A Xiaomi még 2023-ban rukkolt elő legutóbbi felsőkategóriás elektromos rollerével, a magas ára ellenére gyorsan komoly karriert befutott 4 Ultrával. Az utóbbi időkben nem kaptunk új Ultra modellt a kínai gyártótól, és be kellett érnünk az olyan felső-középkategóriás modellekkel, mint amilyen például az általunk tavaly alaposan letesztelt 5 Pro.
Most azonban itt van, megérkezett a vadonatúj csúcsmodell, a minden korábbinál komolyabb tudású 6 Ultra, melyet nem önmagában, hanem a termékskála másik végletét jelentő kompakt, könnyű és olcsó 6 Lite társaságában nyúztunk meg nemcsak aszfalton, hanem terepen is.

A Xiaomi két új rollere és a cikk szerzője
László Ferenc
Xiaomi Electric Scooter 6 Lite
A Xiaomi azokra a vásárlókra is gondol, akik számára a könnyű hordozhatóság és a kedvező ár sokkal többet nyom a latban, mint a hatalmas teljesítmény és az átlag feletti hatótáv. Számukra készült a Scooter 6 termékcsalád belépőszintű Lite modellje.
Az összecsukva mindössze 114x51x55 centiméter méretű újdonság 18,1 kilogrammot nyom a mérlegen, ami alapvetően nem kevés, elektromos roller fronton viszont mindenképpen kedvezőnek mondható.
A 6 Lite relatíve könnyen hordozható, egyszerűen felvihető vonatra és kisebb csomagtartójú autókba is egész jól betehető.

Xiaomi Electric Scooter 6 Lite
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Lite
László Ferenc
A nyitott állapotban 126 centiméter magas roller maximum 100 kilogrammal terhelhető, és a 6-os sorozat egyetlen olyan delikvense, mely egyrészt index nélkül, másrészt mindössze 10 colos kerekeken gördül. Utóbbi miatt az úthibákra jobban oda kell figyelnünk, mindenesetre pozitívum, hogy már ennek az olcsó rollernek is rugózik az első kereke.
A 300 W-os tartós, illetve 500 W-os csúcsteljesítményű hátsó agymotor 80 kilogrammos felnőtt esetén tapasztalataink szerint csak igen visszafogott gyorsulásra képes. A 25 km/h-s legnagyobb sebesség elég lomhán érhető el, illetve a kicsit is komolyabb emelkedők is kifoghatnak a technikán.

Xiaomi Electric Scooter 6 Lite
László Ferenc
Az első dobfék és a hátsó elektromos fék közepes lassítást tesz lehetővé – az energiavisszanyerés kikapcsolható, illetve két fokozatban állítható az ereje.
A 216 Wh kapacitású akkumulátor 25 kilométeres hatótávval kecsegtet, a gyakorlatban azonban inkább 16-18 kilométerre lehet számítani, ami persze sokak számára még mindig elegendő lehet a hétköznapi városi rohangálás során.

Xiaomi Electric Scooter 6 Lite
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Lite
László Ferenc
Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
Míg a 6 Lite egy maximálisan szolíd és visszahúzódó egyéniség, addig a 6 Ultra nemcsak drabális kialakítása, hanem most először rikító sárga fényezése miatt is egyértelműen a magamutogatásról és a kivagyiságról szól.
Az összecsukva 138x60x64 centiméteres csúcsmodell nem egyszerűen csak gigantikus, hanem sajnos igen nehéz is.
A 6 Lite-nál 86 százalékkal nagyobb tömegű 6 Ultra nem kevesebb, mint 33,7 kilogrammos súlyzót biztosít számunkra, és emiatt a 25 kilogramm feletti e-rollerekre kötelezően fizetendő biztosítás kifizetését sem ússzuk meg.

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc
A masszív kormánykar 135 centiméter magasan található, és a talpunk is az átlagnál magasabban, 25 centiméteren pihen.
A 17 centiméter körüli hasmagasság terepezéskor remekül jön, azonban a megszokottnál magasabb tömegközéppont miatt a 6 Ultra használata nem kevés veszélyt jelent magában – megfelelő védőfelszerelés, illetve vezetési tapasztalat hiányában senki se feszegesse a határait!
A 6 Ultra használata már csak az 500 W-os névleges, illetve 1200 W-os maximális teljesítményű farmotor is óvatosságra int, még akkor is, ha (kikapcsolható) kipörgésgátló és blokkolásgátló is jár a pénzünkért.

