Így próbálja feldolgozni a tragédiát.

2025. december 14-én a 78 éves Rob Reinert és  feleségét, Michele Singer-Reinert holtan találták Los Angeles-i otthonukban. Nem sokkal ezután a házaspár fiát, Nick Reinert letartóztatták, majd később minősített körülmények között elkövetett, kétrendbeli elsőfokú emberöléssel vádolták meg. A februári bírósági meghallgatásán ártatlannak vallotta magát a vádakban, a tárgyalást megelőző meghallgatását pedig szeptember 15-re tűzték ki.


A házaspár legidősebb fia, Jake az ABC7 Los Angeles csatornának adott interjúban idézte fel a megrázó időszakot:

„Valójában senki sem tudhatja, milyen egy ilyen tragédia, amíg maga át nem éli. Nyolc hónap telt el. Egyszerre tűnik nyolc évnek, és nyolc percnek is. Mert minden egyes pillanatban, amikor felébredek, szembesülök a valóságommal” – fogalmazott Jake, aki felidézte azt a pillanatot is, amikor a húga, Romy december 14-én rátalált édesapjuk holttestére a brentwoodi házban. Miután tárcsázta a 911-et, felhívta Jake-et: „Romy elmondta, hogy apa meghalt, majd azt mondta: »Nem találom anyát.« Azonnal sokkot kaptam.”

Érdekességek a zseniális Rob Reiner rendezőről, aki ma lenne 79 éves

A tragikus körülmények között elhunyt filmesre élete legérdekesebb momentumaival emlékezünk.

Tovább

Jake nem tért ki a fivére bírósági eljárására, inkább a veszteségről beszélt:


[Nick] börtönben van. Olyan, mintha fizikailag elveszítettem volna a szüleimet, aztán Nicket letartóztatták. Most már csak én vagyok és Romy, és alapvetően magunknak kell ebben eligazodnunk.”

A legidősebb Reiner beszélt arról is, hogy a gyásza dühben nyilvánul meg, amiatt, hogy mennyire igazságtalan, hogy nem volt beleszólása a történtekbe, és meg sem tudta akadályozni.



Egyszerűen el kell fogadnom a valóságot. És számomra pont ez az egyik leginkább felbőszítő része ennek az egésznek.”

Néhány nappal a szüleik halála után Jake és Romy közös nyilatkozatot tettek közzé, amelyben úgy fogalmaztak:

„Szüleink, Rob és Michele Reiner szörnyű és felfoghatatlan elvesztése olyasmi, amit senkinek sem kellene átélnie. Nem csupán a szüleink voltak, ők voltak a legjobb barátaink is.”

8 nagyszerű film Rob Reinertől, amit egyszer mindenkinek látnia kell

Neki köszönhetjük minden idők egyik legjobb romantikus vígjátékát, a Harry és Sallyt is.

Tovább

via: Far Out



Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!