mítosz, hogy ezek a tolvajok gazdag megrendelők megbízásából lopnak, többségük pusztán a nyersanyagra utazik. A híres ékszerek gyakorlatilag eladhatatlanok, mert túl ismertek ehhez, ezért a drágaköveket kifeszítik a foglalatukból, újracsiszolják őket, a nemesfémet pedig beolvasztják. Nazli királyné nyakéke 673 gyémántból tevődik össze, a kövek súlya pedig meghaladja a 200 karátot. Amikor 2015-ben árverésre bocsátotta a Sotheby’s aukciósház, az ékszert visszavásárló Van Cleef & Arpels 4,3 millió dollárt fizetett érte, de Bulut úr szerint a platina és a gyémántok értéke nem haladja meg az 500 ezer dollárt sem, maximum ennyit tudnak keresni rajta a rablók, ha szétbontják az ékszert. A jelentős árkülönbözetet ugyanis a márka, a dizájn, a viselője személye és élettörténete indokolja.
Nem tudta elfogadni a sorsát, amit férje és fia szánt neki
A fontos arisztokratacsaládból származó Nazli már elvált asszony volt, amikor a kairói operaházban szépsége megragadta a 26 évvel idősebb, szintúgy elvált szultán figyelmét – aki 1922-től I. Fúad néven lett aztán egyiptomi király. Rövidesen megesett így a lánykérés és a frigy is 1919-ben, Nazli pedig egy aranykalitkában találta magát. Mivel hamar jött a trónörökös, így a háremből átköltözhetett a palotába, de a művelt és emancipált fiatalasszonyt férje sokszor bezáratta a lakosztályába, és maximum csak az operába és virágkiállításokra engedte el, így a boldogtalan királyné még azzal is megpróbálkozott, hogy aszpirintúladagolással vessen véget az életének.
1936-ban aztán özvegy lett, és a 16 éves fia, I. Farúk ült a trónra (aki mellett négy lánya is született). Farúk király szövetkezni akart az iráni trónon még alig megmelegedett, paraszti származású, a hatalmat katonai puccsal megszerző Pahlavi-dinasztiával, Nazli azonban nem akart Fauzíja nevű lányának is hasonló életet, így fiának azzal érvelt, hogy az egyiptomi és az iráni királyi család nincs egy szinten rangban, de ez hasztalan volt. (1939-ben Kairóban megköttetett a házasság Fauzíja hercegnő és Mohamed Reza iráni trónörökös, későbbi sah közt, de mivel Irán nagyon elmaradott volt akkor még, továbbá Faúzíja nem jött ki a teheráni udvart vasmarokkal irányító anyósával sem, és a férjét sem szerette, így súlyos depressziós lett, a házasság pedig végül hazaköltözéssel és válással végződött – a szerk.)
De Nazli is ismét férjhez ment 1942-ben fia befolyásos kabinetfőnökéhez, akivel azonban szintén nem alakultak jól a dolgok, mert a férfinek viszonya lett egy híres szír énekesnővel. (Gyanús körülmények közt mindketten autóbalesetben vesztették végül életüket.) 1946-ban Nazli két lányának és egy, a fia által melléjük rendelt, Rijád Ghali nevű kormánytisztviselőnek a kíséretében vesebetegsége miatt az Egyesült Államokba utazott, ahol többször is megműtötték. Ezen idő alatt Fathia lánya és Ghali egymásba szerettek, a férfi azonban kopt keresztény volt, így az uralkodó nem nézte jó szemmel a leánykérést, amit azonban az özvegy királyné meg támogatott.
Ő maga is szimpatizált ugyanis a keresztény tanításokkal, így végül áttért a római katolikus hitre és felvette a Mária Erzsébet nevet, és tudtára adta fiának, hogy nem akar hazatérni. A király a húgának és az anyakirálynénak az engedetlenségét szigorúan megbüntette: 1950-ben az uralkodócsalád tagjaihoz méltatlan viselkedésre hivatkozva mindkettőjüket megfosztotta rangjától és havi apanázsától, illetve kérvényezte az Egyesült Államoktól a hazatoloncolásukat – az USA kormánya azonban erre nem reagált. (A másik hercegnő fivére parancsára hazautazott.)
Mégiscsak jól jött valamire az iráni családi reláció
A két nő ezután anyagilag mindenben Ghalira hagyatkozott, aki rossz üzleti döntéseket hozva elvesztette a megmaradt vagyon nagy részét, ezt pedig tovább tetézte, hogy az 1952-es puccs felszámolta a monarchiát, a királyi család olaszországi száműzetésbe vonult, a Nasszer-kormány pedig a dinasztia minden egyiptomi vagyonát államosította, és Ghali jelentős vagyonát is lefoglalta. 1955-ben Nazli vásárolt egy 28 szobás kastélyt Beverly Hillsben, ahol lányával, vejével és két unokájával élt; a kaliforniai elit befogadta, mint társasági előkelőséget, akinek azonban csak gyűltek és gyűltek az adósságai, mígnem gyakorlatilag csődbe mentek. Hogy hitelezőit kifizethesse, Nazli 1975-ben végül is az ékszerei eladása mellett döntött, a Sotheby’s a nyakéket 127 500, a tiarát pedig 140 ezer dollárért árverezte el magánszemélyeknek.
Az adósságok kifizetése után azonban alig maradt a pénzből, így el kellett adniuk a fényűző rezidenciát is, és egy kis lakásba költöztek át, immár Ghali nélkül, akitől időközben a hercegnő elvált. (Állítólag a rokoni kapcsolatra tekintettel, mivelhogy Faúzíja hercegnő a sahhal közös lánya a válási megállapodás értelmében Teheránban nevelkedett, a sah nővére, Samsz hercegnő támogatta anyagilag unokahúga rokonait.) A két nő válságos anyagi helyzetét látva Anvar Szadat egyiptomi elnök 1976-ban nagylelkűen felajánlotta a családnak a hazatérés lehetőségét egy tisztes megélhetést biztosító állami apanázzsal együtt.
Ugyan anya és lánya elfogadta ezt, azonban haza már sosem tértek. Fathia hercegnő időnként ránézett egyre inkább az alkoholizmusba csúszó exférjére, hogy minden rendben van-e vele, így tett az Egyiptomba utazás napján is. A férfi nem tudta azonban feldolgozni a válást, és hogy a nő esetleg mással új kapcsolatot kezd, így hatszor fejbe lőtte a hercegnőt, majd két golyóval magával is végezni próbált – túlélte, így a börtönben halt meg. Nazli végül nem tért haza, de mivel ismét csak csődbe ment, így 1978-ban a lánya után maradt ékszereket és a lakást is el kellett adnia, hogy adósságait rendezhesse. Élete hátralévő részét egy barátja által biztosított lakásban töltötte, Los Angelesben hunyt el 1978. május 29-én. A Los Angeles-i agglomerációhoz tartozó Culver Cityben található katolikus Szent Kereszt Temetőben nyugszik, sírkövén annyi szerepel csak, hogy Mary Elisabeth Fouad.
(Borítókép: Egy rendőr távozik a Bécsi Iparművészeti Múzeumból (MAK), ahol tolvajok csaptak le egy ékszerkiállítás idején 2026. augusztus 27-én. Fotó: Albert Otti / dpa / picture alliance / Getty Images)
Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!