„Hamarosan bejelentjük az oktatást és nevelést segítők béremelését” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter hétfő reggel az országos tanévnyitón a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.

Vasárnap számolt be arról az RTL Híradó, hogy egyelőre késik a Tisza Párt által a választási programban megígért 25 százalékos béremelés, amely hiányában sztrájkkal indulhat a tanév.

A miniszter most azzal kezdte a beszédét, hogy diákként nem szerette az évnyitókat, hiszen az a nyár végét jelentette, igaz, a barátokkal való újra találkozást is. Majd azzal folytatta: elhatározták, hogy megváltoztatják az oktatást, olyan közös fejlődési utat akarnak bejárni, amelynek végén az iskola a kreativitás tere, illetve egyszerre szolgálja a diákot, a szülőt és a tanárt.

https://hvg.hu/itthon/20260830_sztrajkkal-indulhat-a-tanev-ha-nem-rendezik-az-iskolai-dolgozok-beret

Elmondása szerint azon dolgoznak, hogy az iskolák nagyobb önállóságot kapjanak, és gyermekközpontú oktatást tudjanak biztosítani. Egész nyáron pedagógus-szakszervezetekkel, diákokkal és szülőkkel egyeztetett, a találkozók során pedig szomorúan tapasztalta, hogy ez a három fél az elmúlt években ellenérdekeltté vált.

Sokan akarnak viszont tenni a jó oktatásért – folytatta – és, ha mindenki megteszi a maga területén, amit tud, akkor ezt a célt el is fogják érni. Bejelentette, hogy bevezetnek egy új témanapot, amely során a diákok is elmondhatják a véleményüket. Hangsúlyozta, hogy a száz napja kitűzött célhoz egy nyár kevés volt, de már vannak akár holnaptól is érezhető változások – a kevesebb kötelező mérést vagy a színesebb taneszközöket említette példaként.

Magyar Péter: a legérdekesebb dolgok nincsenek leírva a tankönyvekben

Az oktatási miniszter után Magyar Péter miniszterelnök is beszédet mondott, ő is azzal kezdte, hogy diákként nem szerette a tanévnyitót „különösen, ha azt egy nappal az iskolakezdés előtt, valamikor a hajnali órákban” tartják.

Mindennek ellenére nagy örömmel látogatott el a mostani eseményre, még ha példaképnek nem is tudja magát mutatni, hiszen diákként volt év, amikor akár 20-25 intője is volt. Majd rátért arra, hogy a megfelelő tanárokkal könnyen megváltozhat a tanuló hozzáállása az iskolához. Vele is ez történt például a történelem tantárgy terén, amelyet egyik tanárának köszönhetően szeretett meg.

Magyar is beszélt arról, hogy az iskola nem csak tárgyi tudást ad át, hiszen annak jó részét később egyébként is elfelejtik a tanulók, hanem a kritikus gondolkodásra, emberségre is tanít, amit viszont senki nem felejt el később sem.

Magyar Péter beszédet mond a nagykanizsai tanévnyitón

Facebook / Magyar Péter

Köszönetet mondott a tanároknak a munkájukért, kitartásukért, amit eddig tanúsítottak, és azt is megköszönte, hogy továbbra is kitartanak. Külön megköszönte, hogy gyakran a tanár az, aki először észreveszi, ha baj van, akár otthon, akár az iskolában. „Egy jó tanár sokkal többet ad szimpla tudásnál” – jelentette ki.

A diákokhoz fordulva arról beszélt, reméli, hogy mindenkinek az életében lesz legalább egy olyan tanár, akire majd harminc év távlatából is hálával és büszkeséggel gondol. Dicsérte Lannert Juditot is, aki szerinte „kemény tárgyalópartner”, és aki azért dolgozik többek között, hogy élhető legyen a kollégium és ehető az étel a menzán.

Megerősítette, hogy hamarosan bejelentik az oktatást és nevelést segítők béremelését, illetve beszélt arról is, hogy meg kell változtatni az iskolarendszert. „Rengeteg teendőnk van, szerencsére a miniszter asszonynak vétójoga van, amit párszor be is lengetett” – mondta.

Magyar ezután három kérést, tanácsot fogalmazott meg a diákoknak. Elsőként azt kérte tőlük, hogy kérdezzenek sokat és bátran. A második kérése az volt, hogy – bár tudja, ez „nem hangzik szexin” – mindenki válasszon magának egy könyvet, amelyik érdekli, és olvassa végig. Végül azt javasolta a tanulóknak, hogy segítsék egymást, álljanak ki egymásért, azokért, akiket bántanak, akik magányosak, ha pedig valaki bajban van, nehézséggel találkozik, bátran kérjen segítséget otthon vagy az iskolában.

Beszéde végén pedig mindenkinek azt kívánta, legyen kíváncsi Magyarországra, szeresse az országot. Beszélt arról is, hogy ebben sokat segít, ha keresnek egy olyan embert, akinek érdemes végigkövetni az életét, megérteni a motivációit, céljait. Példaként említette Kőrösi Csoma Sándort és Hugonnai Vilmát, ugyanakkor hozzátette: kérdezzék ki a szüleiket, nagyszüleiket is a családi történetekről, mert „a legérdekesebb dolgok nincsenek leírva a tankönyvekben”.

Zárásként arról beszélt, hogy lesznek majd jó és kevésbé jó napok is a tanév során, lesz dolgozat, amelyik nem úgy sikerül, ahogy tervezik, és lesznek majd barátságok, szerelmek, összeveszések, kibékülések. Mindezért nem tökéletes tanévet kíván, hiszen olyan nincs is, csak azt, hogy ha lehet, élvezzék.

Nyitókép: Lannert Judit oktatási miniszter beszédet mond a nagykanizsai tanévnyitón. Forrás: Facebook / Magyar Péter