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc
Az akár 140 kilogrammal terhelhető roller kiválóan gyorsul, és a Boost mód álló helyzetben, illetve 40 százalékos töltöttségi szint felett történő aktiválását követően 20 másodpercig még őrültebben megy, és még a legdurvább, akár 25 százalékos emelkedőket is nagy tempóval küzdi le.
A brutális erő ellenére a Xiaomi nem hágja át a törvényt és gyárilag 25 km/h-ra korlátozza a végsebességet, ami adott esetben visszavehető egészen 15 km/h-ra is.
Gázt nemcsak a jobb hüvelykujjunkkal, hanem a jobb markolat elforgatásával is adhatunk, ami hosszabb távon kényelmesebb használatot tesz lehetővé.

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc
Az elődmodelltől eltérően 10 colos aszfaltgumi helyett 12 colos terepgumit kapunk, mely laza talajon, fűben vagy terepen az elöl-hátul spéci lengőkaros felfüggesztéshez hasonlóan kiváló szolgálatot tesz.
A rekuperáció ereje ezúttal is két fokozatban állítható, a dupla tárcsafék ereje brutális, bár ebben az árkategóriában már illett volna bovdenes helyett hidraulikus rendszert alkalmazni.
Természetesen adott a nemcsak fény-, hanem már messziről jól hallható hangjelzéssel szolgáló indexelési lehetőség, és végre kijelző, illetve kezelhetőség fronton is előrelépés történt.

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc
A 3 colos színes panel rendkívül informatív, végre már a pontos időt is fixen megjeleníti, az egyszerűen kezelhető menüjében pedig a bal oldali nyomógombok segítségével közlekedhetünk.
A 6 Lite-on is elérhető Bluetooth kapcsolódási lehetőség révén nemcsak a Xiaomi Home rendszerben, hanem az Apple Find My szolgáltatásában is elérhető a roller, mely BT-hatótávon belül okostelefonról hangadásra is rávehető, így könnyen megtalálható egy zsúfolt roller parkolóban.
Szintén hasznos extra, hogy jelkóddal védhető a bekapcsolás/indítás, vagyis a roller csak a megfelelő gombkombinációk lenyomását követően vehető használatba, ellenkező esetben befékez és riaszt. A lámpák egész erősen világítanak, és a fényérzékelőnek köszönhetően sötétedéskor képesek automatikusan bekapcsolni.

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc
A 6 Lite-ban lévőnél közel háromszor combosabb, viszont a 4 Ultráénál csak hajszálnyival nagyobb, 585 Wh kapacitású akkumulátor papíron 75 kilométeres hatótávolságot biztosít.
Ehhez képest esetünkben a normál hatótáv kijelző 55, a valós használati adatokkal és egyéb külső tényezőkkel kalkuláló AI hatótáv előrejelzés pedig 42 kilométeres megtehető távolságot mutatott. És ez utóbbi lényegében fedi a valóságot.

Xiaomi Electric Scooter 6 Lite és Ultra
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra és Lite
László Ferenc
Konklúzió, árak
A Xiaomi 2026-os elektromos roller felhozatala öt modellt tartalmaz, melyek közül mi a legkisebb, legegyszerűbb és legolcsóbb 6 Lite-ot és a minden hájjal megkent 6 Ultra csúcsmodellt fogtuk vallatóra.
A 120 ezer forinton nyitó 6 Lite elsősorban azok számára lehet jó választás, akiknek a könnyű hordozhatóság minden másnál fontosabb. 30 ezer forinttal drágábban érdemes megfontolni a normál 6-os modell megvételét, mely már 12 colos kerékkel szerelt nagytestvér erősebb, nagyobb hatótávú és indexfénye is van.

Xiaomi Electric Scooter 6 Lite és Ultra
László Ferenc
A 360 ezer forintos 6 Ultra az időről időre terepen is rollerező, maximális teljesítményre és hatótávra vágyó vásárlók számára lehet ideális. Aszfaltra viszont jobb választás lehet a nem sokkal gyengébb és csak kicsit szerényebb hatótávú 6 Max, melynek megvétele ráadásul már 245 ezer forintból megúszható, a 210 ezer forintos 6 Pro pedig egy igazi ár/érték bajnok arany középutas opció.
A IPX6 por- és vízállóságú 6 Ultra nincs könnyű helyzetben, mert bár Xiaomi fronton verhetetlen a tudása, az árkategóriájában már duplamotoros és jókora aksis riválisok (Kukirin, Ausom, stb.) folytatnak ádáz harcot.

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra
László Ferenc

Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra és Lite
László Ferenc
A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.