Molnár Áron a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében heves frusztrációjának adott hangot amiatt, hogy meglátása szerint a gyermekvédelmi rendszerben elkövetett súlyos visszaélések és rendszerszintű hibák ellenére a felelősök továbbra is büntetlenül élnek, miközben az áldozatokért kiállókat fogják perbe.

A színész felidézte, hogy hamarosan személyesen is bíróság elé kell állnia:

Frusztrált vagyok, és türelmetlen, mert naponta foglalkozom a Fidesz itt hagyott rendszerszintű gyermekvédelmi kudarcaival, a Hankó-botránnyal, és semmi másra nem tudok gondolni, mint hogy a felelősök szabadlábon vannak, nekem pedig szerdán lesz az első perem, amiben a Fóti Gyermekotthon volt igazgatója jelentett fel, akiről hemzsegnek a bizonyítékok, hogy miket követett el a legkiszolgáltatottabb gyerekek ellen. Konkrétan nevelők és gyerekek tettek feljelentést, vagy jelezték a Szociális és Gyermekvédelmi Hatóságnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, a rendőrségnek… semmi nem történt. Semmi.

Bírálatok a korábbi politikai garnitúrával szemben

Molnár Áron bejegyzésében név szerint sorolta fel a Fidesz-kormányzat korábbi vezetőit és tisztségviselőit, éles kritikával illetve azt a tényt, hogy a jogi és politikai következmények elmaradtak.

Hogy mer Tuzson Bence belenézni bárkinek a szemébe, miután azt hazudta, hogy a Szőlő utcában nincs kiskorú sértett? Hogy mer Hankó beülni a parlamentbe? Hogy lehet az, a nyílt utcán fenyegetnek meg egy újságírót Kubatov emberei rendőri jelenlét közben, hogy lehet, hogy akik szétbaszták az országot, nyaralnak?

− írja a bejegyzésben.

Véleménye szerint a jelenlegi igazságszolgáltatási és ügyészségi struktúra még mindig a korábbi rendszer kulcsfiguráit védi, ami meggátolja a valódi elszámoltatást és a társadalmi biztonságérzet megteremtését:

Nem vagyunk biztonságban, még mindig nem. Mert a biztonságunk záloga a következmények lennének. Kubatov verőemberei szabadlábon, Orbán, Hankó, Rogán, Lázár és a többi szabadlábon. A Kúria elnöke még mindig Varga Zs. András, a volt legfőbb ügyésznek, Nagy Gábor Bálintnak mentelmi joga van, az ügyészségen mai napig vezető beosztást tölt be. Csak ez jár a fejemben: ki véd meg minket?

− tette hozzá.

Reformok és az igazságszolgáltatás függetlenítésének elvárása

A kritikai hangvétel mellett Molnár Áron elismerően szólt a Tisza-kormány által elindított intézkedésekről. Kiemelte az oktatási, szociális és egészségügyi reformokat, Iványi Gábor iskoláinak ügyét, valamint a civilek és szakszervezetek bevonását az államigazgatási folyamatokba.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szociális és politikai fordulat önmagában nem elegendő, ha nem kíséri az igazságszolgáltatási szervek teljes függetlenítése:

Öröm nézni, hogy milyen tempóban és milyen radikális döntések születtek a Tisza kormányzása alatt. Tiszta szívemből mondom. Lannert Judit és minisztériuma oktatási reformtervei, Iványi Gábor visszakapta az iskoláit, vízmegtartási rendelet, az EU-s pénzek hazahozataláért tett döntések, egészségügyi reformok, szociális minisztériumi tervek, szakszervezetek és civilek bevonása… soha nem látott változások, egy visszafordíthatatlannak tűnő rombolás után. Pont emiatt szeretném és kérem a Tisza-kormánytól a hatósági és igazságszolgáltatási szervek függetlenítését.

A bejegyzés zárásaként kinyilvánította: a jövőbeni visszaélések megakadályozásának és a visszatérésük megelőzésének egyetlen hatékony eszköze a jogi következmények kikényszerítése.

Azoknak, akik okozták ezt a felbecsülhetetlen kárt az országnak, bűnhődniük kell, hogy soha, de soha ne térhessenek vissza. Ezt a pusztító brigádot, Orbánnal az élen, pedig csak egyetlen dolog rettenti vissza, azok pedig a következmények.

− zárta a bejegyzését.

(Borítókép: Molnár Áron 2024. szeptember 3-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!